Józsi arról beszél, hogy már másodszor lopták ki a zsebéből a heti bérét, több mint tízezer forintot. Az asszony dorgálja: „Megmondtam, hogy ne a farzsebedbe tedd a pénzedet, keríts inkább egy felszíjazható kis táskát magadnak!” Hogy Bőcsről a roma művészek festette falfreskóiról híres Bódvalenkére utazhatnak fesztiválra, s ott is alszanak majd, ez hatalmas izgalom mindkettőjüknek.
– Látniuk kell azt a falut, hogy a cigányságukra még inkább büszkék legyenek
– indokolta utazásukat az asszony. Mikor megérkezünk, ők sátrat vernek, mi pedig elindulunk falubeli vendégfogadóinkhoz, Rusznyák Norbert „Kutyusékhoz”. Idén a fesztivál szervezői szokatlan kezdeményezéssel rukkoltak elő: egy-egy család „saját” újságírót kapott, akit közelebb engedtek az életükhöz, megosztották vele vacsorájukat, s ha kellett, szerény szállást is kínáltak neki.
|
| Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Háziasszonyunk, Zsuzsa alacsony, gömbölyű teremtés, messziről szalad, amikor a házuk előtt tanácstalanul toporogni lát bennünket. Kiderül: négy-öt másik asszonnyal együtt komoly feladatuk van, ők főznek a bódvalenkei vigasságokon fellépő zenészekre.
A fesztivál nemcsak programot, hanem bevételi forrást is jelent az itt élőknek.
Majd minden ház elé kipakolnak az ottaniak: van, aki ásványvizet, üdítőt árul, de legtöbben a maguk készítette ételeket kínálják. Vakarót, káposztás lecsót, rántott húst, palacsintát, kókuszgolyókat.
A két nap alatt így szerzett bevétel sokak számára azt jelenti, hogy szeptemberben meg lehet venni az új cipőt, az új ruhát a gyereknek, s talán nem fogy el a család összes pénze a hónap második felére.
Van, ahol egyébként nyolcezer forint jut egy főre egy hónapban, ebből kellene enni, ruházkodni, fűteni, rezsit fizetni.
Ahol van közmunkában dolgozó családtag, ott ez a bevétel a duplájára emelkedik, de fejenként tizenhatezer forint sem könnyíti meg olyan nagyon a túlélést. S akad, akinek szinte semmi sem jut.
Heni – így hívják azt a fiatalasszonyt, akinek nevét többen is megemlítették a faluban, mint legszegényebbet a szegények között. Az ura – súgnak össze – pár napja lelépett, állítólag egy másik nőhöz költözött. Két kisgyerek maradt itt utána, de csak az egyikre kap családi pótlékot az anya, akinek nincs más bevétele, csak ez a havi tizenháromezer forint. A másik gyerek után azért nem jár a pótlék, mert eddig nem tudták anyakönyvezni: a szülők igazolványa állítólag elveszett, még nem pótolták.
Azok a gyerekek valóban éheznek. Van, hogy
estére csak cukros vizet kapnak és másnap is cukros vizet reggeliznek.
Adományokból néha jut más ennivaló is, de az alultápláltság jelei már most mutatkoznak rajtuk. Bódvalenkén kegyetlen számokban mutatkozik meg, hogy mit jelent a közmunkaprogramokkal való „sakkozás”, hogy időnként három-négy hónapra is befagyasztja a kormány az erre szánt pénzeket. a Két évvel ezelőtt, 2013-ban elapadtak a források, sokáig nem volt semmilyen közmunka.
Az emberek éheztek.
Azon a télen hét gyerek született Bódvalenkén.
