Futással az elfogadásért: Eladó kilométerek

– Jó, akkor lesz. Mindenkinek zongorázom egy számot, s neki ki kell találnia, mit játszom.

– És aki nem találja ki, az kiesik? S lesz, aki nehezebbet kap, mint a másik? Olyat kell kérdezni nyilván, ami nem olyan ismeretlen...

– Mindenki nyer, aki kitalálja a zenét.

– Úgy nem ér. Ha nem lesz játék legközelebb, amiben van nyertes, én nem tudom, mit csinálok, de nem lesz jó vége, az biztos! Nem az a fontos, hogy én nyerjek. Nekem tök mindegy, ki nyer, csak legyen valaki. Olyan játék nincs, amiben nincs egy nyertes. Vagy van, de az nem jó játék.

Egy nyolcéves kislány és segítő tanára, Nádudvari Péter között zajlik a fenti párbeszéd Gyöngyösön, a ferences rendi Autista Segítő Központban, egy csütörtök délután. Az országban egyedülálló ez az intézmény, itt csak autizmussal élők vannak, harmincöt bentlakó és tizenöt bejáró. Az itteni iskolában tanulnak, s itt fejlesztik őket délutánonként. A férőhely korlátozott, de akár háromszor ennyi gyereket is tudnának fogadni, olyan nagy az igény egy effajta támogató helyre.

Kivételes kislány, az IQ-ja kiemelkedően magas. Amikor az intézménybe került, voltak problémái a beilleszkedéssel. Mióta itt van, érezhetően javult a viselkedése. Felnőve akár sebész vagy űrkutató is lehet, ha megkapja a szükséges segítséget.
Fejlesztésében sokat segít a zene.

Nádudvari Péter egy, a társadalmi problémákra érzékeny, értelmiségi családban nőtt fel, édesanyja Gyöngyösön orvos, édesapja szociális munkás. Már gyerekkorában megszokta, hogy nem mindenki olyan, mint ő, vannak értelmi fogyatékos vagy mozgásukban korlátozott gyerekek, akikkel ugyanúgy együtt lehet táborozni, csak kicsit jobban oda kell figyelni az igényeikre.

Zenélni már fiatalon megtanult, s a sportolás – s azon belül is a futás, kerékpározás, úszás – része lett a mindennapi életének. Most ezt ötvözi az autista gyerekeknél, mozgás- és zeneterápiával.

– A zenében és a sportban nincs autista hegedűs vagy autista hosszútávfutó, csak hegedűs és hosszútávfutó van. Ha valaki tökéletesen visszaénekel egy először hallott dallamot – s a mieink közül néhánynak abszolút hallása van, ami ritka adottság –, akkor a közönség megfeledkezik arról, hogy az a kislány esetleg csak a zöld színű ételeket eszi meg, vagy épp ötször mutatkozik be egymás után, és fog kezet valakivel – mondja.

Tizenegy éve vezeti a gyöngyösi Hétszínvirág Napközi Otthon értelmi fogyatékos ellátottjaiból álló Gyöngyszem Zenekart. Rajtuk keresztül jutott el az ország legkülönbözőbb pontjairól verbuvált, az úgynevezett „színeskotta-rendszert" alkalmazó, értelmi fogyatékos zenészekből álló Nemzeti Színkottás Zenekarhoz, ott is felkészítő. Mivel a Pázmányon magyar szakon végzett, így ezt a tárgyat és mellette muzsikát oktat egy budapesti, tanulásban akadályozott gyerekekkel foglalkozó iskolában. Közben másoddiplomásként végzi a gyógypedagógia alapszakot. Csütörtökönként pedig buszra száll, s Gyöngyösre indul az autistákhoz. Itt először futóedzést tart.

Nádudvari Péter 2012 októberében a Bátor Táborért futotta le a maratont. Ott már sok éve szerveznek Élménykülönítmény néven jótékonysági sportközösséget, s fel lehet ajánlani kilométereket a tábor lakóiért. (Lapunk munkatársai is részt vettek ilyen akcióban. – A szerk.) Innen jött az ötlet, hogy futhatna akár az övéiért is.

