galéria megtekintése

Két év, tízmillió forint

2 komment


Kácsor Zsolt

Első fokon pert nyert az állam ellen Schönstein Sándor, aki majd két évig ártatlanul volt előzetesben az édesanyja megölésének vádjával.

Az édesanyja, Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselő 2007-ben történt brutális megyilkolása miatt elítélt, majd később fölmentett Schönstein Sándor csütörtökön első fokon kártalanítási pert nyert a magyar állam ellen a Debreceni Törvényszéken. Az ítéletről Tatár Tímea, a törvényszék sajtószóvivője azt mondta: a bíróság 10 millió 367 ezer forint kártalanítást és annak kamatait ítélte meg a felperes részére, aki összesen csaknem 27 millió forint kártalanítási igényt nyújtott be az állammal szemben.

Schönstein Sándor 2008. április 24-től 2009. május 7-ig, majd 2010. május 10-től 2011. március 24-ig volt előzetes letartóztatásban, keresete szerint emiatt vagyoni és nem vagyoni kár érte. A hatmillió forint összegben megállapított nem vagyoni károkat illetően arra hivatkozott, hogy a börtönviszonyok miatt nemcsak lelki egészségében, de életpályájában is kár keletkezett, hiszen nem tudta befejezni az egyetemet, párkapcsolata megszakadt, a vele kapcsolatos előítéletek miatt pedig nem tudott elhelyezkedni. A bíróság első fokon a hatmillió forint nem vagyoni kártalanítás összegét megalapozottnak találta. Balla Irma fia ugyanakkor további csaknem 21 millió forint vagyoni kártalanítást kért azzal az indokkal, hogy előzetes letartóztatás miatt nem tudta befejezni egyetemi tanulmányait, kárba veszett a korábban kifizetett tandíja és diákhitele, és jövedelemtől is elesett.

Ezzel kapcsolatban Árok Krisztián bíró a felperes vagyoni kártalanítási igényét mintegy 4,3 millió forint erejéig találta bizonyítottnak, mert úgy ítélte meg: nem bizonyította maradéktalanul, hogy a megjelölt károk az előzetes letartóztatás következményei. Tatár Tímea közölte: a bíróság 3,6 millió forint elmaradt jövedelmet, a diákhitelhez kapcsolódóan 328 ezer forint, a tandíjat érintően 402 ezer forint kárigényt méltányolt, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Hozzátette: az alperes magyar állam az eljárás során nem vitatta, hogy a felperest nem vagyoni kártalanítás illeti meg, de a követelését eltúlzottnak ítélte.

 

Az ítéletről megkérdeztük Schönstein Sándor jogi képviselőjét, Magyar György ügyvédet, aki azt mondta: ügyfelével még nem döntötték el, hogy megtámadják-e az ítéletet, de ezt még van idejük megbeszélni, hiszen az írásba foglalt döntés kézbesítése után tizenöt napon belül nyújthatnak be fellebbezést. Hozzátette: most kártalanítási perben állnak a magyar állammal, de később kártérítési pert is indíthatnak. Erről abban az esetben lehet szó, ha a Balla Irma megölésével jelenleg vádolt D. Lajost jogerősen elmarasztalják.

Schönstein Sándor összesen majdnem két évet töltött ártatlanul előzetes letartóztatásban
Schönstein Sándor összesen majdnem két évet töltött ártatlanul előzetes letartóztatásban
Konyhás István / Népszabadság

Magyar György közölte: ha ez megtörténik, akkor ügyfelével perújítást kezdeményeznek a Schönstein Sándor ellen lefolytatott, indokolatlan büntetőeljárás miatt elszenvedett joghátrányok miatt. A kártérítés kért összegét még nem tudják meghatározni.

Az ügy furcsa fordulata, hogy korábban D. Lajost tanúként idézték be az ügyben, amikor az eljárásnak még Schönstein volt a vádlottja, most azonban fordult a kocka: Magyar elmondta, hogy Schönstein nemrégiben tanúként kapott idézést D. Lajos büntetőperében.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.