galéria megtekintése

Augusztus 20. földön, vízen, levegőben

0 komment


Lencsés Károly

Tisztavatás, nyitott parlament, családi programok és tűzijáték – egyebek mellett ezek a hívó szavak a most Együtt az ország! címen meghirdetett nemzeti ünnepre, amely már a múlt szombaton kezdetét vette.

Az idén az augusztus 20-i programok a Budavári Palotában már a hétvégén megkezdődtek, és a Mesterségek Ünnepe keretében szombat óta többek között bőrösök, fa- és fémművesek, fazekasok, késesek, kovácsok, mézeskalácsosok, ötvösök mutatkoznak be. A színpadon ugyanakkor autentikus hazai és külföldi népzenét, illetve világzenét megszólaltató zenekarok szórakoztatják a publikumot.

Kóstoló a Magyar Ízek Utcájában
Bruzák Noémi / MTI

Ami még hátravan: kedden egyebek mellett bolgár és csángó népdalokat, valamint cigány népzenét hallhatnak az érdeklődők, de lesz a magyar hagyományok inspirálta divatbemutató is. Szerdán 11-kor a Zengővárkonyi Hagyományőrző Együttes, majd az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület lép fel. A nézők találkozhatnak külhoni magyar fiatalokkal, valamint ifjú néptáncos tehetségekkel is, s a hagyományőrző táncgálával zárul a nap.

 

OLVASÓLISTA

Vélemény
Gusztus 20.
Vélemény
Bűzben a pirosnál
Vélemény
Feketék, fehérek

Már megnyílt a Magyar Ízek Utcája: ez 2010-től népszerű, nagy érdeklődést kiváltó rendezvénye az ünnepségsorozatnak. Itt kóstolható először a Magyarország Tortája, de számos házias húskészítményt, sajtot, lekvárt is kínálnak. Emellett étvágygerjesztő pálinkák és szomjat oltó szörpök, fröccsök, borok, kézműves sörök is fogyaszthatók a budai Duna-parton.

A Vendégségben Magyarországon program keretében a Clark Ádám téren felállított színpadon kedden és szerdán is zenei produkciók sorát kínálják. Kedd este a Ghymes Együttes, szerdán pedig Deák Bill Gyula zárja a fellépők sorát. Ugyanitt családi programokat is kínálnak.

Szerda reggel fél kilenctől a honvédség legkiemelkedőbb és leglátványosabb eseményének, a tisztavatásnak lehetnek tanúi a nézők. A zenés, fegyveres bemutató után a Honvédség Központi Zenekar, a díszzászlóalj, majd a Nemzeti Lovas Díszegység vonul a Kossuth térre. A történelmi zászlóvivők után a nemzeti lobogót tartó katonák is elfoglalják helyüket. Az ünnepségen beszédet mond Áder János köztársasági elnök és Hende Csaba honvédelmi miniszter.

Augusztus 20-án a Parlamentben nyílt nap lesz. Ez azt jelenti, hogy délelőtt tíz órától délután négyig az épületet ingyen tekinthetik meg az érdeklődők.

Bemutatták az ország tortáit
Bruzák Noémi / MTI

Az aratás után hagyományosan Szent István-napra sütötték az új búzából készült első kenyeret, s az ünnep jelképe a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyér. Szerda délután három órakor szent István várbeli szobránál lesz az ökumenikus kenyéráldás. A Szilágyi Dezső téri templomban pedig este hattól Bölcskei Gusztáv református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke ökumenikus istentiszteletet hirdet.

A Szent Jobb, mint országalapító első királyunk csodásan épségben maradt jobb kezének ereklyéje már az István király halálát követő években köztiszteletnek örvendett, azóta pedig a magyar nemzet egyik legjelentősebb és legjellegzetesebb szimbólumává vált. Az 1989-as rendszerváltást követően minden évben elindul Szent István napján a könyörgő körmenet, és szerda délután öt órakor most is ez történik majd.

Az augusztus 20-i fővárosi rendezvénysorozat elmaradhatatlan eleme a sok százezer érdeklődőt vonzó esti tűzijáték. A rakétákat négy helyszínről indítják: a főváros jelképének számító Lánchídról, valamint a tavalyihoz hasonlóan a Dunán állomásozó három uszályról, melyekből kettő a Margit híd és a Lánchíd között, egy pedig a Vigadó téri hajóállomás vonalában horgonyoz.

A nemzeti ünnep programjai kedden elkezdődtek, ezért már ezen a napon lezárják a gépkocsiforgalom elől a budai felső rakpartot a Margit híd és az Erzsébet híd között. Augusztus 20-án, szerdán 14 órától a tűzijáték telepítési munkálatai miatt a Lánchidat lezárják a gyalogosforgalom elől, de a rendezvények biztonságos lefolytatása érdekében augusztus 19-én és 20-án ideiglenesen megnyitják a Lánchíd utcát. Ezen a napon 18.00 órától, a tűzijáték miatt szünetelni fog a teljes gépkocsiforgalom és tömegközlekedés a budai és a pesti rakparton, a Margit és Erzsébet híd közötti szakaszon.

Az ünnephez kapcsolódó tömegközlekedési változásokról bővebb információkat a http://www.bkk.hu/2014/08/augusztus20/ honlapon találhatnak.

HM: A szervezők mindenre felkészültek

Terv szerint haladnak az augusztus 20-i központi ünnepi rendezvények előkészületei – mondta Kun Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatalát felügyelő helyettes államtitkára keddi sajtótájékoztatóján.

