galéria megtekintése

Alacsony lesz a magasles

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 19. számában
jelent meg.


Kácsor Zsolt
Népszabadság

Erdőjáró turisták hívták fel a figyelmünket egy Hajdúhadház melletti kilátóra, amelynek érdekessége, hogy pár év múlva aligha lesz képes betölteni a funkcióját, a tetejéről ugyanis nem lehet majd messzire ellátni, s ennek éppen az lesz a gátja, aminek a megtekintésére épült: az erdő.

A tagadhatatlanul gyönyörű fekvésű torony tövében felállított tájékoztató tábla szerint a kilátó 20 méter magas, 51 tonna súlyú, s 2015-ben épült az Európai Unió támogatásával. Csakhogy a torony legfelső szintje, ahová a látogatók felmehetnek, nem húsz méter magasan van a létesítmény lábazatától mérve, hanem csak tizennégy méterre. De a kupola teteje sem éri el a tájékoztató táblán megjelölt magasságot, ugyanis a csúcs nem húsz, hanem mintegy tizennyolc méter magas.

Tíz év múlva a kilátóból legfeljebb a fák koronáját lehet megcsodálni
Tíz év múlva a kilátóból legfeljebb a fák koronáját lehet megcsodálni
Konyhás István

Ennek azért van jelentősége, mert a szép kilátót sikerült egy olyan erdőben felállítani, ahol a vörös tölgy és az akác az uralkodó fafaj, márpedig az akác elérheti a 25 méteres magasságot, a vörös tölgy pedig akár 30-35 méteresre is megnőhet. Mivel a kilátó közvetlen közelében lévő tölgyes és akácos még nagyon fiatal, mindössze 6-8 éves lehet, így még nem zavarja az amúgy káprázatos kilátást. De elképzelhető, hogy öt-tíz év múlva a kilátóból legfeljebb a fák koronáját lehet megcsodálni, igaz, azt legalább közelről.

 

A létesítményt az 1994-ben alakult Hajdúhadházi Erdőbirtokossági Társulat építtette a toronytól bejárható tanösvénnyel együtt. A társulat csaknem 1200 hektáron gazdálkodik döntően Hajdúhadház város közigazgatási területén, az erdeinek hatvan százaléka Natura 2000-es területen található.

A kilátó kivitelezési költségeit az erdőbirtokosság nem tüntette fel, de a helyiek azt beszélik: az építményre az EU-s pályázatok ismeretében akár bruttó 40 millió forintos pályázati pénz is érkezhetett. Szerettük volna megkérdezni az erdőbirtokossági társulatot arról, hogy az EU mekkora összeggel támogatta őket, de a tájékoztató táblán megadott vezetékes és mobil telefonszámokat hiába hívtuk több alkalommal, senki sem vette fel a telefont, vissza sem hívtak, a szervezet hajdúhadházi, Kossuth utcai székházát pedig zárva találtuk munkaidőben.

Mivel a hazai uniós pályázatok listáján az erdőbirtokosságnak csak két, összesen mintegy négymilliós erdőprojektjét sikerült fellelni (s azok is erdőszerkezet-átalakításra vonatkoztak), építési szakemberektől kértünk árajánlatot a hajdúhadházi toronyra. E szerint egy ilyen kilátó kivitelezése során a faanyag a legnagyobb tétel: a szükséges 48 köbméter fa összesen 3,4 millióba kerül. A 200 ezres tereprendezéssel, a 250 ezres tervezéssel, a 400 ezer forintos alapozással, a 2,2 milliós ácsmunkával, a minőség-ellenőrzés és felelős műszaki vezetés százalékos díjával, valamint az egyéb járulékos költségekkel együtt összesen 6,8 milliós ajánlatot kaptunk.

Amikor ehhez hozzászámoltuk az erdei tanösvény becsült költségét is, a végső ár nettó 8,7 millió forintra jött ki. Ez azért érdekes, mert Magyarországon az elmúlt években európai uniós pályázatokat hirdettek kilátók építésére, s a szerencsés nyertesek nettó 26 millió forintot kaptak egy-egy toronyra. De mi nagyon megörültünk neki, amikor a megkérdezett építési vállalkozó közölte: az ácsmunka általa ajánlott 2,2 milliós árából alkudni is lehet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.