galéria megtekintése

Az EMMI is beállt a droglobbi mögé?

0 komment


Lencsés Károly

Meglehetősen heves vitákat váltott ki a józsefvárosi tűcsereprogram megszüntetése, mert járványügyi kockázattal fenyeget, ha az intravénás drogokat használók nem jutnak steril tűhöz. A VIII. kerületi polgármester szerint inkább az eldobott fecskendők jelentenek veszélyt a lakosságra. Az EMMI viszont kimondta: a tűcsereprogramra szükség van.

"Azoknak a drogosoknak az esetében, akik nem akarnak leszokni, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) továbbra is kiemelten fontosnak tartja a különböző ártalomcsökkentő beavatkozásokat, illetve az olyan szolgáltatásokhoz történő hozzáférést, mint a megkereső tevékenység, a fenntartó kezelés és a steril eszközök biztosítása" – derül ki Czibere Károly szociális ügyi államtitkár leveléből, amit Székely László ombudsmannak írt korábbi vizsgálatával kapcsolatban.

Az ombudsman egy panaszbeadvány kapcsán vizsgálta hazai a drogkoordináció újjáalakított rendszerét, a józsefvárosi tűcsere-szolgáltatást végző Kék Pont Alapítvány és az önkormányzat szerződésének felmondását, s annak lehetséges következményeit. A vizsgálat megállapításai között szerepeltek a tűcsereprogramok visszaszorulásával fenyegető,

Európa néhány országában már tapasztalható járványügyi kockázat,

 

és a helyben élő, a drogokat elutasító polgárok egészséges életmódjának, életvitelének a követelménye is.

EMMI vs. ombudsman: szurka-piszka
EMMI vs. ombudsman: szurka-piszka
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Korábban Kocsis Máté, a VIII. kerület fideszes polgármestere több helyütt is hangsúlyozta, hogy

a droglobbi mögé állnak azok, akiket jobban érdekel néhány kábítószer-fogyasztó, mint a nyolcvanezer józsefvárosi egészsége.

Hangsúlyozta, hogy járványveszélyt éppen a Kék Pont Alapítvány által folytatott tűosztogatás okozhat, mert százezer tűt adtak át, és ebből csak harmincezret gyűjtöttek vissza. Tehát hetvenezer tű hever szerteszét Józsefváros utcáin, parkjaiban, lépcsőházaiban, játszóterein, ezzel veszélyeztetve az itt élők, elsősorban a gyerekek biztonságát.

A biztos jelentésében Budapest VIII. kerület polgármesterét kompromisszumos, a helyi lakosok és az intravénás szerhasználók érdekeit egyaránt figyelembe vevő, valamint a drogszemét, vagyis az eldobált fecskendők hatékony összegyűjtését, a polgárok egészséges környezethez való jogának érvényesülését szolgáló megoldásra kérte. Ugyanakkor az ombudsman az emberi erőforrások miniszteréhez is fordult és felkérte őt, hogy – a nemzeti drogstratégia rendelkezéseivel összhangban – szakmai iránymutatásban segítsen tisztázni a tűcsereprogramok drogpolitikai szerepét, segítséget nyújtva az önkormányzatoknak a már meglévő együttműködések kereteinek helyes értelmezéséhez, a későbbi megállapodások feltételeinek egyértelmű meghatározásához.

A józsefvárosi tűcsereprogram megszüntetése kapcsán az elmúlt hetekben olykor szélsőséges véleményeket felvonultató vita után az EMMI válaszolt az alapvető jogok biztosának a jelentésére – erről az ombudsmani hivatal adott ki közleményt. A levélből pedig egyértelműen kiderül, hogy a leszokásra nem motivált droghasználók esetében a tárca továbbra is kiemelten fontosnak tartja a különböző ártalomcsökkentő beavatkozások alkalmazását, illetve a szolgáltatásokhoz történő hozzáférés javítását. A minisztérium illetékes államtitkára ide sorolja a steril eszközök biztosítását is, emellett jelezte, hogy számos beavatkozást tervez a helyi szintű kábítószer-probléma megelőzése és kezelése érdekében.

A szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár az alapvető jogok biztosát egyebek között arról tájékoztatta, hogy a Nemzeti Drogellenes Stratégia – az EU-s törekvésekkel összhangban – a

felépülés-központú megközelítésre

alapoz. Megemelt összegű pályázatokkal és folyamatos szakmai segítséggel is támogatják a helyi szintű drogpolitikát, együttműködnek az önkormányzatokkal és a helyi kábítószerügyi koordinációért felelős egyeztető fórumokkal.

A drogellenes stratégia értelmében a minisztérium az intravénás szerfogyasztáshoz kapcsolódó egyéni és társadalmi károk hatékony megelőzését elsősorban olyan szolgáltatások és programok biztosításában látja, amelyek illeszkednek az egyéni szükségletekhez és körülményekhez, valamint lehetőséget adnak a különböző szolgáltatások kombinációjára is – írta az államtitkár. Hangsúlyozta azonban, hogy a drogosok gyógyulásának lehetőségéről a minisztérium nem mond le. Azok esetében viszont, akik nem motiváltak a leszokásra, továbbra is kiemelten fontosnak tartja a különböző ártalomcsökkentő beavatkozásokat.

A helyi szintű kábítószer-probléma megelőzése és kezelése érdekében az Emberi Erőforrások Minisztériuma számos beavatkozást is tervez a stratégiához kapcsolódó, most készülő szakpolitikai programjában – tájékoztatta Czibere Károly Székely László ombudsmant.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.