„A munkástanácsoktól fegyverüket el kell venni, mert ellenünk használják, a munkástanácsok miatt kettős hatalom van. Növekedett az ellenforradalmi aktivitás. Rendőrségi, karhatalmi fellépés szükséges a munkástanácsok ellen. Főleg a fasiszták ellen" – jelentette ki korabeli jegyzőkönyvek szerint 1956 decemberében még pártkáderként Biszku, aki mindvégig tagadta a bűnösségét, érdemi vallomást azonban nem tett.
Arra viszont egyetlen dokumentum sem utalt, hogy tűzparancsot adott volna, az ügyészség viszont úgy látta, hogy a kegyetlen leszámolásokban, megtorlásokban felbujtóként ő is vétkes. A vádiratban két konkrét esetre hivatkoztak. A fegyveres alakulatok a polgári lakosságra leadott sortüzekkel szándékos emberöléseket követtek el 1956. december 6-án Budapesten, amikor a Nyugati pályaudvarnál lezajlott vörös zászlós tüntetésen hárman vesztették életüket. Két nappal később a tömegre tüzelő Salgótarjánban a karhatalmisták és szovjet katonák negyvenhat, embert, köztük nőket és gyerekeket öltek meg.
Az ügyészség álláspontja, hogy ezek a cselekmények a nemzetközi jog szerint háborús bűntettnek minősülnek, és így soha nem évülnek el. Hasonló a helyzet az 1957. március 9-én a székesfehérvári karhatalom tagjai által Martonvásárott ellenforradalmár-gyanús személyeknél házkutatással is. Ott a Magyar Tudományos Akadémia három kutatóját letartóztatták, majd súlyosan bántalmazták. Biszkunak az erről szóló jelentést 1957. áprilisában bemutatták, ő azonban úgy döntött, hogy a nyilvánvalóan törvénysértő intézkedés miatt nem kell eljárást indítani, és az ügyészség ezt is a terhére rótta.
Egyébként a felelősségre vonást a vád szerint általában azért nem kezdeményezték, mert a később belügyminiszteri posztot viselő Biszku és más állampárti vezetők maguk adtak utasítást a polgári lakosság elleni fegyveres fellépésre. Az ügyész – bár ezt nem tette a vád tárgyává – azt is hosszasan fejtegette, hogy a kizárólagos hatalomra törő párt milyen lépéseket tett a megtorlások érdekében. Felállították például a népbíróságokat, amelyekbe egy-egy hivatásos bíró mellé pártkádereket vezényeltek. Később bevezették a statáriális bíráskodást: az ügyész szóban terjesztette elő a „vádakat", és azonnal döntés született, az ítéletet pedig két órán belül végrehajtották.
Mindezek alapján a már csaknem 93 éves egykori kommunista politikust felbujtóként, aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint más bűncselekményekkel megvalósított háborús bűntettekkel vádolják. Az ügyész kijelentette: a cselekmény súlyára tekintettel határozott idejű szabadságvesztés kiszabása szóba sem jöhet, ezért életfogytigot kezdeményezett, a bíróságra bízva, hogy a terhelt feltételesen mikor szabadulhat.
A tárgyalás a Biszkut képviselő ellátó Magyar Gábor védőbeszédével folytatódott. Az ügyvéd hosszasan beszélt arról, hogy a per nem mentes politikai felhangoktól, hiszen az egykori miniszter felelősségre vonására 1990 óta bármikor kísérletet tehettek volna. Most szerinte csak azért citálták bíróság elé, mert a hivatalos nemzetpolitika – amelynek része az egykori állampárt és vezetői kriminalizálása – egyértelmű célja, hogy a hatalom által nem kedvelt embereket meghurcolják, megszégyenítsék.
Magyar Gábor szerint a vád szakmai szempontból is vitatható. Kérdéses – hangsúlyozta –, hogy valóban minősíthetők-e háborús bűncselekménynek az 1956 utáni megtorlások. Ő úgy látja, korántsem egyértelmű, hogy a nemzetközi jog szabályai szerint Magyarországon akkor háború dúlt, így hiányzik a Biszku elleni eljárás jogalapja.
