galéria megtekintése

"Nagyobb pofon lenne, mint amiket a DK tüntetésén kiosztottak"

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 16. számában
jelent meg.


Bita Dániel
Népszabadság

Folytatódik a harapófogó hadművelet az ellenzéki oldalon: a baloldali pártok ma egyeztetnek a fővárosi jelölésekről. A megállapodást a DK hétvégi vádaskodásai az Együtt irányába épp úgy megnehezítik, mint az MSZP pozícióharcai párton belül. Pedig mindhárom pártnál tudják: ősszel valamit mutatniuk kell.

Innen kell újraindítani a tárgyalásokat - inzultus a DK tüntetésén
Innen kell újraindítani a tárgyalásokat - inzultus a DK tüntetésén
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Ma folytatódnak a tárgyalások a baloldali pártok vezetői között az együttműködésről az önkormányzati választáson. Az Együtt–PM-et Szigetvári Viktor, a Demokratikus Koalíciót Gyurcsány Ferenc, az MSZP-t pedig az új budapesti elnök, Kunhalmi Ágnes és Horváth Csaba fővárosi frakcióvezető képviseli.

Amíg a parlamenti választás előtt az MSZP vezetői tárgyaltak erőből, most ők érzik úgy, hogy a szövetségeseik túl sokat követelnek

 

Mindhárom párt vezetői tudják, szimpatizánsaik nem bocsátanák meg, ha esélyt sem adnának Tarlós István és más fideszes polgármesterek leváltására. Valamiféle együttműködés tehát biztosan lesz – mondják egybehangzóan, ha ugyanis a baloldalnak az önkormányzati választáson nem sikerül szépítenie, „az nagyobb pofon lenne, mint amiket a DK tüntetésén kiosztottak”.

Az egyeztetést nyilvánvalóan megterheli, hogy a Demokratikus Koalíció azzal vádolta meg az Együtt–PM-et, ők állhatnak a szombati tüntetésük megzavarása mögött. Szigetvári Viktor lapunknak kedden azt mondta, felháborította a vádaskodás, de ez nem befolyásolja a tárgyalásokat.

A Twitteren ugyanakkor azt írta az ügyről: „Nagyon sajnálnám, ha a DK libás bajnaizással, kábszeres juhászozással folytatná. Ebből győzelem nem lesz.”

Szigetvári egy hete azt nyilatkozta, tíz napon belül megnevezhetik a közös főpolgármester-jelöltet. Most óvatosabban fogalmazott lapunknak, mondván, az MSZP hétvégi tisztújítása miatt elhúzódtak az egyeztetések, de dolgoznak a megoldáson.

Gyurcsány Ferenc és Kunhalmi Ágnes (jobbra) a DK színpadán
Gyurcsány Ferenc és Kunhalmi Ágnes (jobbra) a DK színpadán
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A legnagyobb kérdés, hogy a három pártnak sikerül-e közös főpolgármester-jelöltet állítania. Az MSZP hivatalos jelöltje még mindig Horváth Csaba, de a szocialisták vezetői is jelezték, hogy ez nincs kőbe vésve, az együttműködés és a siker érdekében készek lennének mást is támogatni. Az Együtt–PM és a DK hivatalosan még nem állt elő személyi javaslattal.

Amíg a parlamenti választás előtt az MSZP vezetői tárgyaltak erőből, most ők érzik úgy, hogy a szövetségeseik túl sokat követelnek – panaszolja egy fővárosi szocialista politikus. Noha szerinte nem lehet csak az EP-választás eredményéből kiindulni, mert alacsony volt a részvétel, és a felmérések alapján továbbra is az MSZP a legerősebb baloldali párt. Így érvelt legutóbb Horváth Csaba, a szocialisták főpolgármester-jelöltje is, mire azt a választ kapta: Budapesten ez már biztos nincs így.

A DK egyik „főtárgyalója” ellenben az MSZP belső életével magyarázza, hogy lassan haladnak: a fővárosi vezetés nem tudja elfogadtatni a kompromisszumokat a rosszabbul járó kerületi vezetőkkel. Hasonló gond a másik két pártot nem feszélyezi: az Együtt szervezete még kiépülőben, a DK-ban pedig Gyurcsány Ferenc akarata érvényesül.

Mégis vannak városrészek – Kispest és Pesterzsébet, egyaránt szocialista polgármesterrel az élen –, ahol minden részletről megegyeztek.

Ez is jelzi, hogy az összefogás ott megy a legkönnyebben, ahol jó esély van a győzelemre: Szegeden több mint két hete bemutatták a közös listán induló ellenzéki pártok jelöltjeit. Azóta több városban megállapodtak, és minden megoldásra van példa: közös és koordinált indulásra, független polgármesterjelöltre és arra is, hogy csak két párt fogott össze, mert a harmadikkal nem tudtak megegyezni.

Függetlenként indul Miskolcon Pásztor Albert is, az Együtt vezetése a helyi szervezet bizalma ellenére nem támogatja a volt rendőrkapitányt, ám azt még mérlegelik, van-e más, alkalmas polgármesterjelölt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.