galéria megtekintése

„Attól sem lenne jobb, ha az Atyaúristen lenne itt a képviselő”

4 komment


Boda András

Nem okozott különösebb meglepetést a vasárnapi időközi választás eredménye Ajkán és Tapolcán – ez derült ki legalábbis a megkérdezettek nagy többségének szavaiból. Ezzel együtt sokan jelezték azt is, szerintük a Jobbik jelöltje, Rig Lajos elsősorban a „hazug” kormánynak és a „leszerepelt” baloldalnak köszönheti a győzelmet.

„Minek mentem volna szavazni?” – fásultan kérdez vissza Ajka belvárosában, az egyik panelház falának támaszkodó ötvenes asszony, majd cigarettára gyújtva belefog hosszú magyarázatába. Férje elhagyta, egyedül neveli tizenkét éves lányát a helyi lakásszövetkezet takarítójaként megkeresett kevéske béréből.

Többnyire ki sem mondják a Jobbik nevét
Többnyire ki sem mondják a Jobbik nevét
Teknős Miklós / Népszabadság

Úgy mondja, fizetéséből ötezer forint marad csak, ha kifizeti a lakbért és a rezsit. Hogy éhen még nem haltak, mondja, az csak azért van, mert olykor még elhívják „maszekba” lakást vagy irodát takarítani. – A rendkívüli segélyekhez és a szociális bérlakáshoz a hivatal szerint túl sok a fizetésem. A rendes élethez viszont biztosan túl kevés – mondja, és végtelen keserűséggel jegyzi meg: – Nekem már attól sem lenne jobb, ha az Atyaúristen lenne itt a képviselő!

 

Elkeseredett a szomszédos házból lendületes léptekkel kilépő, nyolcvanhoz közeledő Tóth Ferencné is, igaz, őt egészen más bántja. – Sokan nem tettek eleget állampolgári kötelességüknek, lustaságból otthon maradtak, ezért nyerhetett ennek a szélsőséges pártnak a jelöltje – panaszolja az idős asszony, de aztán büszkén teszi hozzá: – Én már vasárnap korán reggel leadtam a voksomat a Fidesz jelöltjére, Fenyvesi Zoltánra, így csak nevettem, amikor vasárnap délután jött néhány fiatal a párttól, hogy figyelmeztessenek, szavazni kell menni.

A belvároson átfolyó patak mellett sokakat kérdezünk, és mintha többször is hallanánk ugyanazt: az otthon maradtak közül jó néhányan azt mondják,

mindegy, ki a képviselő, mert „így sem, úgy sem lesz jobb” a kisembereknek.

A szavazók körében pedig az a visszatérő érv, a többség nem a Jobbikra, hanem a „hazug” Fidesz ellen szavazott, a baloldaliak közül meg a „leszerepelt” MSZP miatt maradtak otthon rengetegen. Egy hatvanas éveiben járó férfi így foglalja egy mondatba álláspontját: „Én azzal támogattam a Fideszt, hogy nem mentem el a Jobbikra szavazni.”

A választási körzet másik meghatározó településén, a Jobbik jelöltjének győzelmében nagy szerepet játszó Tapolcán nyoma sincs annak, hogy hirtelen radikálissá lett volna a város lakóinak jó része. A jobbikos polgármester vezette város rendezett, gondozott, virágokban és kampányplakátokban bővelkedő központjában tucatnyi embert kérdezünk a négygyermekes Rig Lajos győzelmének okairól, de csak egyetlen fiatal, huszonéves lány hoz fel szélsőséges érveket. Ő azt mondja, szerinte azért nyert a Jobbik, mert a sok roma között rendet kell vágni.

A megszólítottak jó része viszont nemhogy radikális magyarázattal nem áll elő,

többségük még a Jobbik nevét sem említi, csak „a Lajosét”.

A szélsőséges nézetek kapcsán egy férfi úgy fogalmaz, hogy „a Lajos biztosan nem olyan”, tőle biztosan nem kell félnie senkinek, egészségügyi dolgozóként eddig is csak segített.  Az emberek döntését megkönnyíthette az, hogy a Fidesz és az MSZP már itt a városban, a megyében és az országban is eljátszott minden bizalmat – mondja egy asszony Tapolca főutcájában. De a hazai közállapotokról sokat elárul az a Tapolca külvárosában hallott vélemény is: „Nem örülök ennek az eredménynek, de legalább annyira bosszantott volna, ha a Fidesz vagy az MSZP nyer.”

Rig tovább küzd a tapolcai kórházért

Nagy dorbézolás nem volt, de azért fél kettő volt, mire hazaértem – fogalmazott lapunknak otthonánál, a tapolcai Juhász Gyula lakótelepen a választás győztese, Rig Lajos. Kérdésünkre elmondta, érzése szerint győzelmében a Jobbik neve, népszerűsége mellett nagy szerepet játszott az is, hogy helyben sokan ismerik őt. „Tudják, hogy becsületesen dolgozom, hogy lokálpatrióta vagyok, és tudják azt is, hogy teljesen alaptalanul próbáltak szélsőséges nézetekkel vádolni" – vélekedett a politikus, aki tavaly ősz óta feladta aneszteziológiai szakasszisztensi és mentőápolói munkáját, hogy Tapolcán főállású alpolgármesterként dolgozzon.

Ez utóbbival kapcsolatban leszögezte: amint leteszi a képviselői esküt, lemond az alpolgármesteri tisztségről. – Képviselőként első feladatom az lesz, hogy elősegítsem az egészségügy rendbetételét, Tapolcának pedig a ciklus végéig visszaszerezzem a korábban elvett 55 belgyógyászati és 40 sebészeti ágyat – mondta kérdésünkre. (B. A.)

A Tapolcához közeli Zalahalápon kétszer annyian voksoltak Rig Lajosra, mint fideszes riválisára, Fenyvesi Zoltánra. A falu főterén beszélgető férfiak legyintenek, amikor arról érdeklődünk, miért olyan vonzó itt a radikális párt. Egyikük már-már indulatosan vág vissza: „Nem pártra, hanem emberre szavaztunk!”

Aki már csak nevetett, amikor figyelmeztették
Aki már csak nevetett, amikor figyelmeztették
Teknős Miklós / Népszabadság

Néhány utcával odébb egy családi háznál épp indulni készül egy terhes asszony és a párja: – Tapolca itt van egy ugrásra, mégis az ajkai kórházba kell mennünk vizsgálatra, úgy szétverték itt az egészségügyet az elmúlt években – simít végig hasán az asszony, majd azzal folytatja: – A Lajos egészségügyi dolgozó, neki elhiszem, hogy visszahozza az aktív ellátást a városba. Ha ezt eléri, akkor engem az sem érdekel, ha olykor vad dolgokat mondanak a pártjában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.