 |
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
A lakók teljes absztinenciát fogadnak, még az energiaital is tiltólistán van, a terápia alatt a szex sem engedélyezett. Napi maximum 20 szál cigaretta és két kávé a megengedett szenvedély.
Az otthon bizonyos értelemben teljesen nyitott, bárki bármikor félbeszakíthatja a terápiát, másrészt azonban nagyon is zárt. A fiúk szinte teljesen el vannak vágva a külvilágtól, nincs televízió, egy hónapig internetezni sem lehet, és utána is hetente csak kétszer húsz percet tölthetnek a gép előtt, mentoruk jelenlétében. (Minden lakónak van egy mentora, aki maga is gyógyult szenvedélybeteg.) Ha számítógépes játékot szeretnének játszani, arra hétvégén, maximum két órán át van lehetőségük, telefonálni pedig hetente háromszor, legfeljebb tíz percet lehet.
A sikeres terápia nagyjából egy évig tart. A legkeményebb a legtöbb lakó szerint az első hat nap, az úgynevezett orientációs rész. – Az első két nap szörnyű volt: görcsök, remegés, rosszullét, de viszonylag hamar túljutottam az elvonási tüneteken – mondja a 21 éves Kis Ádám. Alig több mint egy hete költözött be az otthonba, tíz éve szerhasználó. Egy székesfehérvári lakótelepen nőtt fel, 11 éves volt, amikor kipróbálta a marihuánát. Másfél évvel később már ecstasyt és speedet használt, eleinte csak hétvégén, a bulik alkalmával, de a középiskolában már hétköznapokon is rendszeresen fogyasztotta. Aztán jöttek a dizájnerdrogok. – Amellett, hogy jóval olcsóbb, a rendőrök miatt sem kellett aggódni, hiszen a szerek többsége nincs tiltólistán – mondja a fiatal srác, aki a házban most épp a kerékpárokat segít karbantartani. A 11. osztályt már nem fejezte be, elköltözött a szüleitől is, egy ideig bolti lopásokból tartotta fenn magát. Több rendőrségi ügye volt, börtönben is ült, s miután kijött onnan, Dunaújvárosba költözött. – A biofű lett a bázisdrog, egy napra megvoltam 2000 forintból – jegyzi meg, hozzátéve, fogalma sincs, hogy pontosan mit szívott, még a díler sem tudta, mi van benne.
A terápia fázisai
A fázisváltásokhoz a lakóknak sikeres szintfelmérőt kell tenniük, ahol számot adnak a terápiában való előrehaladásról, az elsajátított kompetenciákból. Ha valakinek nem sikerül, egy hónap múlva ismét próbálkozhat.
1) Orientációs hét: ismerkedés a közösséggel. Az utolsó napon az új lakó egy címert készít, mely végigkíséri a terápia folyamatát. Ezen kreatív eszközökkel mutatják meg, mi az erősségük, mik a céljaik, hogyan szeretnék, ha jellemeznék őket a többiek.
2) Próbaidő: 3 hét, van munkaterápia, és az illető részt vesz a csoportterápiákon is. A véglegesítés egy hónappal az érkezés után dől el.
3) Első fázis: kb. 3-4 hónap. A mentorok segítségével elkezdődik az a munka, aminek fontos eleme a múlt feltárása, a szenvedélybetegség kialakulása okainak megkeresése és megértése. A lakó egyre több feladatot kap, csak kísérővel hagyhatja el az otthont, a látogatás, telefonálás tilos.
4) Második fázis: 3-4 hónap. Szintfelmérőn kell számot adnia a lakónak, hogy a szükséges mértékben sajátította-e el az első fázisban tanult kompetenciákat. Ezután következik az ünnepélyes fázisváltás, a lakó áthelyezi a címerét a második fázisosok címerei közé. A fiúknak egyre nagyobb a felelősségük, már egyedül is elhagyhatják a házat és a települést. Hangsúlyossá válik az új lakók segítése, ők kísérik el az újoncokat a hivatalos, illetve egészségi ügyeik intézésekor.
5) Harmadik fázis: néhány hónap. Helyt kell állnia a házban, vezetni, irányítani a terápiás közösséget, főként a második fázis csoportvezetőit, közvetíteni a lakók és a munkatársak között, és már a kinti életre is kell koncentrálni. A lakó minden hétvégén elhagyhatja az otthont.
6) Utógondozás: 45 nap, lakhatást biztosítanak az otthonban, de a lakó már nem vesz részt a foglalkozásokon, az otthonon kívül dolgozik.
Ádámot az első néhány napban Feri kísérte. Az orientációs héten senki sem lehet egyedül, kora reggeltől este 8-ig kísérő segíti az új lakót. – Borzasztó nehéz volt, újra átéltem a fél évvel ezelőtt történteket – mondja Feri, aki szerint ez a gyógyulás kulcsa: nap mint nap szembe kell nézniük önmagukkal, azzal, hogy drogfüggők. – Sohasem fogok meggyógyulni. Soha többé nem ihatok, egy doboz sör sok, ezer meg nem elég – mondja. 11 éves volt, amikor dohányozni kezdett, majd jött az alkohol, utána a marihuána. – Falusi gyerek vagyok, sokat csavarogtam – meséli, hozzátéve, családjának nem voltak komoly anyagi nehézségei, nyugodt, boldog gyerekkora volt, sosem verték, a szülei mindig segítették, mellette álltak.