Az esti tűzijáték előkészületei is ütem szerint folynak – emelte ki a helyettes államtitkár. Kitért arra is, hogy a gyorsított eljárásban kiválasztott pirotechnikai cég, a Leskovics Pirotechnika Kft. csaknem 150 millió forintból valósítja meg a zenével színesített mintegy fél órás tűzijátékot, amelynek rakétáit a Dunán három – az Erzsébet híd és a Lánchíd között egy, a Lánchíd és a Margit híd között két – uszályról, valamint a Lánchídról lőnek majd fel.

A honvédelmi tárca társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta: az egész ünnepi sorozat alatt folyamatosan működik az operatív törzs. Idén egy kihelyezett vezetési pontot telepítenek közvetlenül a tűzijáték mellé. A törzs vezetője félóránként kap előrejelzéseket az Országos Meteorológiai Szolgálattól, s jelentéseket az ünnepi rendezvények szervezésében részt vevő többi szervtől. A beérkezett adatok elemzése alapján dönti el, hogy biztonságosan lebonyolíthatók-e az egyes programok.

A vezérőrnagy közölte, a szervezők biztonsági szempontból is minden eshetőségre felkészültek, a biztosítási tervek kész vannak. Szükség esetén a tűzijátékot bármikor leállíthatják, és idén - a korábbi évek gyakorlatával ellentétben - a rakpartokon nem kapcsolják le a közvilágítást.

A sajtótájékoztatón Varga László, az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás-előrejelző osztályának vezetője azt mondta: a kedd reggeli mérések alapján egy hullámzó frontzóna éri el az országot, amelynek hatására szerda délután, kora este nagy valószínűséggel Budapest és Pécs, s az Északi-középhegység térségében 50-100 kilométeres körzetében lehet számítani lokálisan záporokra, zivatarokra.

A kedd reggeli adatok alapján Budapest térségében szerda délután, kora este, illetve az éjszakai órákban várhatók záporok, zivatarok, így a tűzijáték idején stabilabb légköri viszonyokra lehet számítani, amikor nem valószínű zápor, zivatar. Ugyanakkor – jelezte – ennyi idővel az esemény előtt még nem lehet biztosan megmondani, hogy a tűzijáték idején lesz-e zivatar. Ezért mindenkinek azt ajánlja, hogy folyamatosan figyeljék a meteorológiai szolgálat által kiadott előrejelzéseket.

A meteorológiai szolgálat is részt vesz a rendezvény biztosításáért felelős operatív törzsben, s idén az egyik uszályra, amelyről a tűzijátékot lövik fel, egy mobil szélmérő állomást is telepíttek - tette hozzá Varga László.

A meteorológus azt mondta: alapesetben nem várható viharos szél, csak zivatarok környezetében lehetnek viharos széllökések. Így, ha a fővárosban nem lesz zivatar, semmi sem akadályozza a tűzijáték lebonyolítását.

A katasztrófavédelem országszerte 140 tűzijátékot engedélyezett

Az augusztus 20-i ünnepségsorozat fontos részét képezik az esti fővárosi tűzijáték és az országszerte megtartott szabadtéri rendezvények. A látogatók biztonsága kiemelten fontos, ezért a katasztrófavédelem folyamatosan ellenőrzi, mindenütt adottak-e a feltételek – tudatja közleményében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Az esti budapesti tűzijátékot várhatóan az idén is nagyon sokan a helyszínen tekintik majd meg, ezért a tűzoltóegységek megerősített létszámban lesznek jelen az eseményen. A biztosítási feladatok összehangolása érdekében a Honvédelmi Minisztérium operatív törzset működtet, amelynek tagja a katasztrófavédelem kijelölt szakembere.

A fővárosban az előző években már megszokott helyszínekről, a Margit híd és az Erzsébet híd között horgonyzó három uszályról, valamint a Lánchídról lövik fel a rakétákat. A tűzijáték tűzvédelmi biztosítása érdekében a rakpartokon tizenhat tűzoltójármű, a Dunán pedig három tűzoltósági mentőhajó és a Szent Flórián tűzoltóhajó áll készenlétben, összesen csaknem kilencven tűzoltóval. A kilövési helyeken kívül az Erzsébet híd és a Margit híd közötti rakpartokon, a hídfőknél, illetve a Parlamentnél lesznek tűzoltóegységek, amelyek este hat órakor foglalják el kijelölt helyüket.

Tizenegyezer effekt lesz látható a tűzijátékon
Mohai Balázs / MTI

A katasztrófavédelem szakemberei az állami ünnepségsorozat valamennyi helyszínét előzetesen bejárták, ennek során megvizsgálták a menekülési útvonalakat, a tűzivíz-lelőhelyeket és az esetleges veszélyforrásokat.

Az operatív törzs augusztus 20-án folyamatosan figyeli és értékeli sok egyéb mellett az időjárás alakulását is. A szervezők – a katasztrófavédelem útmutatásai alapján – menekülési útvonalakat alakítottak ki arra az esetre, ha a rakpartokat valamilyen rendkívüli esemény miatt ki kellene üríteni. Ezeket az útvonalakat jól látható táblák jelölik. A rakpartokon kiépített hangosítási rendszeren keresztül – amely alapesetben a Petőfi Rádió élő adását sugározza – a nézők folyamatos és pontos tájékoztatást kapnak a teendőkről és a kiürítés rendjéről.

Idén országszerte összesen 207 olyan rendezvényt jelentettek be a katasztrófavédelemhez, amelyek megtartását a hatályos jogszabályok engedélyhez kötik. Ezek közül 73 esetében a szervezők több mint ezer látogatót várnak. Az állami ünneppel összefüggésben 140 tűzijáték megtartását engedélyezte a katasztrófavédelem.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.