galéria megtekintése

Nem nézték ki a volt fideszesből, hogy az offshore-bizniszben utazik

Meglepte a kecskeméti fideszes politikus, Horváth Zsolt lapunk által megkérdezett ismerőseit az, hogy az egykori államtitkár is érintett a nemzetközi offshore-botrányban. Igaz, volt, aki csak ostoba cégalapítási módszerén rökönyödött meg.

Horváth Zsolt offshore-érdekeltségeinek ténye meglepte azokat a kecskemétieket is, akik közvetlenül ismerték őt. Legalább annyira nem nézték ki belőle, hogy sok pénz megy át a kezén, mint Simon Gáborból – jegyezte meg lapunk érdeklődésére egy helyi politikus. Még a volt munkatársaiban is megrökönyödést keltett. Volt, aki azért hitetlenkedett:

„Nem lehet valaki annyira ostoba, hogy igazgatóként jegyezteti be magát egy offshore cég élére.”

Vasárnap este került újra reflektorfénybe a közélettől 2014-ben ­visszavonult egykori fideszes politikus: a Direkt36 szerzői tárták fel, hogy a globális botrányban az ő érdekeltsége a magyar szál. A kecskeméti politikus – aki négy cikluson át volt tagja a Fidesz parlamenti frakciójának, és dolgozott politikai államtitkárként, miniszteri biztosként a második Orbán-kormányban – még 2013 októberében parlamenti képviselőként ­igazgatója lett egy Seychelle-szigeteki cégnek, az Excelle Media Internationalnek. Egy év múlva, 2014 szep­temberében pedig résztulajdonosa lett a Mayer & Collins Trading Companynak. A Direkt36.hu cikke szerint mindkét cégnek játékok gyártása és forgalmazása a profilja, Kínában, Hongkongban és Magyarországon aktívak. Kerestük a politikust is, ám egyelőre nem sikerült elérni.

 

Az 52 éves orvos-közgazdász a Semmelweis Egyetemen diplomázott, az egyetem alatt egy évet az Egyesült Államokban töltött. Az egyetem előtt beteghordóként, később orvosként is dolgozott a Bács-Kiskun Megyei Kórházban, majd fogorvosként praktizált Kecskeméten. Az ezredfordulón a Miniszterelnöki Hivatalban töltött be pozíciót, majd az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkári posztjára került. 2001-ben Mikola István egészségügyi miniszter és a Fidesz-frakció közötti hatalmi csatározás áldozata lett.

Horváth Zsolt
Horváth Zsolt
MTI

Néhány hónap múlva a lakásügyével került a lapok ­címlapjára. Akkoriban a Fidesz kecskeméti pártszervezetének elnökeként korábbi 47 négyzetméteres bérlakását a város fideszes ­polgármestere segítségével nagyobbra cserélte, majd a kiutalt bérlakást a város soron kívül korszerűsítette. A 2006-os kampányban az ő érdekében hamisan elterjesztették, hogy ellenfele, a ­fideszesből baloldali jelöltté lett volt polgármester, Szécsi Gábor visszalépett.

Lojalitása a pártjához megkérdőjelezhetetlen: 1989-ben lépett be a Fideszbe. A kecskeméti közgyűlés tagjává, majd a város alpolgármesterévé választották. A parlamentben szürke képviselőként dolgozott, 2012 novemberétől miniszteri biztosként rábízták a gyógyszerészek patikai tulajdonosi hitelprogramjának előkészítését. 2014-ben mondott búcsút a politikának. Akkor már nem Kecskeméten élt. A helyi Fideszben háttérbe szorultak azok az emberek, akik Horváthhoz álltak közel.

Már korábban beszélt az Okostojás nevű, magyar tervezésű játékról, amit még 2007-ben talált fel az azóta elhunyt Zagyvai András építész. ­Horváth Zsolt 2014 februárjában szerzett tulajdonrészt a játékkal ­foglalkozó két magyar cégben (Art Egg Kft. és Art & Smart Egg Kft.). A játék ezen a néven külföldön már kapható szinte minden nagyobb áruházban.

Lapunk megkérdezte az adóhivatalt, hogy adózott-e Horváth Zsolt Magyarországon a Seychelle-szigeteki cége jövedelme után, illetve indítanak-e adóhatósági eljárást, vizsgálatot az ügyben, ám a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adótitokra hivatkozva nem adott érdemi választ.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.