Ennek keretében be kell szerezni az adatokat arra vonatkozóan, hogy O. János a fogva tartása idején milyen gyógyszereket kapott. Ugyanakkor ismét elmeorvosi szakértőt kell kirendelni annak megállapítására, hogy az elmeállapotára figyelemmel tehetett-e hitelt érdemlő vallomást.
Amennyiben a vádlott beszámíthatónak minősül, az ítélőtábla szerint a vallomását nem hagyhatják figyelmen kívül, feltéve hogy az abban foglaltakat más adatok is alátámasztják. A terheltek többségének esetében viszont nincs semmilyen más adat, így igencsak kérdéses, mit kezd majd az üggyel a debreceni katonai bíróság.
A Fővárosi Ítélőtábla szóbeli indoklásában megállapította azt is, hogy Kaposvárott súlyos eljárási szabálysértések történtek, az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan, tényállása hiányos, s a indoklási kötelezettségnek sem tettek eleget.
Mi történt a HM-ben 2002 és 2010 között?
A mostani ügy vádlottjai a Honvédelmi Minisztérium (HM) egyes intézményeinek vezetői, illetve alkalmazottjai, akik a katonai ügyészség szerint pénzt követeltek és kaptak több, a tárcának beszállító vagy arra pályázó cég vezetőjétől. A nyomozati adatok alapján 2002 és 2010 között összesen több mint kétszázmillió forintot tehettek zsebre.
A vád azt állítja, hogy három dandártábornok – L. István Attila elsőrendű, H. András negyedrendű és O. János tizenhatodrendű vádlott – megegyezett abban, hogy a HM általuk vezetett részlegének szolgáltatást nyújtó társaságoktól a megrendelések fejében kifizetett összegek egy részét visszakérik. Az ügyben érintett volt a Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal Nemzetközi Igazgatósága, a HM védelemgazdasági főosztálya, valamint a Protokoll és Nemzetközi Rendezvényszervező Igazgatóság, amely 2005 áprilisától Nemzetközi Rendezvényszervező Hivatal elnevezéssel működött.
A harmadrendű vádlott, N. Dénes közreműködésével a vád szerint bevonták Fapál László másodrendű vádlottat is, aki 2004 decembere és 2006 júniusa között a HM közigazgatási államtitkára volt. Ő állítólag egyszer viszkisdobozban négymillió forintot vitt az akkori honvédelmi miniszternek is, Juhász Ferencet azonban soha nem gyanúsították meg emiatt. Az ügyben vádlottként bíróság elé állított további, katonai szolgálatot teljesítő, illetve polgári alkalmazottak részben a "hallgatásért", részben közreműködőként kaptak pénzt.
Koncepciós perről beszélnek a vádlottak
Az ügyben érintett gyanúsítottak és védők többen is állítják: az ügyben eljáró katonai ügyészek súlyos törvénytelenségeket követhettek el, s felvetődhet a kényszervallatás, illetve a jogellenes fogva tartás gyanúja. Rendre azt ígérték ugyanis az érintetteknek, hogy aki beismerő vallomást tesz, illetve terhelő adatokkal szolgál a honvédelmi tárca korábbi vezetőire vonatkozóan, az akár azonnal szabadulhat az előzetes letartóztatásból, s enyhébb büntetésre számíthat.
Ha pedig valaki azt állította, hogy nem tud semmiféle bűncselekményről, az ügyész közölte vele: semmi gond, hiszen ő már úgyis mindent tud, így a kérdéseivel segíthet felidézni, hogy mire kellene a gyanúsítottnak emlékeznie. Az ügyészség egyébként nem is nagyon igyekezett más bizonyítékokat gyűjteni, hanem elsősorban a gyanúsítotti vallomásokra alapozták a vádat, s a feltételezett bűncselekményeket nemigen tudták mással alátámasztani.
Az ügy iratait ismerő források szerint például titkosszolgálati eszközökkel beszerzett bizonyítékokra a dokumentumok között egyetlen utalás sincs, ami súlyos hiba. Talán ezt akarták korrigálni az ügyészek azzal, hogy minden lehetséges érintettet őrizetbe vettek, majd az előzetes letartóztatásukat kezdeményezték. Vélhetően abban bíztak, hogy megspórolhatják a nyomozati munkát azzal, ha a fogságban valaki megtörik.
Az elsőrendű vádlott a bíróság előtt kijelentette: azzal fenyegették, ha nem tesz beismerő vallomást, akkor „neki annyi”. L. dandártábornok szerint az első kihallgatása során elhangzott az is, hogy az ügyész „bemocskolja a múltamat, teljesen szétzilálja a jelenemet, az egzisztenciámat, és elveszi mindenem, amim van, tönkre fogja tenni a családomat”. Ha viszont együttműködik, kilátásba helyezték, hogy „a súlyos, tíz év körüli büntetésemet hét évre, de akár öt évre is enyhíthetik”.
