galéria megtekintése

Ablak a világra

0 komment

Csémi Klára

Messziről jött vendéget fogadott februárban a Csányi Alapítvány: Bianca Ftrota Torrest, az AIESEC nemzetközi diákszervezet önkéntesét. A Sao Paulo közelében élő brazil diáklány egy hónapot töltött Magyarországon, hogy tapasztalatokat szerezzen, megismerje az alapítványnál folyó munkát, és a maga lehetőségei szerint támogassa azt.

Nagy érdeklődés kísérte a diáklány Brazíliáról összeállított előadásait
Nagy érdeklődés kísérte a diáklány Brazíliáról összeállított előadásait

Ellátogatott a hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekek fejlesztésével foglalkozó alapítvány pécsi, mohácsi és szegedi közösségi házaiba, ahol az iskola utáni foglalkozások zajlanak. Jó páron ő is részt vett, és tartott is néhányat. Sok fotóval érkezett, hogy minél alaposabban megismertesse a gyerekekkel a hazáját, illetve azt, amivel ő foglalkozik. Nyelvi nehézségek ritkán adódtak, mivel jól beszél angolul, és a csányisok közül többen ezt a nyelvet tanulják; aki mégsem, azzal néhány, hamarjában megtanult magyar szóval, gesztusokkal igyekezett megértetni magát.

 

Az alapítvány nagy súlyt helyez arra, hogy szélesedjen a gyerekek világképe, ennek része az idegennyelv-tanulás. Az alapítványba járók 5. osztályos koruktól kapnak rendszeres nyelvi képzést és részt vesznek az alapítvány által meghirdetett nyelvi versenyben is, ahol a legjobbak jutalma egy külföldi nyelvtanfolyam. Ezt a fejlesztést színesítik a néha igen távoli országból érkező önkéntesek, akik az itt töltött hat hét alatt részt vesznek a közösségi házak életében. Az AIESEC-kel folytatott együttműködés keretében járt már náluk szingapúri, egyiptomi, kínai, német és kanadai diák. A vendégek sokat beszélgetnek a gyerekekkel, nemritkán olyan dolgokról, amelyekről a 10–18 éves tanulók már koruknál fogva sem hallhattak – ez minden alkalommal megnyit egy-egy ablakot a világ felé.

Bianca előadásai, a vele folytatott beszélgetések Brazília napfényes és árnyoldalait egyaránt érintették. Mint elutazása előtt elmondta, sok téma felmerült. A magyar gyerekek elképedtek, amikor meghallották, mekkora a különbség a két ország területe és lakosainak száma között, és nagy figyelemmel kísérték a Brazília sokszínűségéről, kultúrájáról, zenéjéről és jellegzetes ételeiről szóló fejezeteket. Beszámolóiban a brazil diáklány nem palástolta, mekkora gondokat okoz országában a szegénység – híres sportolók, énekesek példájával kiemelte ugyanakkor azt is: a tehetség és a szorgalom sokak számára jelentett kiutat.

Beszélt a korrupcióról és a környezetvédelmi problémákról, az esőerdők kiirtásáról, a favellák környékén felhalmozódó szeméthegyekről is. Előadása részben a környezetvédelemmel, szűkebb érdeklődési körével foglalkozott, amihez saját, egyetemi tanulmányútjain készített felvételeit használta fel. Idén végez a Sao ­Pauló-i egyetem környezetmérnöki szakán, és azt tervezi, szelektív szemétgyűjtő programot indít a szegénynegyedekben. A csányis diákok számára ez már korántsem volt olyan távoli probléma, sőt, miután elmondták, itt hogy zajlik a hasznos hulladék visszagyűjtése, kiderült: bár még mindig sok a ­teendő, Magyarország e téren bizony előrébb tart.

A cikk a Népszabadság Jótett-oldalán jelent meg. Az oldal támogatója a Telenor.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.