És hittünk benne, hogy legalább meghallgatják szakmai érveinket.
De nem vitára invitáltak bennünket, hanem közönségnek. Nem a véleményünkre voltak kíváncsiak, csupán tájékoztattak minket a kormány terveiről.
A hauszmanni palota erőltetett és teljesen felesleges rekonstrukciójáról, a lovarda, a főőrség és a Stöckl-lépcső visszaépítéséről még azelőtt határoztak, hogy a Várba telepítendő funkciókról döntöttek volna. A Belügy- és a Nemzetgazdasági Minisztérium felköltöztetéséről pedig már mi is csak a sajtóból értesültünk. A döntési mechanizmus, a koncepciónélküliség és az egyre jobban erőltetett historizáló stílus együtt volt vállalhatatlan számunkra. Az elmúlt hónapokban rá kellett ébrednünk, hogy nem vagyunk többek biodíszletnél. Mi erről mondtunk le.
– A testület munkáját koordináló, a várberuházásért felelős L. Simon László államtitkár nettó hazugságnak nevezte, hogy a Horthy-kultusz felélesztése lenne a Hauszmann-terv.
– Valójában nem ez a lényeg. Lemondásunknak sem ez volt a fő oka. De az kétségtelen, hogy már a nyitóülésen megfogalmazódott a felújítás vezérlő elve: „Magyarország történeti folytonosságának helyreállítása", méghozzá úgy, hogy a német megszállás és Nagy Imre újratemetése között eltelt időt végképp kitöröljük. Ez történt a Kossuth téren is, ahol most az emlékműszobrászat leggyengébb alkotásait láthatjuk kiglancolva.
A Várban is olyan épületeket akarnak százhúsz éves rajzok, illetve fényképek alapján visszaépíteni, amelyek eredetileg sem képviseltek kimagasló építészeti-művészeti értéket,
ami indokolná a teljes helyreállításukat A középszerűség restaurációja irtózatos pénzt, százmilliárdokat emésztene fel. Ráadásul egy olyan politikai, gazdasági és művészeti szempontból egyaránt válságos korszakot készülnek megidézni, amely az I. világháborúba, majd Trianonba torkollott.
|
| Fotó: Koncz György / Népszabadság |
– Nem ez lenne az egyetlen múltidézés Budapesten. A városban szinte csak újraépítés zajlik: Ludovika, Közlekedési, Szépművészeti, Iparművészeti Múzeum, városligeti szecessziós színház. A kormány emberei Nyugatra mutogatnak, ahol szintén gőzerővel építenek fel teljesen megsemmisült épületeket. Akkor most válságban vagyunk vagy majmolunk?
– Nagy a különbség a példaként állított európai városok múltidézése és az itthoni között. Berlinben és Drezdában szimbolikus jelentőségű épületeket építenek újra, Frankfurtban pedig egy egész középkori utcahálózatot, de nem szolgai hűséggel, hanem kortárs elemekkel megtűzdelve. Mindezt hosszas társadalmi vita után. Budapest azonban nem semmisült meg a bombázásokban, a kitüntetett figyelmet érdemlő épületek java megmaradt, így az elpusztultak fényképről való újrateremtése felesleges. Különösen úgy, hogy saját idejükben sem számítottak értékesnek. Helyette a megmaradt, de kihasználatlanul pusztuló műemlékeket kellene élettel megtölteni. De nem feltétlenül rosszakarat vezeti a kormányt, inkább valamiféle küldetéstudat az eltagadott múlt helyreállítására.
Csak az a baj, hogy egy álságos kor pöffeszkedő neobarokk palotaváltozatát teremtenék újra valamiféle utólázadásként a kommunizmus ellen,
amelyet – szerintük – túlságosan urizáló volta miatt romboltattak le. Holott egyszerűen nem volt érdemes teljeskörűen rekonstruálni. De tény: Horthy neve csak részben jellemzi azt az avítt historizmust, amely ellen fellépünk.
– Budapest korábbi főépítészeként az építészeti örökség rigorózus őreként vált ismertté. Nem akart modern épületeket a belvárosban, felhőkarcolókat pedig a csepeli szigetcsúcson se tűrt meg. Most már szereti az újat?
– Akkor is szerettem. Csak nem a harsányat és nem a belvárosi Duna-parton, illetve a történelmi Belvárosban. A közterek megújítását fontosabbnak tartottam, míg a kortárs építészet kedvére megjelenhetett a Millenniumi negyedben, a Marina parton, az óbudai gázgyárnál. A modern nem szükségszerűen arrogáns. A jó kortárs épület alkalmazkodik a hely szelleméhez, az építészeti környezethez, csak éppen a jelen nyelvén szólítja meg a használót. Számtalan kiváló példát találunk erre a várnegyedben is, többek között a Bécsi kapu téren vagy éppen a Szentháromság téren. De jó példa erre a Bálna a pesti Duna-parton. A téglaarchitektúra megőrzése és a modern üveghal kiváló együttest alkot, bár a megvalósítás sajnos gyengébbre sikeredett, mint a terv.
– Az ön főépítészsége idején épült fel a Kálvin téri irodamonstrum is. Külvárosnak aligha nevezhetjük...
– Minden csatát nem lehet megnyerni. Azt mondtam akkor, addig maradok, amíg száz ügyből ötvennél sikerül érvényesíteni a szempontjaimat.
|
| Fotó: Koncz György / Népszabadság |
– Ma aligha sikerül ilyen arányban érvényre juttatni a fővárosi érdekeket. A kormány meg sem kérdezi a városvezetést
a tervezett beruházásokról. Mennyire okoz ez maradandó károkat a városszerkezetben?
– A jelenlegi városvezetésnek sok érdeme van a közösségi közlekedési rendszerek fejlesztésében és más városüzemeltetési kérdések megoldásában. Úgy tűnik, ez érdekli igazán, a városfejlesztés viszont nem erőssége. Elkészült ugyan Budapest hosszú távú városfejlesztési terve, de sem a városvezetés, sem a kormány nem veszi komolyan. Alig mutatták be nagy csinnadrattával, a kormány máris felülírta a Liget projekt érdekében. A vizes világbajnokság helyszínválasztásáról pedig a város vezető szakemberei is csak a sajtóból értesültek. Az önkormányzat nem vitatja és nem is véleményezi a kormány terveit, mintha a beruházások nem is Budapesten valósulnának meg. Tarlós István főpolgármester időnként ugyan éles szóváltásba keveredik a kormánytagokkal, de csak közlekedési ügyekben.
A városfejlesztés, illetve -rendezés láthatóan kívül rekedt a városvezetők érdeklődési körén. Csuklás nélkül veszik tudomásul az állatkert biodómépítését, a Városligetbe zsúfolt múzeumokat, a Déli bezárását, a Nyugati pályaudvar mögötti átalakítási elképzeléseket.
A stratégiaalkotást persze nem segíti a Fővárosi Közgyűlés összetétele sem, hiszen a kerületi polgármesterek egymást kioltó részérdekek mentén húzzák-vonják a testületet. Az olimpiához azonban kevés lesz az improvizáció, az egyszeri döntések sorozata, koncepcióra és egymásra épülő fejlesztési tervekre lesz szükség. Abból pedig aligha lehet kihagyni Budapest önkormányzatát.
– A Várkert Bazárban rendezett nyílt vitán azt mondta, hogy a Liget projektre és a Várra szánt kormányzati pénzt hasznosabb lenne a Belvárosban szétteríteni. Nem aprózódnának el így a források?
– Budapest önmaga egy építészeti múzeum.
A turistákat nem egyetlen helyre kell terelni, ahová öt múzeumot sűrítünk végletesen túlterhelve egy parkot, hanem végig kell őket vezetni a meglévő öt kulturális sűrűsödési pont alkotta tengelyen. Már korábban azt javasoltam, hogy maradjon a Magyar Nemzeti Galéria a Várban, kerüljön az építészeti múzeum a Millenárisra, költözzön az egykori Kilián laktanyába – vagy akár a Várba – a Néprajzi Múzeum, a Művészetek Palotája melletti egykori vágóhíd pedig kapjon kulturális funkciót. Mindezt jól kiegészíti a Szépművészeti Múzeum bővítése a felújított Román Csarnokkal. Ez a megoldás idegenforgalmi szempontból is kedvezőbb lenne a múzeumi negyednél, hiszen szétszórná a turistákat a városban, ahelyett, hogy egyetlen helyre koncentrálná őket.
– Mennyi esélyt lát a Hauszmann-terv, illetve a Liget projekt leállítására?
– Matematikailag keveset. De a lényeg a jeladás, amit esetleg mások is követnek.
Én hiszek a szó erejében, az igazság hatalmában. Az általunk indított „Mindent a maga helyén" petíciót már tízezren írták alá.
|
| Fotó: Koncz György / Népszabadság |
– Hömpölyögtek már az utcán százezrek is...
– A kormány helyében azért elgondolkodnék azon, hogy érdemes-e olyan terveket erőltetni százmilliárdokért, amelyek ekkora ellenérzést váltanak ki a választókból.
Az is figyelemre méltó, hogy a tiltakozással olyan emberek kerültek egy platformra, akik régóta nem gondolkodnak ugyanúgy a dolgokról, mint például Szörényi Levente és Bródy János. A folyamat leállítása talán elérhetetlen, de már a lázálmok mérséklése is jelentős siker lenne.
A Magyar Nemzeti Galéria fenntartása a Várban hatalmas területet mentesítene a Ligetben. S közben az is kiderülhetne, hogy a Liget projekt valójában csak egy fedőterv, amelynek fő célja a Vár kiürítése, kormányzati célra hasznosítása.
– Lesznek követőik a testületben? Jelezte bárki, hogy szintén lemond a tagságáról?
Talán. Sokan gondolkodnak úgy a Hauszmann-bizottságban, mint mi, de félnek. S ez rosszabb, mint az, hogy egy középszerű palotát visszaépítenek, és múzeumokkal szórják tele a Városligetet.