Más vallomásokból szintén kiderült, hogy az ügyészség a szabadságelvonás lehetőségét kifejezetten szankcióként említette, hogy a gyanúsítottakat a vélelmezett cselekmények beismerésére ösztönözze. Ennél azonban a vádlottak által elmondottak alapján még tovább mentek. Azzal ugyanis, hogy a kihallgatások egy részén nem vehetett részt ügyvéd, korlátozták a gyanúsítottak védelemhez való jogát.
A nyomozás kétségkívül koncepciós jelleget öltött – nyilatkozta lapunknak még 2012 őszén Zamecsnik Péter, a tábornokper elsőrendű vádlottjának jogi képviselője. Szerinte tehát először döntöttek a bűnösség kérdéséről, majd a gyanú alátámasztására utólag próbáltak meg bizonyítékokat találni.
Az ügyvéd szakmai álláspontja egyértelmű: az eljárás során számos törvénysértés történt. A kihallgatások körülményei önmagukban felvethetik a kényszervallatás gyanúját, de Zamecsnik csak akkor lépett, amikor kiderült, hogy nemcsak saját védence, hanem többen is hasonló módon számoltak be a nyomozás során történtekről. Ezért a Kaposvári Törvényszéken még márciusban indítványozta, hogy a két katonai ügyészt zárják ki az eljárásból. Ehhez a tizenhatból még hat vádlott képviselője csatlakozott.
De a nyomozás során követtek el más súlyos hibát is. O. tábornokot először azzal vették rá a beismerő vallomásra – amelyre gyakorlatilag az egész vádat alapozták –, hogy büntetlenséget ígértek a számára. Ez vesztegetési ügyben igaz is lehet, ha valaki olyan visszaéléseket tár fel, amelyekről a hatóság még nem szerzett tudomás, de erről a kitételről a gyanúsítottak állítólag „elfelejtették” tájékoztatni. Vagyis: abban a hitben nyilatkozott, hogy elkerülheti a felelősségre vonást.
Ráadásul a O. Jánost a börtönben kezelték és erős nyugtatókat kapott. Az elmeorvos szakértő véleménye alapján pedig kóros elmeállapotban volt.
A vádlottat más tekintetben is tévedésbe ejtették: O. János esetében felvetődött a tárgyalásról való lemondás lehetősége, ami azt jelenti, hogy aki beismerő vallomást tesz és lemond arról, hogy ügyét a bíróság tárgyaláson bírálja el, kisebb büntetéssel megúszhatja. Ilyen súlyú ügyben viszont efféle alkura nincs lehetőség. A vádlott tehát több esetben is tévedésben volt, amikor az ügyészeknek beszélt, és ezért a vallomásokat ki kellene zárni a bizonyítékok köréből. Miután Oláh a bíróság előtt nem nyilatkozott, eljárásjogilag a vád egésze válhat kérdésessé.
Az ügyészséget kritizálta a bíró Kaposvárott
Ezeket az aggályokat osztotta a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsának elnöke is. Ifkovics Béla hadbíró ezredes az első fokon hozott, a vádlottak többségének felmentését hozó ítéletet indokolásában hosszan kitért arra, hogy az ügyészség milyen hibákat követett el a nyomozás során.
Említette a valótlan ígérettel kikényszerített vallomást, ami szerinte a demokratikus jogállammal összeegyeztethetetlen, s keményen bírálta az ügyészséget azért, hogy a tanúvallomásokon kívül más bizonyítási módszert meg sem próbáltak bevetni.
Így nem jártak utána, hogy az állítólagos vesztegetések hol, mikor és hogyan történtek; az ügyészség előállt olyan vádpontokkal is, hogy valaki ismeretlen eredetű pénzt ismeretlen helyen és időben átadott másnak. Nem ellenőrizték a pénz állítólagos átadását esetleg alátámasztó banki pénzmozgásokat, nem végezték el az érintettek vagyonosodási vizsgálatát, nem kérték le a vádlottak híváslistáját. Az meg végképp érthetetlen volt a bíró számára, hogy az ügyészség meg sem próbált titkosszolgálati eszközöket bevetni, holott az ilyen ügyekben ez az egyik legalapvetőbb módszer.
A bíró azt feltételezte, hogy az ügyészség talán azért kerülte ezeket a technikákat, mert maga sem volt meggyőződve a vád valódiságáról, s csak abban bízott, hogy egy ember kierőszakolt vallomása elég lesz a perben.
