galéria megtekintése

Egyszerűen hülyének nézi az autósokat a kormány

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 17. számában
jelent meg.

Boda András – Kapitány Szabó Attila
Népszabadság

Kovács úr – kérésére nevezzük így – január másodikán próbált kocsijára két megyei autópálya-matricát vásárolni. Regisztrált a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) honlapján, megadta a szükséges adatokat és elégedetten konstatálta, sikerrel járt, hiszen levonták bankszámlájáról a kétszer ötezer forintot. Örömét csak egyvalami rontotta el. A rendszer rögtön a pénz elutalása után hibaüzenetet küldött arról, hogy a két matrica közül csak az egyiknek a megvásárlása volt sikeres.

Kovács úr ezután intézkedni próbált: a telefonos ügyfélszolgálatot nem tudta elérni, ezért írásban tett panaszt a NÚSZ-nál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél. Reklamációi felemás eredményt hoztak. A fogyasztóvédelem lényegében megállapította az autópályacég hibáját, mulasztását, de jelezte, semmit nem tehet az ügyben. Bár a panaszbejelentő e-mailre napokon át nem válaszolt a NÚSZ, időközben Kovács úrnak sikerült elérnie az ügyfélszolgálatot, ahol igyekeztek megnyugtatni, bár tényleg nem tudtak neki igazolást adni a matrica megvásárlásáról, sőt, a rendszer azt írja ki, hogy nem is vett, autója rendszámát rögzítették, így nem kell büntetéstől tartania.

Csak a tarifa biztos...
Csak a tarifa biztos...
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Aztán végül megérkezett az írásos válasz is a cégtől: saját magukkal szemben igen nagyvonalúan csupán túlterheltség miatti rendszerlassulásként értékelték azt, hogy a pénzt levonták, de matricát nem adtak. A cég megerősítette a levélben, hogy a hiba miatt nem kell büntetéstől tartani, és ígérte, január 31-ig elküldik a „jogosultság igazolását” tartalmazó adatlapot.

 

Igaz, azért a biztonság kedvéért a levél végén megemlítették, ha esetleg mégsem érkezne meg a január elején vett matrica január végéig, akkor az ügyfél szíveskedjen jelezni azt, egyúttal csatolja a banki utalást igazoló dokumentumot. Csak hogy lássák, tényleg fizetett-e.

Tovább feszül a húr

Bár kerestük a december 30-án megjelent rendeletben, nem találtuk a próbaüzem szót. Pedig Orbán Viktor azt mondta, jelenleg a kísérleti szakasz zajlik. Így sokan hihetik azt, a magyar kormány komolyan gondolja, hogy a Duna felett átívelő autópálya-hidakon mindig kétszeres útdíjat számolnak majd, és az ország kapujának számító Liszt Ferenc repülőtérre vezető egyetlen úton is vámot szednek.

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára mindenesetre egyértelművé tette, hogy ezek az intézkedések olyan hibák, amelyek mellett „nem lehet szó nélkül elmenni". Mivel korántsem biztos, hogy nyilatkozatát a kormánytagok is olvasták lapunkban, minisztériuma a tavalyi kényszerű kapkodás során elbaltázott dolgokat csokorba szedte, és – a hírek szerint – a szerdai kormányülésre is bevitte. Ez után viszont sokan értetlenkedhetnek, miért nem döntött a kormány azonnal a magyar embereket egyértelműen hátrányos helyzetbe hozó tévedések kiküszöböléséről. Főként annak fényében érdekes a felvetés, hogy a kabinet kommunikációja szerint az útdíjrendszer egész átalakítását a lakosság terheinek csökkentése érdekében találta ki.

Magyarázat lehet, hogy a döntéshozók talán azt gondolják, az autósok jobban érzik majd, mennyivel is könnyít terheiken az állam, ha egy ideig a leglehetetlenebb helyeken is pénzt szednek tőlük.

Mondjuk, ahogy az NFM saját összesítésében is szerepel, a 4-es főút első pár száz méterén, a Liszt Ferenc repülőtér előtt. Talán ezért is lebegtetik még lehetséges beavatkozások sorát.

Közel és mégis nagyoyn-nagyon távol
Közel és mégis nagyon-nagyon távol
Veres Viktor / Népszabadság

Reménykedjenek csak nyugodtan az állampolgárok, hogy az autópályák fővárosi bevezető szakaszain január 1-től elrendelt fizetési kötelezettséget visszavonják, és megint díjmentesen mehetnek az M1-M7 közös pályáján Budaörsre vásárolni. Vagy hogy a világ civilizált országaihoz hasonlóan, a tehermentesítő, városi elkerülő utakon, köztük a direkt e célból épült M0-s autóúton is megint díjmentes lesz az autózás.

Netán hogy a kormány legalább a közszolgáltató cégek autóbuszaira, gépjárműveire nem veteti meg a matricát. Hiszen azt végül úgyis a zsúfolt járatokon nyomorgó utasokkal vagy a költségvetéssel fizettetik meg.

Akárhogy is, a döntés egyelőre várat magára. De van azért jó hír is: ha már az útdíjrendszer kiterjesztése előtt elmulasztották, a kormány állítólag elszánta magát, hogy most majd tárgyal a szakmai szervezetek, autósok képviselőivel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.