galéria megtekintése

Berágtak: már útlezárást, sztrájkot emlegetnek a közlekedésiek

3 komment


Lencsés Károly

A közlekedési ágazatban dolgozó szakszervezetek mindenképpen tisztességes fizetésemelést akarnak kicsikarni, és ha ez nem sikerül, egy országos sztrájk lehetőségét sem zárják ki.

Jöhet demonstráció, útlezárás, de a sztrájk sem zárható ki – sorolta a nyomásgyakorlás lehetséges eszközeit a közlekedési ágazatban működő érdekképviseletek második egyeztetése után Nemes Gábor, a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet vezetője. Először egy hete találkoztak, hogy közös stratégiát dolgozzanak ki arra, miként működhetnek együtt. A cél, hogy érvényt szerezzenek bérköveteléseiknek, mert egyelőre az érintett cégek egyike sem adott elfogadható ajánlatot.

A bértárgyalások egyébként különböző stádiumban vannak: például a MÁV már ajánlott fél százalékot, de a BKV-nál a munkaadói oldal – bár folynak az egyeztetések – egyelőre semmit nem mondott. Több helyütt viszont a szociális partnerek még nem is beszéltek a fizetések emeléséről. Ezért az a döntés született, hogy mindenütt megpróbálnak mielőbb tárgyalóasztalhoz ülni a munkaadók, illetve a tulajdonosok képviselővel.

Reviczky Zsolt / Népszabadság

 

Az érdekképviseletek különben megegyeztek abban, hogy mennyiben a jövő hét végéig nincs megegyezés – vagy arra esélyt sem látnak –, kollektív munkaügyi vitát kezdeményeznek. A sztrájk feltétele ugyanis, hogy a vitatott kérdésről – most a béremelés mértékéről – egyeztető eljárást kell lefolytatni, és ha az hét napon belül nem vezet eredményre, meg lehet hirdetni a munkabeszüntetést.

Azt, hogy eljutnak-e eddig, még nem tudni. Az viszont bizonyos, hogy a résztvevők köre az első megbeszéléshez képest bővült, így hétfőn valamennyi jelentős közlekedési vállalattól – a MÁV-tól, a BKV-tól, a Volántól, illetve nagyvárosok közlekedési cégeitől – jelen voltak érdekvédelmi vezetők, és Zlati Róbert, a Vasutasok Szakszervezetének alelnöke szerint eléggé eltökéltek abban, hogy tisztességes fizetésemelést csikarjanak ki. Az eddigi információk alapján úgy tűnik, öt százaléknál kevesebben nemigen érnék be.

A lehetséges eszközöket illetően Zlati óvatosan nyilatkozott, mert először azt kell felmérniük, hogy a munkavállalók mennyire elszántak, és milyen akciókban készek részt venni. Elmondta ugyanakkor, hogy valószínűleg más, a helyzetükkel hasonlóképpen elégedetlen ágazatok, például az egészségügy és a közoktatás területén működő szakszervezetekkel is felveszik a kapcsolatot, hogy kölcsönösen erősítsék egymást.

Az érdekvédő azonban nem túl optimista: úgy gondolja, eredményre vélhetően csak egy sztrájk vezethet. Igaz, a városokban a járatok kétharmadát, míg a távolsági közlekedésben a felét üzemeltetni kell, ami önmagában kevés lehet a nyomásgyakorláshoz. Ám ha országosan mindenütt csak az elégséges szolgáltatást biztosítják, az már szerinte súlyos zavarokat okozhat.

A közlekedésiek legközelebb jövő pénteken ülnek össze, s reményeik szerint addigra legalább az kiderül, hogy a cégek hol milyen ajánlattal állnak elő. A konkrét lépésekről ennek ismeretében határoznak majd.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető