Deák Dániel az utcai szegényeket látogatja, felesége a Szociális Csomagküldő Mozgalom tagja – ez a szegények megbélyegzése ellen harcol. Deák Dániel azt mondta: az interakción, az emberi kapcsolatokon keresztül ismerhetjük meg Istent. Az utcai szegényekkel azonban valóban nem könnyű beszélgetni, mert más a világuk, más a nyelvezetük. Nehéz megnyerni a bizalmukat, és türelem kell kivárni, hogy megnyíljanak, de ez a türelem sokaknak nem adatik meg. De – szögezte le – a hívők feladata, hogy önzetlenül forduljanak egy másik ember felé, és a legnehezebb annak elviselése, hogy így sem lehet mindenkin segíteni.
Deák Dániel szerint Krisztus nem „semleges” volt, hanem radikálisan szegénypárti. Egyháza azonban elfogultan középosztály-párti: nem lett volna szabad eldologiasodnia, elanyagosodnia, nem szabadna, hogy minden csak a pénzről szóljon. Erre émelyítő példaként hozta fel Tarsoly Csaba a letartóztatott Quaestor-vezér kézrázását Erdő bíborossal.
E ponton hozzászólt a témához Topolánszky Ákos volt drogbiztos is, aki szerint az egyházaknak föl kellett volna lépniük a szociális intézményrendszer lerombolása, a kormány súlyosan antiszociális politikájával szemben. Ferenc pápa csak azt mondja, amit már régen kellett volna.
– Az egyházaink csak hivatkozás jellegűen vesznek részt a szegénység kérdésének megoldásában, inkább buzgólkodnak a felcsúti stadion ünnepélyes megáldásán.
Az egyik hozzászóló fölvetette, hogy az egyházak nem tiltakoztak, amikor Iványi Gábornak a szegényeket leginkább segítő egyházát a kormány vegzálta. A váci püspök szemmel láthatólag zavartan a biznisz-egyházakról kezdett beszélni, bár nehezen tudta objektívan meghatározni, hogy honnan kezdődik az egyház biznisz szerepe, és mi köze ehhez Iványi egyházának. Kifejtette, hogy a katolikus egyházban is vannak emblematikus segítők, akik „agyondolgozzák magukat” a szegényekért. Ilyen például a Máltai Szeretetszolgálat. Tagadhatatlanul vannak ugyanakkor bizniszegyházak, amelyek eleve a sikkasztásra szerveződnek. Kamarás István e ponton megjegyezte, hogy a bizniszegyházaké olyan kisebbség, amelyet könnyebb lett volna kizárni, mint az Evangéliumi Egyház ellen dönteni.
Deák Dániel a politikai kapcsolatokra utalva arról beszélt, hogy a parlamentben ülő politikusok egy része a katolikus hitről prédikál úgy, hogy lusta a vitákra. Beer Miklós pedig egy olyan egyházról álmodik, amely egyetlen fillért sem kap a kormánytól. A beszélgetők úgy vélték, hogy az egyháznak nem kéne kérnie sem a politikából, sem a politikától, hogy a politika se „kérhessen” az egyházaktól. Nyíregyházán például 10 millió forintnyi közpénzből indították el a szegények ellátását, függetlenül a hatalomtól, és ma már milliárdos vagyonnal gazdálkodnak.
Deák Dániel szerint radikálisan kellene megújítani az egyházat a pluralizmus, a szabadság jegyében, mert csak az alulról építkező programokban lehet a kérdésekre jó válaszokat találni. A szegényekkel való kapcsolatot bázisközösségekben kellene ápolni. Hogyha van végérvényesen jó, akkor van végérvényesen rossz is. Döntenünk kell, ahogy Krisztus döntött értünk: élet vagy halál, üdvösség vagy elkárhozás, szegények vagy gazdagok.
Európában az egyházak elvesztették a hitelességüket – szögezte le a váci püspök. Beer Miklós szerint vissza kellene térni a „Jézus-modellhez”, tehát lemenni a legnagyobb mélységekig. A szegény ember jajkiáltása nem hallatszik, a szegények némák: váljon az egyház a némák hangjává.
Laborczi szerint az egyház egyszerre áll a szólni tudó egyházi emberekből és a helyi gyülekezetből. A helyi közösség lehet politikailag, emberileg befogadó, vagy kirekesztő. Ezért az egyháznak nyitott, odafigyelő, inspiráló, szociálisan érzékeny emberekre lenne szüksége, hogy például egy családi erőszak elől menekülő anya befogadást nyerhessen a gyülekezettől. Az állam szívesen szabadulna a szociális, az oktatási intézményeitől és adná át őket az egyházaknak. De az egyháznak nem feladata a szegénység kérdésének megoldása, nekik a figyelemfelkeltés a missziójuk: az állam kötelessége a szegények intézményeinek fenntartása.
