galéria megtekintése

A totó elnézést kér, talán egyszer Kósa Lajos is

3 komment

NOL

Közel öt év és kétezer elhangzott kérdés után véget ér a NOL kiadásának szokatlan videóinterjú-sorozata. Az alkotók hajlandóak bocsánatot kérni minden elkövetett pimaszságért, és reméljük, Kósa Lajos is megteszi ezt Andor Lászlóval szemben. Vele kezdődött, vele zárul sorozatunk.

Az utolsó rész:

A NolTotó eddigi száznegyvenöt epizódjában a magyar közélet és politika legismertebb személyiségei vállalták, hogy válaszolnak a váratlan és sokszor értelmetlennek tűnő, provokatív kérdésekre.

 

Így derült ki például, hogy egyes kereszténydemokrata politikusok a felnőttfilmek sztárjait illetően is komoly tudással rendelkeznek,

hogy Szijjártó Péter nem tudja pontosan mennyi is a havi fizetése,

hogy Gyurcsány Ferenc eddigi életéből valójában semmit sem szégyell,

hogy van olyan fideszes politikus, aki hangosan is ki meri mondani Simicska Lajos nevét, de fény derült arra is, hogy Varga Mihályt gyakran Harry Potternek hívják a háta mögött,

illetve, hogy Simon Gábor – még aktív politikusként – saját bevallása szerint „tudatosan” soha nem mondott valótlant.

Szalay Tamás Lajos bevetésen
Szalay Tamás Lajos bevetésen
Kurucz Árpád / Népszabadság

Az elmúlt évek NOL-Totó epizódjai közül az egykori politikai aktivista Polgár Dórával, a közgazdász Róna Péterrel és a műsorvezető Kálmán Olgával készült 13+1-es videó volt a legnépszerűbb, a politikusok közül pedig Pálffy István interjúja volt a legnézettebb. Utóbbiban egyébként – amelyet a 2010-es választás után rögzítettünk - a kormánypárti politikus évtizedes és sikeres politikai karriert jósol Mesterházy Attilának.

Az első NolTotó még 2009-ben készült, az akkor frissen megnevezett új uniós biztos Andor Lászlóval. Úgy gondoltuk, hogy méltó befejezésként vele készítjük el az utolsó epizódot is, méghozzá ugyanazon a helyszínen.

Az utolsó 13+1-es kérdéssorban többek között arra vártunk választ, hogy Andor László milyen tanácsokkal látná el lehetséges utódát, Navracsics Tibort, illetve mit kívánna annak a fideszes politikusnak, aki nemrég „becsület nélküli embernek” nevezte.

A sorozatot Szalay Tamás Lajos kollégánk vitte végig, társai Novinszki Tamás, Perjéssy Gábor és Kovács Klára voltak a kamera mögött.

Az első rész:

A NolTotó összes része a NolTV oldalán >>

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.