Néhány hónappal ezelőtt veszítette el a férjét. A Tótvázsonyban élő, 53 éves egykori biztonsági őr éppen hazafelé tartott, amikor összeesett a járdán, és mire a mentő kiérkezett, meghalt. A boncolás kimutatta, hogy szívinfarktus végzett vele, a halálát az elmúlt két évben kifejlődött betegség okozta. Felesége szerint az vitte el, hogy a hatóságok bűnözőként kezelték, miközben nem ismert nála becsületesebb embert.
Szuntheimer Tibor asztalosnak tanult, sokáig a szakmájában dolgozott, ám egy krónikus betegség (folyamatos ízületi gyulladás) miatt 1995-ben leszázalékolták. 2010-ben azonban megvonták tőle a rokkantnyugdíját, mondván, menjen el dolgozni. A folyamatos végtagfájdalmai miatt asztalosmunkát nem tudott már vállalni, inkább jelentkezett egy vagyonőri tanfolyamra. A képzést végző cég elégedett volt a teljesítményével, munkát ajánlottak neki. Így lett portás egy veszprémi ipartelepen.
Éppen ő volt szolgálatban, amikor 2012. január 14-én betörtek a telephelyen található festéküzem irodájába. Legalábbis a tulajdonos állítása szerint a helyiségből eltűnt egy 50 kilós széf, amelyben 10 millió forintot tároltak. Szuntheimer Tibor gyanúsnak találta a dolgot, mivel semmilyen jelét nem tapasztalta annak, hogy bárki betört volna a telephelyre, de azt gondolta, a rendőrség majd kideríti, mi is történt valójában.
A betörés ügyében indult nyomozás másfél hónappal később vett váratlan fordulatot. Március 2-án két autó állt meg Szuntheimerék tótvázsonyi háza előtt, majd civil ruhás rendőrök kopogtattak be egy házkutatási engedélyt lobogtatva. Mint kiderült, a telephelyről eltűnt 10 millió forintot keresték.
A pénzt nem találták, viszont Szuntheimer Tibort őrizetbe vették, és a veszprémi rendőrségi fogdába szállították. Két napra rá a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a férfit. Utóbb kiderült, hogy a gyanúra mi adott okot: a festékes műhelyben megtalálták a biztonsági őr ujjlenyomatát.
Szuntheimer Tibor azzal érvelt, hogy a betörést követően – a műhely tulajdonosával együtt – valóban járt odabenn, ám azt megelőzően soha nem tette be a lábát a helyiségbe. A férfit poligráfos vizsgálatnak is alávetették, ami azt igazolta, hogy igazat mond. Tibort egy hónapi fogva tartás után, március végén helyezték szabadlábra. Ám ekkorra már megfagyott körülötte a levegő, ráadásul ő maradt az ügy gyanúsítottja.
– Először is a rendőrség bevonta a vagyonőri igazolványát, így nem tudott tovább dolgozni a telephelyen, sőt máshol is hiába próbált elhelyezkedni – mondja az özvegy. – A bíróság zár alá vette a házunk ráeső tulajdonrészét meg a régi Trabantunkat. A faluban mindenki megtudta, hogy a férjemet letartóztatták, és 10 milliós lopással gyanúsítják. Az emberek összesúgtak a hátunk mögött.
A nyomozást 2012 októberében zárták le azzal, hogy az ügyben „nem volt megállapítható Szuntheimer Tibor büntetőjogi felelőssége”. (Az eltűnt pénz és a tettes később sem lett meg.)
A volt biztonsági őr kártalanítási pert indított a magyar állam ellen, és első fokon meg is nyerte: tavaly nyáron a Veszprémi Járásbíróság 1,3 millió forint vagyoni és nyolcmillió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg a meghurcolt férfinak. „Nagyon boldog volt, úgy érezte, mintha bocsánatot kértek volna tőle. A másodfok döntése viszont letaglózta” – mondja Szuntheimerné.
A magyar államot képviselő közigazgatási és igazságügyi tárca fellebbezésére ugyanis a Veszprémi Törvényszék elé került az ügy, az pedig tavaly novemberben visszautalta a járásbíróságra a pert. A másodfokú bíróság szerint első fokon nem folytatták le például annak részletes bizonyítását, hogy a munkáltatók valóban a rendőrségi ügy miatt nem alkalmazták-e a náluk próbálkozó felperest, illetve valóban megváltozott-e a férfi megítélése a saját falujában az ügy hatására.
Szuntheimer Tibor nem érte meg a kártalanítási per újrakezdését. Pedig jogi képviselője, Varga Zoltán ügyvéd szerint minden esélye meg lett volna arra, hogy ismét a javára döntsön a bíróság. Az ügyvéd kérdésünkre elmondta, az özvegy az elhunyt férje helyett nem kérheti a nem vagyoni kártérítés megítélését. Az asszony egyelőre nem foglalkozik a jövővel, gondolatai a múltban járnak:
– Harminchárom évig éltünk együtt. Ma is sokszor arra ébredek, hogy nem értem, hol van, miért nincs mellettem. Templomjáró ember voltam, de a temetés óta nem voltam misén. Elveszítettem a hitemet. Nem csak Istenben, minden másban is. Még hogy igazságot szolgáltatnak a kisembereknek. Mese az egész.
