galéria megtekintése

Rally a kutyaderbin

2 komment


Hargitai Miklós

Felhős az ég, a hőmérséklet alulról súrolja a húsz fokot, az esőt sem lehet kizárni, igazi kutyának való idő van a Kincsem Parkban.

A „Lóverseny az éjszakában" fantázianevű program elnevezése ilyenkor, a nyári napforduló táján kissé megtévesztőnek tűnik: közel járunk az év leghosszabb napjához, este kilenckor kezd ímmel-ámmal sötétedni, az első futam pedig hét órakor indul, amikor éjszakának még nyoma sincs.

Ez most galopp lesz, vagy ügető? – kérdezi a még nálunk is járatlanabb szomszéd, mire többfelől is nevetve mondják neki, hogy amíg nem lát kocsikat a pályán, addig biztosan nem ügetőről van szó. Aztán megérkeznek a versenyzők és egyből kiderül, hogy ezúttal nem is klasszikus galopp következik. Hatan vannak, és a lovas szokásoktól eltérően a Győztesek körében vezetik fel őket.

Mindenesetre lehet nézelődni, esélyeket latolgatni, az indításig persze még fogadni is, tétre (ki lesz a győztes), helyre (benne lesz-e a kiválasztott állat az első háromban), befutóra (kik állhatnak fel a dobogóra), hármas befutóra (itt már a dobogósok sorrendjét is el kell találni). Dolores, Cooper, Natiry, Sindy, Rally, Double Shot – sorban, elegánsan lépdelve jönnek, és a vártnál sokkal kevésbé látszanak izgatottnak. Később, a rajtnál tapasztalható némi huzavona, de ebben nincs semmi szokatlan, aki már látott ilyesmit, tudja, hogy némelyik jószágot ketten-hárman is nehezen tudják betuszkolni a startboxba.

 
Aztán elindul a futam, és mire hármat számolunk, az ötös rajtszámmal futó Rally különösebb megerőltetés nélkül nyer, második Natiry, harmadik Sindy. A kijelölt pálya a kiírás szerint mindössze 250 méter, a sebesség pedig ezen a rövid távon 60 kilométer/óra körül alakul, vagyis nagyjából 25 másodpercig tarthatott a viadal.

A díjátadást követő villáminterjúban Rally tulajdonos-trénerétől, Csete Zsolttól megtudjuk, hogy régóta futtat, két angol agara és egy whippetje van (ez is agárféle, de kisebb). Az információ egyáltalán nem mellékszál a történetben: Rally angol agár, mi pedig a lóversenypályán vagyunk ugyan, de éppen a betétfutamként megrendezett agárverseny győztesét csodáljuk; a nézők között több a kutyás ember (kutyástul), mint a margitszigeti vagy a városligeti populációban.

Az agár egyáltalán nem úgy kerül a lovira, mint a csizma az asztalra. Régi hagyomány, hogy a kecses ebek a paripák előtt-után futnak. Az agárversenyek gyökerei nálunk a 19. századig nyúlnak: eleinte még élő nyulak után rohant a mezőny, lovas versenybírák felügyelete mellett. A 20. század első felében már rendszeresen voltak műnyulas pályaversenyek, ám 1945-ben komoly törést szenvedett a dzsentroidnak ítélt agarászhagyomány (olyannyira, hogy a magyar agár fajta például szinte teljesen kiveszett, az állományt a romjaiból kellett újraéleszteni). A 60-as évek második, illetve a 70-es évek első felében viszont ismét lehetett agarakra fogadni a lóversenypályán, és nem is teljesen világos, hogy miért szakadt meg a sorozat 1972 táján. Az viszont bizonyos, hogy 43 éven keresztül szüneteltek a budapesti agárfutamok, és csak idén májusban indultak újra az alapvetően a lósport népszerűsítésére kitalált „éjszakai" lóversenyek egyik színes epizódjaként.

Nem állnak meg pisilni sem
Földi Imre / Népszabadság

Amúgy valódi, profi fogadásos versenyről van szó: angol agarak versenyeznek – ez a leggyorsabb kutya a világon, és állítólag sosem fordul elő vele, hogy menet közben otthagyja a pályát, mert pisilnie kell, vagy meglát valamit, ami érdekesebb a dróton húzott műnyúlnál –, az összdíjazás (vagyis a győztesek között szétosztott pénz) pénteken 60 ezer forint volt, a startbíró ugyanúgy az angolos eleganciájú Kovács Botond, mint a lóversenyek esetében, van hivatalos állatorvos és doppingellenőr, a versenytitkár pedig a világhírű Tenczel Gábor. Róla rövid bemutatásként annyit érdemes elmondani, hogy 2010-ben Drogba nevű, szintén világhírű kutyájával hajszál híján megnyerte az angol agárderbit Wimbledonban – ez az ezüst a maga kategóriájában Overdose győzelmeihez mérhető teljesítmény. (A két sztár, vagyis Overdose és Drogba pályafutásában van más közös pont is: jelenleg mindketten bérfedezéssel keresik a kenyerüket.) Drogba annak idején „amatőrként", öt előfutamot nyerve, veretlenül került a döntőbe, és ott a legnagyobb nevek között is megállta a helyét: sokáig vezetett, és csak az utolsó métereken, egy ütközés miatt szorult a második helyre.

Tenczel Gábor szerint – aki a pénteki futamban az ezüstérmes Natiry trénereként is érintett volt –

az agarakra sem nehezebb fogadni, mint a lovakra:

a greyhound-data.com oldalon a jelentősebb versenyek valamennyi indulójának összes korábbi eredménye megtalálható, sőt, a felmenők adatai is az ükszülőkig bezárólag, vagyis senki nem kényszerül rá, hogy „sötét lóként" tegyen pénzt egy teljesen ismeretlen kutyára.

Magyarországon a Kincsem Parkon kívül Isaszegen és Rábapatonán is van komolyabb agárpálya. Budapesten legközelebb július 3-án futnak az agarak, de akkor tényleg csak epizódszereplőként, zon a hétvégén tartják ugyanis a 93. Magyar Derby-t, ahol az ország legjobb hároméves angol telivérei versengenek, és az agárfutamtól a koncerteken át a gasztro-programokig minden azt a célt szolgálja majd, hogy emelje a vasárnap délutáni, 2400 méteres galoppverseny fényét.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.