galéria megtekintése

Gyanús aláírás a furcsán viselkedő fideszes listáján

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 12. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

Önkormányzati képviselőként ajánlja magát Mácsik András, a kőbányai önkormányzat fideszes tagja egy X. kerületi társasház figyelmébe, ahol szívesen vállalná a közös képviselőséget. Ő ugyanis első kézből értesül az összes helyi pályázatról.

„Önkormányzati képviselőként, illetve a X. kerületi gazdasági és humánszolgáltatási bizottság tagjaként elsőként értesülök az önkormányzati pályázatokról, amelyek elnyerése után növelhető a társasház biztonsága és értéke” – olvasható Mácsik András fideszes képviselő szórólapján. A városatya –

aki idén júniusban végezte el a társasházi közösképviselő-képzést

– többek között a meglévő megbízási szerződések felülvizsgálatát, a költségek optimalizálását, a társasházi közösségi oldal létrehozását ígéri, valamint szelektív hulladékgyűjtést, postaládacserét, pályázatfigyelést és -részvételt, plusz kapcsolattartást a kerületi önkormányzat különböző osztályaival.

 

Egy neve elhallgatását kérő lakónak – akit Mácsik a jelenlegi közös képviselő leváltása miatt keresett meg – azt mondta: mivel együtt dolgozik a polgármesterrel és a helyettesekkel, a pályázatok elbírálásában is részt vesz.

– Soha nem mondtam ilyet

– tagadja a fentieket Mácsik András. – Nem is tartanám etikusnak, hogy az általam képviselt társasház vagy lakó pályázatáról szavazzak. Egyébként sem ülök ott minden bizottságban.

Ennél sokkal fontosabbnak tartja, hogy hét éve lakik az édesanyja tulajdonában lévő lakásban, és az elégedetlen lakók keresték meg a házban tapasztalt visszásságok miatt, remélve, hogy tud tenni valamit. Úgy véli, a 270 lakásos Gergely utcai társasházban senki nem törődik a lakók panaszával, a közös képviseletért és a gondnoki szolgáltatásért pedig irreálisan magas díjat kérnek: évente összesen 7,6 millió forintot. Összeegyeztethetetlennek tartja, hogy a közös képviselő által fizetett gondnok egyúttal a ház kifizetéseit ellenőrző számvizsgáló bizottság elnöke is.

Mácsik szerint a ház elhanyagolt, a villamosvezetékek lógnak a falból, hiányoznak a lámpaburák, hemzsegnek az egerek, csótányok és poloskák, a postaládákat és a bejáratot rendszeresen szétverik, holott elindulhattak volna a kamerarendszer kiépítését célzó önkormányzati tenderen, de a pályázati lehetőséget – akárcsak a többit – fel sem vetették a társasházi közgyűlésen.

– Csak olyan pályázaton indulhatunk, amit a társasház megszavaz – magyarázza Lantos Mónika közös képviselő, aki szerint évente végeznek rágcsáló- és kártevőirtást, egércsapdát is kihelyeztek. A 40 éves ház elektromos rendszerére valóban ráférne a felújítás, de a feladatokat a bevétel függvényében rangsorolni kell.

Lantos furcsállja a hirtelen támadt ügybuzgalmat is, mivel a jelenléti ívek szerint az elmúlt öt évben – mióta átvették a társasház kezelését – sem Mácsik, sem az édesanyja nem jelent meg a társasházi közgyűlésen.

Csak most, a tanfolyam végeztével vált fogékonnyá a társasházi ügyek iránt.

A képviselő másként emlékszik, szerinte az elmúlt években több esetben is megkereste a gondnokot és a közös képviselőt a problémás ügyek rendezése miatt.

Lantos Mónika 15 éve dolgozik közös képviselőként, Kőbányán két házat visz. Információi szerint Mácsik a másik társasházban is felajánlotta szolgálatait, de a fideszes képviselő ezt tagadja.

Ki hitte volna, hogy a Gergely utcai társasház közös képviselete ennyire kapós lehet?
Ki hitte volna, hogy a Gergely utcai társasház közös képviselete ennyire kapós lehet?
Földi D. Attila / Népszabadság

Az elmúlt években 13 millió forintos pert nyertek a társasháznak a kőbányai önkormányzattal szemben, és lebonyolítottak egy felújítási pályázatot is, amelynek eredményével Mácsik is elégedett, bár azt nem tartja jónak, hogy a kivitelezőt versenyeztetés nélkül választották ki. (Nem tehettek mást, mivel a panelprogram résztvevőinek a kőbányai önkormányzat, amelynek Mácsik is tagja, eleve kijelölte a kivitelező cégeket, sőt a műszaki ellenőröket is.)

Mácsik András egy hónapja aláírásgyűjtésbe kezdett egy rendkívüli közgyűlés összehívása érdekében, ahol leválthatnák Lantosékat. Ezt a tulajdonosok 10 százalékának kell kezdeményeznie. A képviselő két részletben összesen 65 aláírást tartalmazó ívet adott le. Lantos Mónika szerint ez szabálytalan, mivel a törvényi rendelkezés szerint az aláírásokat egyszerre kell leadni. Ennél is problémásabb, hogy az íveken bérlők, illetve egy halott tulajdonos neve is szerepel.

Mácsik szerint még élt a lakó, amikor aláírta.

Lantos Mónika egyszerű piacszerzésnek véli Mácsik András akcióját. A képviselő újabb – meg nem határozott lépésekre – készül.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.