galéria megtekintése

Reménytelen küzdelem: éhségmenet a tűréshatáron

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 11. számában
jelent meg.

Lencsés Károly, Tanács István
Népszabadság

Az év első hat hetében 23 ezren kértek – nagyrészt kényszerhelyzetben – menedéket Magyarországon. A befogadóhelyeken viszont csak 1700 ember tartózkodik, üres ágyak is volnának. Koszovó akciótervvel próbálja maradásra bírni polgárait, a hatósági beavatkozás azonban helyenként fokozza a kétségbeesést. A helyzet kárvallottjai a szerb határnál élő magyarok is.

Átlépte a 23 ezret azok száma, akik idén január 1-je óta menedéket kértek Magyarországon. Ha a tendencia nem változik, történelmi csúcsot dönt a menedékkérők száma. Már tavaly is szokatlanul sokan, mintegy 42 ezren folyamodtak menekültstátusért Magyarországon, 2012-höz képest hússzor annyian.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivataltól kapott tájékoztatás szerint az elmúlt esztendőben a koszovóiak tették ki az összes kérelmező nagyjából felét, az idén pedig már döntő többségben vannak: 18 ezren onnan érkeztek, míg 1600 afgán és hatszáznál több szír állampolgárt is nyilvántartásba vettek. A menedéket kérők döntő többsége kényszerűségből folyamodik tartózkodási engedélyért, amikor Nyugat-Európába igyekezve hazánkban tartóztatják fel őket a hatóságok. Koszovói becslések szerint az elmúlt hetekben 50 ezer ember indult leginkább Svájc, a Benelux államok és Skandinávia irányába, legnagyobb hányaduk Magyarországon át.

Koszovói apa újszülöttjén túl csak egy váltás ruhával érkezik át a magyar zöldhatáron
Koszovói apa újszülöttjén túl csak egy váltás ruhával érkezik át a magyar zöldhatáron
Balogh László / Reuters

 

Hiába az érkezők tömege, a bevándorlási hivatal szerint a 2500 embert is befogadni képes nyitott állomásokon mindössze 1700-an tartózkodnak, míg a rendőrség nem egészen kétszáz főt tart idegenrendészeti őrizetben. A legtöbben tehát a kérelem kényszerű kitöltése után eltűnnek.

A hét elejére mérséklődni látszott a koszovóiak tömeges vonulása a magyar–szerb zöldhatáron át. Az illetékesek Pristinában a lakosok kivándorlásának megállítására kidolgozott akciótervet jelentettek be, és Belgrád is a határ fokozott ellenőrzése mellett döntött, ám a migránsok hullámát jobban alakítja az időjárás. Csányi László, Mórahalom alpolgármestere átmenetinek gondolja a menekülthullám csillapodását. De még ez is azt jelenti, hogy hétfőn mintegy háromszáz illegális migránst fogtak el a Röszke–Mórahalom–Ásotthalom határszakaszon. Ezen a hajnalon nagyon hideg volt, és a hó is komolyabb akadályt jelenthetett, Csányi László szerint sokan ezért várhattak a kisgyerekekkel enyhébb időre. Kedden jobb volt az idő, több lett a menekült is.

Elfoglalták az egyik csomagmegőrzőt a Keleti pályaudvaron a koszovói menekültek. Hatvanan "laknak" ott napok óta élelem, víz és tisztálkodási lehetőség nélkül. A NolTV videója.

A helyzet változását jelzi, hogy a migránsok egy része türelmetlen és agresszív lett. Megtámadtak egy traktorost, talán a gépével akartak továbbmenni. Betörtek egy üresen álló tanyára, de nem a bekészített fával gyújtottak be, hanem egy lavórt tettek a szoba közepére, és abban raktak tüzet a tulajdonos könyveiből – panaszolják a helybéliek.

Koszovói menekültek várakoznak Ásotthalom határában
Koszovói menekültek várakoznak Ásotthalom határában
Kelemen Zoltán Gergely / MTI

A mórahalmi alpolgármester úgy látta, a magyar határrendészek a múlt csütörtökön erősítést kaptak. Létrehoztak egy ideiglenes befogadóállomást is a határ közelében, hogy ne a városba menjenek a vándorlók. Nem észleltek azonban erőteljesebb rendőri vagy határőri mozgást a szerb oldalon – arról viszont vannak információik, hogy a szerb rendőrök is elfognak jó néhány migránst. Más kérdés, hogy pénzbüntetést szabnak ki rájuk, amit többnyire nem tudnak kifizetni, ezután pedig elengedik őket.

Csányi László szerint korai is még várni a pristinai, belgrádi intézkedések hatását, hiszen a szabadkai, palicsi szállodák tele vannak menekültekkel. A szabadkai használtcikk-piacon szinte a teljes árukészletet felvásárolják, hogy legyen váltóruhájuk, miután átkeltek a határ mellett húzódó, derékig érő vízzel telt Kígyós-csatornán. Úgy véli, hogy egy-két napon belül le lehet mérni a délen történt hatósági intézkedések hatását.

Razzia a Keleti pályaudvaron
Razzia a Keleti pályaudvaron
Mihádák Zoltán / MTI

A hazai politika is próbál lépést tartani a páratlan menekülthullámmal. A vonatkozó szabályok jelentős szigorítását sürgette ismét Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden, miután a Keleti pályaudvaron tájékozódott az erősödő migráció miatt kialakult helyzetről. A Fidesz frakcióvezetője szerint a jogszabályokat úgy kellene módosítani, hogy a Magyarországra érkező illegális bevándorlókat őrizetbe lehessen venni, s utána mindaddig ellenőrzés alatt tartani, amíg kiderül, jogosultak-e menekültstátusra. Ha nem, haladéktalanul ki kell toloncolni őket – fogalmazott. Ez most tízezrek internálását jelentené, ami sok pénzbe kerül, ráadásul jogi és erkölcsi szempontból is ellentétes az Európai Unió hivatalos álláspontjával, amit Rogán többször elismert.

A fideszes politikus szerint a kormánynak nemzeti konzultáción kell támogatást kérnie az emberektől az általa gazdasági bevándorlóknak nevezett külföldiek őrizetbevételéhez és kitoloncolásához annak érdekében, hogy meg tudja védeni álláspontját Brüsszelben. A frakcióvezető egyébként a pályaudvaron találkozhatott a politikáját ellenző civilekkel. Míg Rogán tájékoztatóját tartotta, aktivisták több feliratot emeltek a magasba. „Vigyázat! Államilag szított idegengyűlölet” – állt az egyiken, egy másikon azt kérdezték: „A kivándorlásról mikor tartasz sajtótájékoztatót?”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.