Négyen nem érték meg a következő tavaszt. Borzongva beszél erről háziasszonyunk is, s szorosabban öleli magához a legkisebb fiát, Leventét. Négy gyerek van a házban: a két nagyobb fiú, Márk és Norbi külön szobában alszik, az egy szem lány, Dzsenifer és a kicsi a szülőkkel közös hálóban. Pár éve az előszobát nappalivá alakították, bár ez elég fennhéjázó kifejezés a szerényen berendezett előtérre, amelyet bútorok híján legfőképp a karatéző fiú oklevelei, érmei, no meg családi fotók díszítenek.
|
| Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Zsuzsa minden álma egy konyhabútor, mosogatótállal. Fürdőszobát is szerettek volna, de becsapta őket a vállalkozó, aki megépítette a házukat. – Azt mondta, a szocpolos támogatást egy fillérig oda kell neki adnunk, cserébe összkomfortos házat épít. Fiatalok voltunk, hittünk neki, de becsapott, és itt maradtunk egy kényelmetlen házzal.
Ha vendég jön a faluba, gyakran megkérik Zsuzsát is, főzzön nekik ebédet, vacsorát. Az így kapott pénzből tavaly már sikerült összekuporgatnia egy konyhabútorra valót. Ám a férje lebetegedett, s a nagy nehezen félretett nyolcvanezer forintot elvitte a kórházi kezelés meg az utazgatás.
Sakkoznia kell a pénzekkel a filozófus végzettségű, korábban tolmácsként dolgozó Pásztor Eszternek, Bódvalenke lelkének is. Ő hat évvel ezelőtt került ide, mert a szélsőjobb erősödése láttán benne éppenséggel az erősödött, hogy tenni kell valamit a kirekesztés ellen.
A barátaival autóba ült, s körbenézett az elszegényedett észak-borsodi térségben. A szlovák határhoz közeli kis faluban találta a legnagyobb nyomort. Azóta napjai nagy részét itt tölti, pályázatokat ír, munkahelyeket próbál teremteni, gyerekeket nyaraltat.
A freskófalu ötlete is az övé. Egyiptomban látott hasonlót. Úgy gondolta, ahol ennyire kilátástalan az élet, ott csak valamilyen látványos ötlettel lehet kitörni. Mára harminchárom ház falát díszítik magyar és külföldi, zömében roma művészek seccói (száraz falra felvitt falfestményei). Az utolsó képet a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány legtehetségesebb diákjai készítették el, 2013-ban. Azóta újabb ház falát nem díszítik a sajátos roma motívumokat, s egyfajta tündéri-boszorkányos álomvilágot tükröző képek.
|
| Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Nincs rá pénz. Hiába mernek nagyot álmodni, az utóbbi öt évben sorra buktak el a pályázataik. Nem azért, mert rosszak, hanem mert visszavonják vagy épp elodázzák az eredményhirdetést – mondja Pásztor Eszter, aki elképesztő energiákat fektet a munkahelyteremtésbe, mert szerinte ez az egyetlen lehetőségük az életben maradáshoz. A környékbeli erdészettel megegyezett, hogy a bódvalenkei szociális szövetkezet tagjai besegítenek a fakitermelésbe, hulladékfáért cserébe.
Erre biomassza-biobrikett gyártó üzemet telepítettek volna, magyar és szlovák erőművekkel már megállapodást is kötött a fűtőanyag átvételére. Vett egy fűrészt s néhány gallyvágót, az emberei pedig dolgozni kezdtek. Volt, aki az egyetlen, levált talpú cipőjét madzaggal kötötte össze, hogy munkába állhasson. Megtudták: munkahelyteremtő pályázatuk jóval több pontot kapott a szükségesnél, ám
az eredményhirdetés elmaradt. Négy hónap után leállt a projekt, pénz híján nem tudták tovább működtetni.