Emellett azt is kétségbe vonta, hogy lennének a védencére nézve valóban terhelő bizonyítékok, mert az ügyészség egyetlen dokumentumot sem sorakoztatott fel, amely azt támasztaná alá, hogy a volt miniszter bárkinek tűzparancsot adott. A korabeli jegyzőkönyvekből pedig az sem derült ki, hogy Biszku valaha is tett volna utalást a karhatalmisták fegyveres fellépésére. Az ügyvéd álláspontja szerint tehát az egykori kommunista politikust csak azért lehetne elmarasztalni, mert egy házkutatás során 11 vadászlőszert találtak a lakásán.
|
| Teknős Miklós / Népszabadság |
A perben délután az utolsó szó jogán felszólalhatott volna Biszku Béla, ám ő nem élt a lehetőséggel. Így a maratoni, reggel kilenctől folyó tárgyaláson késő délután az ítélethirdetés következett. A bíró nagyrészt osztotta az ügyészség álláspontját, és az 1956-os forradalmat követő megtorlások miatt felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmények miatt öt és fél év szabadságvesztésre ítélte az aggastyánt. A verdikt szerint Biszku legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után szabadulhat, s viselnie kell a csaknem négyszázezer forintos perköltséget.
A szóbeli indokolásból kitűnt: a vádlott vezetőtársaival együtt elhatározta, hogy az 1956-os forradalom leverése után kialakuló kettős hatalomnak véget kell vetni, tehát az egyre nagyobb befolyással rendelkező munkástanácsokat fel kell számolni. Erre a karhatalom létrehozását látták a megfelelő eszköznek, és a bíró szerint Biszku akarata – a levéltári anyagok, egykori jegyzőkönyvek alapján – egyértelműen arra irányult, hogy az ellenállást akár fegyveresen is le kell törni.
A bíróság a Nyugati pályaudvari lövöldözés esetén nem látta bizonyíthatónak, hogy volt pártállami vezetőként Biszku felbujtóként felelősséget viselne, a salgótarjáni sortűz kapcsán viszont kimondták a vétkességét. A vádhoz képest a martonvásári jogsértő intézkedés esetében is változott a megítélés: abban Biszkut bűnpártolásban találta vétkesnek a bíróság, mert utóbb nem kezdeményezte a vétkesek felelősségre vonását.
A polgári lakosság háború idején való védelméről a genfi egyezmény rendelkezik, és ehhez Magyarország is csatlakozott, s miután el nem évülő bűncselekményekről van szó, nincs jelentősége annak, hogy ezt mikor tette, s annak szövegét miként hirdették ki – hangsúlyozta a bíró. A szovjet csapatok beavatkozása pedig az egyezmény alkalmazhatóságát szerinte megalapozza, és az sem számít, hogy a vádlott azt ismerhette-e, mert az indoklás szerint minden nemzet joga tiltja például az emberölést.
Biszkut mindemellett elmarasztalták lőszerrel visszaélés és az önkényuralmi rendszerek bűneinek tagadása miatt is. Ez utóbbit azzal követte el, hogy nyilvánosan 1956-ot ellenforradalomnak minősítette, és tagadta a koncepciós pereket is. Ez a bíróság szerint alkalmas a köznyugalom megzavarására, hiszen sokakban – főként az áldozatok hozzátartozóiban – ellenérzéseket, felháborodást válthatott ki.
A bíró a verdiktet azzal indokolta, hogy a vád tárgyává tett bűncselekményeket több mint ötven éve követték el. Biszku javára enyhítő körülményként vette figyelembe idős korát és megromlott egészségi állapotát is. Jelezte ugyanakkor, hogy a salgótarjáni sortűzperben a korábbi alapítéletből indult ki, amelyben a kilencvenes évek végén öt év körüli büntetést szabtak ki a tettesekre.
Az ügyész változatlanul életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását látja indokoltnak, ezért fellebbezet. Magyar Gábor ügyvéd álláspontja szerint viszont a szakmai szempontokat figyelmen kívül hagyva született egy politikai indíttatás ítélet, ezért védence képviseletében a felmentésért, illetve a kiszabott büntetés enyhítése érdekében ő is fellebbezést jelentett be.
Mindezek után az ügyész kérte, hogy Biszkut helyezzék előzetes letartóztatásba, mert idős korára tekintettel az öt és fél év is igen súlyos büntetés, s ezért felvetődhet a szökés vagy elrejtőzés veszélye. A vádlott ügyvédje úgy reagált, hogy „ez egy vicc". Emlékeztetett arra, hogy tavaly télen védence házi őrizetét azzal az indokkal szüntették meg, hogy esetében még az is eltúlzott kényszerintézkedés. A bíró az ügyészi indítványt elutasította.