A rájuk bízott gyerekek zenei táboraiba nem minden szülő tudta addig elküldeni a gyerekét, mert vagy a pénz, vagy a felszerelés hiányzott. Ekkor határozta el a fiatal zenetanár, hogy nem kuncsorogni fog támogatásért, hanem piaci alapon „kalapozza össze" azt. Saját testi erejét bocsátja „áruba", s pénzért fut.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Először a Nemzeti Színkottás Zenekarért teljesítette az Ironman triatlont: ez megszakítás nélküli 3,86 kilométer úszásból, 180,25 km kerékpározásból és egy maratoni, 42,195 km futásból áll. Péter minden egyes teljesített kilométerét megvásárolhatták a támogatók, s az így összegyűlt pénzt végül az értelmi fogyatékkal élő zenészeknek ajánlotta fel. Egy évvel később ugyanezt tette meg a gyöngyösi autista gyerekekért, tavaly pedig az Ironman triatlont és a 100 kilométeres ultramaratont egyszerre „nyomta le" értük.

– Nem az a cél, hogy első legyek a futásban, az se, hogy ötödik vagy tizedik. Ismerem a korlátaimat, a munka és az egyéb elfoglaltságok miatt kevesebb edzés fér bele az életembe, mint amennyire ehhez szükség lenne. Mindig leírom, hogy milyen időn belül teljesítem a távokat, s ezt a vállalást a szponzoraimmal is megosztom. Célba érek, szintidőn belül, s ilyenkor leginkább annak örülök: megvan a dob, a triangulum, vagy tíz-tizenöt gyerek táboroztatásának költsége, éppen mire van szükség.

A futás „fertőző". Már nemcsak Péter ölt mezt csütörtökönként, hanem vele fut az Autista Segítő Központ egyik munkatársa, és érintett szülők is csatlakoznak hozzájuk. Ha versenyre mennek, velük tart az intézmény igazgatója, Kis Erzsébet és néhány vezetőtársa is. – Valakinek vinnie kell utánuk a meleg teát, meg a banánt – mondja az igazgatónő kissé tréfásan, de aztán a szavaiból kiderül, nagyon is meghatja az az elhivatottság, amellyel Nádudvari Péter a zeneterápiához és a futáshoz hozzááll. Noha az egyház olykor erőn felül is támogatja az intézményt, ezek az akciók nemcsak új hangszerekhez, hanem élményekhez is hozzásegítik a gyerekeket.

Azok, akik részt vesznek e két program valamelyikén, nem csupán a zenéhez és a sporthoz, hanem más területekhez szükséges készségekben is láthatóan fejlődnek.

A zene segítségével hamarabb tanulnak meg egy verset, bővül a szókincsük, fejlődik a ritmusérzékük. Van olyan gyerek, akit teljesen kikapcsol, ellazít a zene – nem véletlenül van például relaxációs szoba is az intézményben, ez ugyanis fontos ahhoz, hogy egy autista el tudja engedni magát, s megfeledkezzen a külvilág ingereiről. A futás akkor is hasznos lenne, ha nem járna külön versenyeredményekkel, hisz levegőn vannak, sportolnak. De azért jó volt látniuk Gábor édesanyjának az arcát, amikor a tizenéves fiú először futotta le a félmaratont. Borzasztó büszke volt arra, hogy olyan teljesítményt nyújtott, amit átlagos, hétköznapi iskolások közül is csak kevesen.

A cél épp ez lenne, hogy ne tűnjön ki egy autista fiú akár egy futóversenyből, akár egy másfajta környezetből. Nádudvari Péter egyik, nem titkolt célja épp az, hogy lebontsa az autistákat övező előítéleteket. Mert persze vannak köztük, akik úgy számolnak, mint a híres film esőembere, vagy úgy futnak, mint Forrest Gump, s olyanok is, akik megriadnak a zajtól, félnek az idegenektől, s pánikba esnek, ha felborul a napirendjük. De ha futnak, ne számítson, ki futott, csak az, hogy hány perc alatt teljesítette a távot. S ha zenélni hallják őket, előítéletek nélkül élvezzék a torkukból felcsendülő dalokat, amelyek tökéletességéért ők ugyanúgy keményen megdolgoznak, mint egy másik iskola másik énekkarában vagy zenekarában a gyerekek.