– Mi is a bajuk a briteknek, ahogy most kinéz, nemcsak a konzervatívoknak, hanem a vidéki munkáspártiaknak is Európával?
– Sokféle tényező összetorlódik, kezdve onnan, hogy sokan nem tudták feldolgozni azt, hogy Anglia száz éve még világbirodalom volt, most viszont kisebb-nagyobb kérdésekben a brüsszeli Bizottsághoz vagy a luxembourgi Bírósághoz kell igazodnia. Az EU-t sokan nem utasítják el ab ovo, viszont úgy vélik, hogy ők 1973-ban csak egy „szabadkereskedelmi övezethez” csatlakoztak; minden, ami ezen felül van, illegitim. Az Egységes Piac programját a 80-as években sokan felvállalták (így Thatcher és kormánya is), viszont a valutauniót már nem. S bár senki nem akarja rájuk kényszeríteni az eurót, az egységes valutát sokan veszélyforrásnak tekintik. Mindennek tetejébe ott a migráció, amelyről óriási zűrzavar uralkodik a fejekben (a zűrzavar nem feltétlenül a véletlen műve).
Sokan vannak aztán (itt jutunk el a munkáspárti szavazókhoz), akik nem önmagában a mélyebb integrációt utasítják el, hanem a hibás döntéseket (például a görög válság félrekezelése említhető). A vidéki Anglia munkás- (és munkanélküli) rétegei nagy arányban lecsatlakoztak a migránsokat és az EU-t hibáztató állásponthoz, miközben az elmúlt évek viszontagságait nem feltétlenül az EU okozta, hanem a rosszul szabályozott bankrendszer, valamint a konzervatív kormány túlzásba vitt megszorító politikája és félresikerült szociális reformja. Nem véletlen, hogy a kormánytagok közül sokan intenzíven migránsoznak még most is, hiszen könnyebb a bevándorlókra kenni mindent, mint vállalni a felelősséget a hibás döntésekért.
A migránsozás azonban inkább hangulatkeltés, a kilépés mellett agitálók gyakran megemlítik, hogy ezen a téren nem lesz hirtelen nagy fordulat, ha kilépnek. A hangsúly az önrendelkezésen, az autonómián, a folyamatok ellenőrzésén van. A munkaerő-áramlást illetően ez azt jelenti, hogy lehessen szelektálni, és akár diszkriminálni is. Legalább ilyen fontos eleme az önrendelkezés visszakövetelésének az, hogy az EU ne avatkozhasson bele a londoni City működésébe. A pénzügyi válság után logikus és szükségszerű, hogy az EU szigorúbban, hathatósabban szabályozza a bankrendszert és a tőkepiacokat. A britek ezen a téren is kibrusztoltak mentességeket, de teljes „védelmet”, függetlenséget akkor érhetnek el, ha kilépnek. Hogy ezt követően mennyi pénzügyi tevékenység vándorolna Londonból Párizsba, Frankfurtba, azzal nem foglalkoznak, pedig nem magától értetődő, hogy London önmagáért megmarad ugyanilyen pénzügyi központnak, mint ahogy nem magától értetődő az sem, hogy azok a multinacionális cégek, amelyek Angliában termelnek, ott maradjanak egy esetleges Brexit után is.
– Milyen kimenetelt vár?
– Januárban a Népszabadságban azt írtam, hogy a Cameronnak nyújtott engedmények ellenére a népszavazás kimenetele megjósolhatatlan, és most már ehhez tartanám magam. A tavaszi hónapokban ide-oda lengett az inga, és két héttel a népszavazás előtt kilengett a kilépés irányába. Sokan azt mondják: a status quo mellett mindig van 2 százalék rejtett tartalék, erre azonban nem lehet építeni. Akik éveken, évtizedeken keresztül szuggerálták magukba a sztereotípiákat az antidemokratikus EU-ról, a meg nem választott brüsszeli bürokratákról, azok nehezen változtatnak a véleményükön mégoly hiteles információk hatására sem. A nyomtatott sajtó többsége kilépéspárti, ami kihat az elektronikus médiára is. A BBC pedig valószínűleg félreértelmezte a szerepét azzal, hogy megpróbált a két oldal közé félúton elhelyezkedni ahelyett, hogy tárgyilagos felvilágosító munkát végezne.
– Hogyan nézne ki egy Nagy-Britannia nélküli Európai Unió?
– Ez is kérdés, de az is, hogy Nagy-Britannia hogy nézne ki az EU nélkül. A brit kilépés az EU számára tekintélyvesztést okozna, viszont még így is az EU maradna a világgazdaság egyik legnagyobb piaca. Mivel pedig kizárt, hogy a britek a kilépés után jobb alkupozíciót érjenek el, az eddigi komfortos helyett alárendelt helyzetbe kerülhetnek. A brit kilépés miatti tekintélyvesztést kompenzálhatja, ha Brüsszelben a döntéshozatal felgyorsul, könnyebbé válik. Mivel sok területen az Egyesült Királyság volt eddig a leginkább vonakodó tag, a „leglassabb teve a karavánban”, az EU-nak még előnyére is válhat a brit kilépés. Az EU-migránsok közül sokan kiszorulnának a brit munkaerőpiacról, de egy idő után máshol megtalálnák a számításukat (feltéve persze, hogy az EU a sokk hatására elszánja magát az érdemi gazdaságélénkítésre).
Szerintem a Brexit nagyobb mértékben megváltoztathatja magát Nagy-Britanniát, mint az EU-t. Utána szinte biztosan 1-2 év gazdasági recesszió következik, leértékelődő fonttal, megszorító intézkedésekkel. A bizonytalanság politikai megnyilvánulása érintheti Skóciát, Észak-Írországot és Gibraltárt is. A britek viszonya több más állammal megromolhat. Ha pedig tényleg kilépnek az egységes piacból, akkor azt megsínyli sok ágazat, beleértve az egészségügyet, a felsőoktatást és a Premier Ligát (utóbbiban az EU-migránsok részaránya 50 százalék fölötti).
