galéria megtekintése

Elsompolyog

9 komment


Tamás Ervin

Ahogy a főnök minden erejét ­leköti Brüsszel, és kezd kibontakozni az unióból való fokozatos kihátrálás, úgy ölt alakot a segéderők, hadtáposok, szanitécek egyre vulgárisabb igyekezete a megfelelésre, a belső problémák önálló elintézésére. Sok a dolog, és úgy tűnik, hogy bizonyos elvárások már nem részletes forgatókönyvekben érkeznek – az újonnan érkezett másodvonal pedig alkalmatlan az aprómunka körültekintő megtervezésére, kivitelezésére.

Most válik gonddá az, hogy a pedálgépek a bicikli túltolásának köszönhették felemelkedésüket, csak a hajtás ivódott a vérükbe, s nem tudnak mit kezdeni azzal, ha szétesőben a kerékpár. Ennek iskolapéldája a boltbezárásos népszavazás fordulatokkal teli története, amelyben a sebtében felállított elméletek sorra csődöt mondanak, mert sem a logika, sem az életszerűség nem ad a megfejtéshez támpontot. Kezdetben csalárd eszközök egész arzenálját mozgósította a kormány az ellehetetlenítésre, egészen az első önkéntes megjelenéséig, akinek kérdése körülbelül úgy hangzott, hogy „ugye, úgy jó ez, ahogy van?" Fogadjuk el, hogy a mostani brutális akció is ennek mintájára fogant, a részletek megadása nélkül, csupán azt kikötve, hogy beadványával – úgy, mint múltkor – a néni legyen az első.

Innen a másodvonal kreativitása érvényesült. Értesültek a szocialisták riadókészültségéről, erre válaszként mind a módszert, mind a szereplőket tekintve sietősen és rosszul választottak. A kommunikációs agytröszt is reflexeinek megfelelően reagált, s nem vette észre, hogy az MSZP-t először csavaros eszű gyülekezetnek festette le, amelyik képes leszerződtetni Kubatov zsoldosait, és csak a balhéban érdekelt, majd buta bandának, amelyik még egy kifogástalan fellebbezést sem képes előállítani. A szokásos szövegek azonban kisiklottak mind az életszerűség, mind a logika sínpárján, hiába nem rándult arcizmuk sem az előadóknak, a főnök jelzőjét alkalmazva, méltatlan helyzetbe kerültek. Most aztán addig törhetik a fejüket, amíg Kubatov haza nem ér, mintha ott, ahol van, nem érte volna utol a hír. Túl pőrén, túl durván mutatkozott meg a hatalom természetrajza.

 

Azt gondolta volna az ember, hogy a vasárnapi fordulat amolyan békítő mentőakció. Leszólt a főnök, vagy Török Gábor politológus ver­ziója érvényes, vagy a talán magukat kissé szégyenlő szakértők találtak rá a praktikus megoldásra, miszerint a boltbezárást és a kvótaügyet egyszerre szavaztassák meg, s akkor talán biztosítva lesz a szükséges részvétel is. Némi jogi leleménnyel abba kapaszkodhattak, hogy a néni helyett az egyik segítő pecsételte le Nyakóék előtt a beadványt. Ügyes kihátrálás – vélte naivul a megveszekedett elméletgyártó, aki frappánsnak tartotta, hogy a választási bizottság így menekül ki csapdahelyzetéből, választva a talán kisebbik rosszat: legfeljebb kvótapártian, de kinyitnak vasárnap a boltok. Még mindig jobb, mint egy erőszakízű, alpári történet tovább­cipelése.

Az egyszerre jelen lévő zavar és ­arrogancia azonban ezt az elméletet is, mint diótörő a diót, összeroppantotta. És ugyanúgy, mint eddig, csak találgatni lehet az okokat, nem okvetlenül logikusakat vagy életszerűeket – azonban lápos vidéken szirénszerű hangokat hallva (idézet a főnöktől) az ember inkább magába fordulva elsompolyog.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető