galéria megtekintése

A vár nincs kész, de kampányelemnek megfelel

1 komment

NOL/MTI

- A vár kivitelezőjének kiválasztása harmadszorra sikerült, a munkálatok két évet késtek, a belsőépítészet még el sem kezdődött - közölték miskolci ellenzéki politikusok, ám a Fideszt ez nem hatotta meg. Átadták a felújított diósgyőri várat, igaz, a beruházás befejezése jövő júniusra várható.

Konyhás István / Népszabadság

Több ezren voltak ma kíváncsiak a 2,7 milliárd forintból rekonstruált diósgyőri vár átadására, amelynek hivatalos programjain olyan sűrűn elhangzott Kriza Ákos fideszes polgármester neve, hogy az átadó leginkább egy kampányrendezvényre hasonlított. Ettől függetlenül a legnagyobb sikert Besenyei Péter műrepülő világbajnok attrakciójaaratta, a pilóta ugyanis igen látványos akciókat hajtott végre az újjáépített falak fölött.

Az MTI tudósítása szerint a zömmel uniós forrásból rekonstruált vár átadásán L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára egyebek mellett azt mondta: a diósgyőri vár újjáépítése iránymutató a következő évtizedek műemléki rekonstrukciói, így a budai vár esetében is. Ebben a szellemben kell hozzányúlni  az egykori királyi palotához is, nem elég betonelemekkel kiegészíteni a műemlékeket, hanem az eredeti koncepció, eredeti tervek szerint kell azt rekonstruálni - mondta.

 

Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője emlékeztetett arra, hogy az unió a Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése című projekthez 2 milliárd 272 millió forintot biztosított. Ez azt jelképezi, hogy magyarnak és európainak lenni nem ellentétes - tette hozzá. Az Európai Unió kiemelten támogatja a tagállamok kultúráját, így Magyarország történelmi örökségének megóvását is - mondta, utalva arra a jelmondatra "egység a sokféleségben". Megjegyezte, hogy Diósgyőr mellett uniós támogatással állítják helyre az ország számos fontos műemlékét, így például a Várkert Bazárt, az egri minaretet, a kőszegi, a sümegi, a siklósi várat.

A rekonstrukció eredményeként a diósgyőri vár a nyugati szárny kivételével két szint magasságig újra felépült. Tornyai között három palotaszárny is újjáépült, amelyben helyet kapott Közép-Európa legnagyobb lovagterme, egy várkápolna és a királynék lakóterme is. A diósgyőri vár fejlesztésével Miskolc és az ország olyan turisztikai látványossággal gazdagodott, amely Közép-Európában is egyedülálló.

Konyhás István / Népszabadság

Az átadás apropóján a vár mellett tegnap sajtótájékoztatót tartott Varga László országgyűlési képviselő (MSZP), és Tompa Sándor önkormányzati képviselő (DK), akik többek között azt mondták: közpénzből sikerült  százmilliót elkölteni Kriza Ákos kampányára, s ez a diósgyőri vár teljes beruházási összegének az öt százaléka.

Emlékeztettek rá: a beruházás előkészítése jóval Kriza Ákos polgármestersége előtt kezdődött, hiszen 2004-ben a város tervpályázatot hirdetett a vár és térsége fejlesztése irányainak meghatározására, amelyet Rudolf Mihály és csapata nyert el. napjainkig is tartó munkálatok az ekkor meghatározott irányok szerint zajklanak. Hozzátették: az EU-források 2007-es megnyílása után Miskolc 2009-ben pályázatot adott be a Diósgyőr és Lillafüred térsége turisztikai fejlesztése érdekében, amit az akkori kormány 2010-ben el is fogadott.

Konyhás István / Népszabadság

Mint az ellenzékiek fogalmaztak, "mindent Kriza kezébe adtunk 2010-ben", s a polgármesternek van mivel elszámolnia, többek között azzal, ami a várberuházás körüli pénzügyekkel kapcsolatos.  Szóvá tették, hogy a 2010-es önkormányzati választások után, az új városvezetés alatt furcsa módon irányították a kivitelezők kiválasztását, majd Lillafüreden egy év késéssel adták át a Függőkertet, a többi elem pedig elmaradt.

Bírálték, hogy a vár kivitelezőjének kiválasztása harmadszorra sikerült, a munkálatok két évet késtek, a belsőépítészet még el sem kezdődött, a közbeszerzéseket általában hirdetmény nélküli tárgyalásos, meghívásos formában végezték el. Varga és Tompa a szavait így zárta: "így sem sikerült simán lezsírozni a munkákat, mert rendre bírságolt a hatóság".

A beruházás valóban nem készült még el: a várkapu közelében található, uniós információs tábla szerint a befejezés várható határideje 2015. június 30.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.