Sőt, az év elején hatályba lépett „láncrendelet" miatt kutyák ezrei kerültek az utcára vagy a sintértelepekre.
A kormány a kibocsátói oldal, vagyis az ebtenyésztés megrendszabályozásába is belevágott. A probléma itt is hatalmas: Európa egyik legnagyobb kutyaszaporító és illegális kutyaexportőr országa vagyunk, sokszor
egész falvak élnek abból, hogy lehetetlen körülmények között elvégzik a Nyugatra szánt kölyökkutyák bérgyártását,
nincs érdemi állami kontroll sem a tenyésztés, sem a törzskönyvkiadás fölött, vagyis bőségesen lenne tennivaló. Évente 50-60 ezer kutya kerül legálisan, és nagyjából ugyanannyi szürkén a nyugat-európai kutyapiacra. Az Orbán-kabinet azonban végül többszöri próbálkozás után feladta, és továbbra is hagyja, hogy a maffiaszerű állapotok fönnmaradjanak. Nyugat-Európa legtöbb országában az ebtenyésztést a fajtatenyésztő szervezetek felügyelik; ők adják ki a törzskönyvet (korlátozott darabszámban, csak az arra érdemes példányoknak, mert nem érdekük, hogy az adott fajta felhíguljon), és övék a felelősség, ha egy-egy állat mégis gazdátlanná válik, vagyis fajtamenhelyeket kell üzemeltetniük a törzskönyvezés bevételéből. A különbséget jól érzékelteti, hogy Magyarországon évente nagyjából tízszer annyi törzskönyvet adnak ki, mint a szomszédos Ausztriában.
2006-tól kezdődően nálunk is történtek kísérletek az európai szisztéma bevezetésére, utoljára az Orbán-kormány futott neki 2012-2013-ban, de az ő bicskájuk is beletört. Pedig a tenyésztés és nyilvántartás reformja nélkül aligha lesz érdemi előrelépés az állatvédelemben: hiába a sok jogszabály-módosítás, továbbra sincs állatvédelmi hatóság Magyarországon, nincs elegendő menhelyi férőhely, a legtöbb állatkínzási eset rejtve marad, és a gazdátlanná vált állatok sorsa is rendezetlen – az egyetlen szervezet (a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete), amelynek jelentős, évente százmilliós-milliárdos bevétele van a törzskönyvezés révén a kutyaiparból, nincs érdekeltté vagy kötelezetté téve a rendezésben.
Ami az állatkínzás szankcionálását illeti, a jelenlegi Btk. szerint az állatokkal való helytelen bánásmód vétség, a kiszabható büntetés felső határa 2 év, minősített esetben 3 év szabadságvesztés – a gyakorlatban az ítéletek többsége felfüggesztett szabadságvesztésről szól, bár az elmúlt fél évben kiosztottak néhány letöltendőt is. Az állatvédők most azt kérték a szombati demonstráción az országgyűlés képviselőjének átadott petíciójukban, hogy
az állatkínzást minősítsék át bűntetté, a büntetés pedig legyen legfeljebb 3 évig, minősített esetben 5 évig terjedő szabadságvesztés.
Ez azonban inkább csak tüneti kezelésnek látszik, hiszen egyrészt igazságszolgáltatási axióma, hogy nem a büntetés súlyossága, hanem a lebukás valószínűsége az igazi visszatartó erő (nálunk pedig a túlterhelt jegyzők és rendőrök nem fektetnek túl nagy energiát az állatvédelmi ügyek felderítésébe, vagyis a legtöbb jogsértés rejtve marad). Másrészt az „állatos" esetek büntetési tételeinek szigorítása valószínűleg a közvélemény és a bírói kar által súlyosabbnak gondolt egyéb bűnügyeknél is följebb tolja majd az átlagot, miközben az állatoknak nem feltétlenül használ (miközben az az összefüggés is egyre nyilvánvalóbb, hogy aki az állatokkal gátlástalan, az az emberekkel szemben is nagyobb valószínűséggel ragadtatja magát erőszakra, vagyis a súlyos esetekben valóban lenne ok a szigorra).
A valódi változáshoz egy alapos és átgondolt szabályozási reform, az állatokkal és a környezettel szembeni felelős magatartás tananyaggá tétele, egy állatvédelmi hatóság létrehozása kellene, erre azonban most még nem látszik a politikai akarat.
