A két ország közös határához közeli településeken arról faggattam a helybélieket, hogy tartanak-e az Iszlám Állam terroristáitól? Arról is kérdeztem őket, hogy vajon a menekültek megítélése változott-e a hétvégi tragédia nyomán? A válaszok Stefan szavait erősítették, a kérdezettek nem félnek, s azt se gondolják, hogy a menekülteknek köze lenne a merényletekhez, és hogy azért jönnének Európába, mert ölni akarnak. Úgy vélték, a menekültek nem terroristák, ennek ellenére kevesen voltak, akik szívesen látnák őket a saját országukban.
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
- Ne jöjjenek! – rázta fejét tagadólag Caro, a 19 éves, vogau-i fodrász. – Nálunk is van épp elég ember, aki segítségre szorul, őket kell segíteni, nem a menekülteket.
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
Stefan erre így reagált:
– Amikor először jöttek a menekültek, az osztrákok örömmel segítettek, de aztán, hogy egyre többen jöttek, belefáradtak a segítségbe. Ez érthető, ma már senki sem tudja, mennyien jöhetnek még, és ez már ijesztő.
Azt Stefan kizártnak tartja, hogy Ausztria kerítést építene a határaira.
– Lehetetlen, hogy drót legyen uniós országok között.
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
Caro másképp látta:
– Kell a kerítés. Ez nem csak az én véleményem, sokan ezt mondják itt.
Amúgy a kerítésépítésnek nyoma sincs a két ország határán, és a közelben lakó és dolgozó kérdezettek közül senki sem tudott arról, hogy valahol hozzáfognának ehhez a munkához, pedig az osztrák kormány nemrégiben bejelentette, hogy 3,7 kilométer hosszan kerítést épít a határra.
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
A 10 ezer lelkes Leibnitz főterén, az egyik kávéház teraszán három, jól öltözött, harmincas barátnő pezsgőzött a nyár végét idéző napfényben.
– Itt nem épülhet kerítés – mondta egyikük a többiek bólogatásával kísérve. – Segítenünk kell a menekülteken. Mi kijártunk a határra, és adományokat osztogattunk. És megyünk is még. Ez keresztényi kötelességünk. De azért a mi véleményünk is az, hogy meg kell állítani a menekültek áradatát. Ehhez a görög–török határt kell védeni.
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
A szlovéniai Maribor központjában megszólított Matia is „keresztényi” alapon érvelt:
– A menekülteknek más a kultúrájuk, sosem fognak beilleszkedni a keresztény társadalomba – mondta a jól ismert érveket az elegáns, 32 éves asszony. Matia mindjárt megjegyezte, hogy tudja, a magyarok sem szeretik a muszlimokat. Amikor megkérdeztem, hogy a szlovének ezzel hogy vannak, elnevette magát, s csak ennyit mondott: szoszó.
Barátnője, az ápolónőként dolgozó Suzan közbeszólt:
– Ide úgyse jönnek, meg magukhoz se. De a terroristák se minket támadnak majd. Mi kicsik vagyunk, nem minket akarnak. Nem kell félni! Ők a nyugati nagyvárosokat támadják ezután is.
Ezt gondolta az ugyancsak maribori Daniel. A rendőrként szolgáló, 49 éves férfi biztos abban, hogy a párizsi gyilkosságok után az unió összefogva és hatékonyan fellép a terroristák ellen. De mindez sok munkát és pénzt követel, na és azzal jár, hogy mindenütt egyenruhásokat látunk majd az utcán. A közvetlen modorú, izmos férfi nem utasította el, hogy az unió befogadjon muszlim menekülteket, ám csak olyanokat, akik egyértelműen bizonyítani tudják üldözöttségüket.
Sokan elhessegettek, amikor a menekültekről, illetve a párizsi terror szlovéniai és ausztriai hatásáról érdeklődtem. Egy, az autóját pakoló villanyszerelő Leibnitzben a kérdést hallva idegesen legyintett, s gesztusából az volt kivehető, hogy hallani se akar erről a témáról. Ugyanezt a gesztust ismételte egy öltönyös, diplomatáskás férfi Maribor egyik irodaházából kilépve.
|
| Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
– A menekültügy nagyon nehéz és bonyolult kérdés – morogta a szakácsként dolgozó, 24 esztendős Matias, aki haverjaival „ejtőzött” Maribor egyik hangulatos utcájában. – Aki bajban van, azon segíteni kell, de most már nagyon sokan jönnek. Magyarország okos volt, hogy kerítést épített.
– Szlovéniának is építenie kellene? – vetettem közbe.
– Nem örülnék neki. De lehet, hogy kellene.