– Talán az volt a gond, hogy burokban nőttem fel, nagyon elkényeztettek. Mindent megcsináltak helyettem, nem kellett semmiért felelősséget vállalnom, nem is volt sikerélményem – mondja. A középiskolában sokszor érezte magát magányosnak, introvertált gyerek volt, aki szeretett rajzolni.
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
Többször is megpróbált leszokni, járt pszichiáterhez, ám rászokott a felírt nyugtatókra. Hiába váltott iskolát, ideig-óráig jobban lett, majd visszatért az alkoholhoz, és azt keverte a szakember által felírt gyógyszerekkel. Később kipróbálta a biofüvet és a kapszulának nevezett dizájnerdrogot is. Egy idő után már a dohány helyett is biofüvet szívott. – Egy nap értem jöttek a szüleim a munkahelyemre. Elvittek egy drogambulanciára, és egy hónapig elterelésre jártam, hiába.
Visszamentek a drogambulanciára, ahol a ráckeresztúri otthont ajánlották neki. Várólistára került, egy hónappal később beköltözhetett. Tavaly nyáron két hónapot töltött itt, úgy érezte, jobban van, és inkább hazament. – Két hét alatt mélyebbre süllyedtem, mint valaha. Egy nap az alkoholtól és a gyógyszerektől teljesen bekattantam, a szüleimet is nagyon megijesztettem, őrjöngtem. A rendőrséget is ki kellett hívniuk. Összevissza beszéltem, a detoxikálóban tértem magamhoz. Eljárás nem indult ellenem, hiszen nem fogyasztottam illegális szert, de akkor rájöttem, muszáj tennem valamit – így visszatért. Fél éve van itt, várhatóan karácsony környékén költözik haza szülőfalujába, ám már nem a családi házba. Új életet szeretne kezdeni, önállóan. – A visszaesés nem ott kezdődik, amikor anyaghoz nyúlunk, hanem amikor mindazt, amit felépítettünk a házban, elkezdjük elhanyagolni – jegyzi meg.
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
– Az idekerültek családjának anyagi helyzete a két véglet, nagyon gazdag és nagyon szegény szülők gyerekei egyaránt a drogot választották. Egy közös bennük: a kelleténél kevesebb időt fordítottak rájuk a szüleik – mondja Centgráf Károly, az otthon munkatársa. Évente nagyjából 50-55 fiú kerül be ide, közülük 15 hamar lemorzsolódik, ám sokan hamarosan vissza is térnek. – Az a néhány hét is megteszi a hatását. Mikor kimennek és visszaesnek, már nem tudják olyan felhőtlenül élvezni az anyagozást, már tudják, hogy lehetne másképp is élni. A kényszer még viszi őket, de az eszükkel már tudják, hogy ez nem megoldás semmire – jegyzi meg.
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
Az otthonban a lakóknak új életcélt kell találniuk, a szakemberek abban is segítenek, hogyan tudják azt elérni. – Eszközt adunk a kezükbe, olyan készségeket tanítunk, amelyek segítségével könnyebben boldogulnak a világban – mondja Centgráf, hozzátéve, sokaknak lenne erre szükségük, de a szerhasználóknál nagyobb a deficit. Esténként a kápolnában gyűlnek össze, minden lakónak három jelzővel kell leírnia, milyen volt a napja. – Most már megy a segítő tábla nélkül is, de eleinte szükségem volt rá – mondja Feri. Szerinte a terápia legnehezebb része a múlttal való szembenézés, annak megfogalmazása, bizonyos szituációk hogyan hatottak rá, és hogyan érezte magát.
Centgráf ugyanakkor úgy véli, az elválás és az újrakezdés jelenti a legnagyobb kihívást. – Felkészítjük erre őket, azonban nem könnyű a visszailleszkedés. Miközben idebent az őszinteségen van a hangsúly, kint meg kell tanulniuk, hogyan viselkedjenek, hogy bizonyos helyzetekben jobb nem teljesen őszintének lenni. Tudni kell, kinek mikor mit mondhatnak el, hogy ne kerüljenek kellemetlen helyzetbe. Bent ugyanis mindenki betartja a ház szabályait: nincs erőszak, türelmetlenség, ám attól, hogy a lakók változnak, a külvilág ugyanolyan marad.
Az otthon
Drogambulancián keresztül lehet bekerülni, várólistára kerül az illető, a legjobb esetben egy hónapon belül beköltözhet a lakó. Noha az otthont létrehozó és működtető stáb tagjai mind keresztények, a vallási hovatartozás vagy életgyakorlat nem feltétele sem a felvételnek, sem a programban maradásnak. A terápiás szerződésben viszont vállalják a lakók, hogy bibliaórákon és istentiszteleteken vesznek részt.
