galéria megtekintése

Megbuktak a vegetáriánusok

2 komment

Kácsor Zsolt

Jubilál a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkor hagyományos böllérversenye: most szombaton rendezték meg a tizenötödiket. A fesztiválhangulatú disznóvágáson Szijjártó Péter bejelentette: előző este rántott csirkét evett a család krumplival és ketchuppel.

– A sajtó érdeklődő képviselőinek szeretném elmondani a nagy vacsoráról, mielőtt bármilyen félreértés történik, hogy tízen voltunk, s rántott csirkemellet ettünk krumplival és ketchuppel. A nagy vacsoráról szóló cikkekbe ezt majd kéretik beletenni – mondja Szijjártó Péter, s mi persze rögtön félreértjük, pontosabban szólva egyáltalán nem értjük.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Elvégre a napkori böllérversenyen vagyunk, s a külgazdasági és külügyminiszter a köszöntő beszédében arról beszél, hogy előző este a kisfia születésnapi vacsoráján tízen rántott csirkét ettek. A nagy vacsorát egyébként a rendezvény másik minisztervendége, Seszták Miklós hozta szóba a köszöntő beszédében, ebből gondoltuk, hogy jelentősége, valamiféle mögöttes, rejtett tartalma lehet, de ezt sajnos nem sikerül megfejtenünk. Miképpen azt sem, hogy Seszták miért kér tapsot azon bejelentésre, hogy Szijjártó Péter kisfia kétéves lett.

 

De ha már a születésnapoknál tartunk, jubileumi rendezvény a mostani, a szabolcsi településen ez már a tizenötödik böllérverseny, s büszkén jelentjük, hogy ott voltunk az elsőn is. Igaz, akkor még szabad ország voltunk, nem hálózott be minket az Európai Unió nevű rém, s a disznót másképp öltük.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

– Az uniónak az az elvárása – mondja mélabús hangon egy böllér a színpadon –, hogy lőjünk a disznóra.

– Jó, de hány méterről? – tudakolja a műsorvezető, s lelki szemeink előtt ekkor megjelenik a napkori böllérverseny egyik lehetséges kitörési pontja, Semjén Zsolt, amint csőre tölt, és száz méterről mangalicára lő. Azaz mit is beszélünk, még hogy mangalicára. Merthogy Szijjártó és Seszták után beszédet mond Jakab István, a Tisztelt Ház alelnöke is, akitől megtudjuk, hogy „egy nagy, távoli országban” a mi mangalicánkat úgy becézik, hogy monalicu.

E bejelentés után rövid hatásszünetet tart, de senki sem nevet. Kár, pedig milyen jó poénnak tűnhetett még reggel. Az is milyen jó poénnak tűnhetett, hogy a hajdúnánási versenyzők csapata az „Egyorrú böllérek” nevet kapta, de sajnos ezt sem értjük, úgy látszik, ez ilyen nap, egyetlen viccet sem értünk. Egy idősb úrtól, akinek a szakácskötényén az „Egyorrú böllérek” felirat díszeleg, meg is kérdezzük, hogy ez mit jelent, de kiderül, hogy ő sem érti, sőt azt sem érti, miért adták rá ezt a kötényt.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Továbbmegyünk hát, és megtekintjük az erdődi (Románia) versenyzők sátrát. Ők „Bukott vegetáriánusok” névvel indultak, immár harmadszor vannak itt, s valamilyen különös okból megorroltak a francia liberálisokra. Ezt egy őszes úr mondja, aki megjegyzi azt is, hogy nem szeretik Trianont (ebből jövünk rá, hogy vélhetően Trianon miatt haragszanak a francia liberálisokra), de valamiért nem szeretik Pierre de Coubertin bárót, a modern kori olimpia szülőatyját sem, s habár ekkor végképp elveszítjük a fonalat, az őszes úr erősködik, hogy ezt még írjuk le.

– Írja le, hogy nem szeretjük Pierre de Coubertint! – dörren ránk, úgyhogy tessék, leírtuk.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

S ezen a ponton el kell árulnunk a Londonban sofőrként dolgozó Gábor havi fizetését is, mert erre viszont a máriapócsi csapat kér meg minket, s mi ezen a jeles, jubileumi napon minden kérést teljesítünk. Tehát leírjuk, hogy a máriapócsi böllércsapat egyik tagja, Gábor a londoni önkormányzat sofőrje, és havi 900 ezer forintnak megfelelő összeget keres nettóban.

Amúgy azért ment ki Angliába, hogy ki tudja fizetni a devizahitelét, a szüleit pedig megmentse a kilakoltatástól, először utcaseprőként kezdte odakint, majd rakodó volt, most pedig „álomfizetést” húz önkormányzati sofőrként. Ez a nagy színpadon hangzik el, de Szijjártó Péter és Seszták Miklós nem hallja, mert ők ekkor már a VIP-sátorban falatoznak. Még szerencse. Különben biztosan fölidegesítenék magukat rajta, hogy egy londoni sofőrhöz képest milyen keveset keresnek a magyar miniszterek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.