galéria megtekintése

Börtönt adtak Sukoróért

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 01. számában
jelent meg.

5 komment


Varga G. Gábor
Népszabadság

Első fokon befejeződött a Sukoró-per, Tátrai Miklós, a telekcsere-szerződést megkötő volt vagyonkezelő-vezér négy, értékesítési igazgatója három és fél év börtönt kapott. Az ítélet indokolásában kevés köszönt vissza abból, ami az eljárás során a tárgyalóteremben elhangzott. A most elítéltek szerint a „koncepciós eljárásnak” csak az első felvonása ért véget.

Bűnösnek mondta ki különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés kísérletében a Szolnoki Törvényszék Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatóját és Császy Zsolt egykori értékesítési-jogi igazgatót. A Sólyomváriné Csendes Mária bírónő vezette tanács Tátrait négy, Császyt három és fél év börtönbüntetésre ítélte. Felmentette viszont Markó Andreát, aki a Pénzügyminisztérium szakállamtitkáraként vett részt a sukorói telekcseréről szóló vagyontanácsi döntésben, mint ahogy F. Zsolt értékbecslőt is.

Tátrai Miklós, Császy Zsolt és Markó Andrea: az ítélethirdetés alatt sokat ingatták a fejüket
Tátrai Miklós, Császy Zsolt és Markó Andrea: az ítélethirdetés alatt sokat ingatták a fejüket
Mészáros János / Népszabadság

A verdikt szóbeli indoklása csak nyomokban tartalmazta a két és fél éves per során elhangzottakat, Császy Zsolt a pert követően úgy fogalmazott: ezért az ítéletért kár volt a tárgyalásokra járni, hiszen a vádirat alapján is megírhatták volna.

 

Tátrait és Császyt azzal vádolták, hozzájárultak ahhoz, hogy Joav Blum üzletember verseny nélkül szerezzen meg állami tulajdonú sukorói külterületi telkeket, amelyeken a King’s City turisztikai beruházást kívánták megvalósítani. Erre csere útján volt lehetőség, s a bíróság most elfogadta a vád érvelését, miszerint ez csak úgy valósulhatott meg, ha Blum telkeit felül-, az állami földeket pedig alulértékelik. Ha a szerződés megvalósult volna, az államot 1,2 milliárd forint vagyoni hátrány érte volna, legalábbis az ügyészség értékbecslője szerint. Noha ezt a vádlottak az eljárás során mindvégig cáfolták, a bíróság nem fogadta el az érvelésüket.

Némi ellentmondás, hogy az értékbecslést készítő F. Zsoltot azért mentették fel, mert a bíróság szerint bizonyított, hogy azt az értékbecslést, amely a tanács elé került, nem ő írta alá. Azt továbbra sem tudni, ki és hogyan módosította a tanács elé került értékbecslés tartalmát, ennek ellenére a bíróság tényként kezelte, hogy a két vezetőnek tudnia kellett arról, hogy abban nem valós adatok szerepelnek.

– A legfontosabb bizonyítási indítványainkat a bíróság elutasította, s bár tényekkel cáfoltuk a vád állításait, ebből a bíróság semmit nem vett figyelembe. Ennél jobban semmi sem bizonyítja, hogy koncepciós eljárásban vettünk részt – kommentálta az ítéletet Tátrai Miklós, aki most is meg van győződve arról, hogy 2008-ban, amikor a csereszerződést megkötötték Joav Blummal, helyesen jártak el. Az ügyész Tátrai és Császy esetében súlyosbításért fellebbezett, és indítványozta az előzetes letartóztatásukat – ez utóbbi indítványt a bíróság elutasította, ez ellen viszont az ügyész fellebbezett. Az ügyvédek felmentésért fellebbeztek, kiemelve, hogy az ítélet nem megalapozott, tartalma ellentétes az iratok tartalmával, s olyan következtetéseket fogalmaz meg, amelyek nem következnek a tényekből.

Elítélték Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt

Megrovásban részesítette tegnap társtettesként elkövetett kényszerítés miatt Dávid Ibolya és Herényi Károly volt MDF-es politikusokat az UD Zrt.-üggyel összefüggésben folyó büntetőügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint a két egykori politikus egy titokban rögzített hangfelvétel nyilvánosságra hozásával fenyegette meg 2008 szeptemberében Almássy Kornélt, aki ennek hatására visszalépett az MDF-elnökjelöltségétől. A bíróság szerint egyébként „emberileg érthető” felháborodást váltott ki a vádlottakból az, hogy a Dávid Ibolya lejáratására irányuló tevékenységben pártbéli kihívója is érintett lehet, és ennek szerepe lehetett abban, hogy a vádlottak a kényszerítés bűncselekményére ragadtatták magukat. (MTI)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.