Megbukott a turisztikai pályázatuk is, hiába szerettek volna vendégházat kialakítani. „Pénz hiányában csak egy helyben toporgunk. Próbáljuk tartani a lelket az emberekben, fenntartani a reményt, de ez egyre nehezebb. A tevékenységünk egyre inkább eltolódik az adománygyűjtés, a segélyezés irányába, pedig nem ez a cél, ám a helyzetet tekintve nagyon fontos. Nagyon nagy öröm volt a sok ürömben, hogy annyi pénz jött össze a lenkeiek karácsonyi vacsorájára, hogy minden családnak közel három hétre elegendő élelmiszert – húst, olajat, fűszereket, babot, lencsét, savanyú káposztát, joghurtot, tejet, gyümölcsöt – tudtunk adni, ami a nagyon hosszú, ráadásul a hónap végére eső 16 napos iskolai szünet miatt különösen fontos volt. A cél az lenne, hogy a bódvalenkeiek a munkájukkal kereshessék meg a mindennapi betevőt, de ehhez beruházás kell, a beruházáshoz pedig beruházási pénz” – ezt írta nemrég egy elkeseredett levélben Pásztor Eszter.
|
| Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
A programot jelenleg a Magyar Református Szeretetszolgálat tartja életben, s azok az adományozók, akik időnként segítenek. S olykor felcsillan a remény, hogy valami mégiscsak jobbra fordulhat egy ilyen környezetben is. Például: 2009 nyarán a falu 27 általános iskolásából még majdnem mindenki megbukott, most azonban már csak egy-két diáknak kell évet ismételnie. Esti Nóra budapesti Waldorf-pedagógus a bódvalenkei tanodában foglalkozik a gyerekekkel: ő Bódvaszilason bérel házat, s onnan jár át naponta hét kilométert biciklizve a gyerekekhez. A vigasságokra tarisznyákat, karkötőket, fejpántokat fontak, ezeket árulhatták a készítőik.
– Anyának feltétlen mutasd meg, mennyi pénzt kaptál – inti az egyik kislányt, Ramónát, aki sugárzó arccal gyűri a zsebébe a karkötőiért kapott pár száz forintot. A mondatból megsejtjük:
hiába költené szíve szerint cukorra vagy csokira a pénzt, talán ebből lesz jövő héten kenyér és tej az asztalon.
Könnyíthet a bódvalenkeiek életén a korábban lapunkban már bemutatott „Fényhozók” program is. A Romaversitas összeállított egy egyszerű, napelemből, akkuból és LED-szalagból álló készletet, ami házanként nagyjából harmincezer forintos beruházással megoldja a világítást.
A faluban két olyan házba szerelték fel a rendszert, ahol korábban számlaelmaradás miatt kikapcsolták a villanyt. Az így hozott fény bőségesen elég olvasáshoz, tanuláshoz, hímzéshez, s nem kell utána számlát fizetni. A Romaversitas munkatársai kiképeztek négy bódvalenkei fiatalembert a rendszer telepítésére, ők a fesztivál ideje alatt már önállóan szerelték be az új fényforrást az egyik házba.
Vendéglátóinknál van áram, Zsuzsa azt mondja,
nagyon szoros beosztással nagyjából mindenre jut.
A közmunkából, a családi pótlékokból és a külön főzésekből származó pénzt ő osztja be. Havonta egyszer a falu buszával bemennek az asszonyok Edelénybe vagy Miskolcra, és előre bevásárolnak. A húst porciónként fagyasztják le, tésztából húsz kilónyit vesznek, a tartós tejet kartonszámra. Ők állatokat is tartanak: van egy lovuk, ha utánakötik a szekeret, a férje kisebb fuvarokat tud vállalni. Egy malacot vesznek minden ősszel, azt karácsonykor levágják, de kapirgálnak csirkék is a kertben.
|
| Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Megtudjuk azt is, miért lett a családfő, Rusznyák Norbert beceneve Kutyus: kiskorában odavolt a kutyákért, s ma is szaladgál három-négy kölyök az udvarukon. Az ő életük fényűzőnek mondható az átlagos bódvalenkei családokéhoz képest, hisz van állandó bevételük, nem éheznek. Sosem nyaraltak.
Vágyaik egyszerűek. Konyhabútor, mosogatótálcával.
