galéria megtekintése

A Fidesz ünnepel: „A legszebb reményeket is felülmúlta...”

Kilenc óra körül érkezett meg Orbán Viktor a kormányoldal választási eredményváró központjába, a Bálnába, mégpedig mosolyogva - a 2014-es önkormányzati választáson is a Fidesznek áll a zászló. A helyszínről tudósító munkatársaink azt látták, hogy a Bálnában minden fideszes mosolyog, készséges - legalábbis Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető, Harrach Péter KDNP-frakcióvezető és Gulyás Gergely, a parlament törvényalkotásért felelős alelnöke is elégedett a részeredményekkel.

A budapesti alacsony részvételt Rogán Antal és Gulyás Gergely is úgy értékelte, hogy a főpolgármester-választás nagyon fontos, és komoly szavazói közösségek maradtak távol, miután nem találták a nekik szimpatikus baloldali jelöltet. Kizárólag a kerületi polgármester-választás miatt kevesebben mentek el szavazni.

A kormányzatieredményváró helyszíne az ünneplés előtt
A kormányzati eredményváró helyszíne az ünneplés előtt
Máthé Zoltán / MTI

A részeredmények alapján a Fidesz-elnökség több tagja is azt mondta, "a legszebb reményeket is felülmúlja", hogy Budapesten több mint tizenöt kerületnek lehet kormánypárti/fideszes a polgármestere. Gulyás Gergely szerint 19 képviselővel a kettős többség elve is biztosított lesz a Fővárosi Közgyűlésben; azaz a többségben lévő kormánypárti polgármesterek az általuk képviselt kerületek lakossági számarányát tekintve is a fővárosiak többségét képviselik.

 

A Fidesz-vezetés arra számított a nem hivatalos eredmények ismerete nélkül, hogy Tarlós István legalább 20 százalékos előnnyel győz a főpolgármester-választáson riválisai előtt. A főpolgármester nyilvánvalóan "pozícióerősítést" kér, ezért - erősítették meg fideszes politikusok - a főpolgármester jogköreinek a bővítését az önkormányzati törvény módosításával jogszabályban rögzítik.

Tarlós Istvánnak nem kell majd "gúzsba kötve táncolnia" második ciklusában sem, hiszen évente tíz ügyben a közgyűlésben erős vétóval élhetne, és az általa újratárgyalásra küldött előterjesztést már csak kétharmados többséggel lehetne újra érvényesen elfogadni. A főpolgármester a mostani öt helyett három helyettessel dolgozik majd, a pénzügyekért felelős KDNP-s Bagdy Gábor marad (a jelenlegi helyettes a kompenzációs listáról szerezhet mandátumot, Angyalföldön indult Tóth Józseffel szemben a polgármesterségért) és a városfejlesztésért felelős Szeneczey Balázs is - tudtuk meg.

Ami a vidéket illeti; a Bálnában fideszesek is csalódásuknak adtak hangot a soproni, a vártnál sokkal szorosabb eredmények okán, a Fidesz-KDNP jelölt Fodor Tamást ötvenszázalékos feldolgozottságnál a független Walter Dezső mindössze 2 százalékos különbséggel követte. A szombathelyi szoros előzetes eredményt is csalódottan konstatálták a Bálnában.

Rogánék elégedettek
Rogánék elégedettek
Kurucz Árpád / Népszabadság

Összességében viszont azt jósolták, hogy a kormány, illetve Orbán Viktor "még erősebb politikai felügyelet" alá vonhatja az önkormányzatokat, hiszen az előző hetekben kampányában a kormánytagoknak is intenzíven ki kellett venni a részüket, és a miniszterelnök állítólag azt mondta: az október 12-e előtti hetekben nem szeretne Budapesten minisztereket, államtitkárokat látni. A szép győzelem után nyilván sokkal könnyebb lesz átvinni a nagy szerkezeti reformokat is - melyekről már hétfőn és kedden a kormány "permanensen" tárgyal.

A lacikonyha a győztesekre vár

A Bálna melletti tér nem idézi a tavaszi választás hangulatát. Nyolc óra előtt alig lézengtek a szimpatizánsok. Pedig sült kolbász és füstölt sajtos tócsni várta őket. A lacikonyha személyzete azonban tétlen maradt. Választási érdeklődés hiányában a mai bevétel várhatóan meg sem közelíti a múltkorit.

Ami a legfeltűnőbb különbség: nem látni azokat a jól öltözött, jellegzetesen fideszes fiatalembereket, akik a rendszer nyertes csoportját képviselték igen nagy számban ugyanitt tavasszal. Most jobbára idős nénik és bácsik üldögélnek pokrócba csavarva. Valamint néhány tüntető álldogált, de ők is csak néhány percig. A Humán Platform (HP) nevű civil szervezet délután tiltakozó megmozdulásra hívta azokat, akik szerint ez az önkormányzati választás nem demokratikus és nincs valódi demokrácia az országban. Azt akarták megakadályozni, hogy a Bálnába érkező kormánypárti politikusok gond nélkül eljátszhassák a demokratát. 

A demonstrációra 7 órától lehetett gyülekezni, de csak 17-en jöttek össze. Gulyás Márton, a Krétakör ügyvezetője, a HP aktivistája szerint azonban nem azt kell nézni, hányan jöttek el, hanem azt, hogy az üzenet célba ért-e. Mint azt a Népszabadságnak elmondta, a biztonsági őrök nem engedték fel őket a bejáratig, mondván, magánrendezvény miatt ez számukra tilos.

– Pedig mindenki más szabadon járkálhatott – kommentálta mindezt Gulyás.

Az eseménytelen eredményvárás közben váratlanul felbukkant egy bácsi, kezében tábla a következő felirattal: „Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család, a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet”. A biztonsági őrök eleinte nem akarták beengedni, hiába bizonygatta, hogy a tábláján szereplő mondat az alaptörvényből való. A tábla lett nyilván gyanús, azt általában tiltakozók szokták magasba emelni. Egy fideszes kampánykabátot viselő idős néni azonban leokézta a táblát. Elmagyarázta az őröknek, hogy a táblán olvasható felirat nem az ellenségé. A bácsit beengedték.

A férfi még belépés előtt kezünkbe nyomott egy fénymásolt lapot: idézetek az alaptörvényből. Aztán a nejlonzacskójába nyúl. Egy másik szórólap is előkerül. Ezen összegzés olvasható, mi is történt Budapesten 2010 óta, a Fidesz és Tarlós István jóvoltából. Csupa-csupa jó dolog, másfél oldalon. Jutott fél oldal a baloldalnak, illetve „bűneinek”, a milliós végkielégítéseknek. A lapon így hangzik a zárszó: „Akik ezek után is a hazugokra, tolvajokra, munkakerülőkre szavaznak, vizsgáltassák meg magukat elmegyógyásszal”.

Orbán: Budapesten is megvan a kétharmad

Három a magyar igazság, és megvan a harmadik győzelmünk. Az önkormányzati választási sikerrel „megvan a harmadik győzelmünk", Budapesten pedig „több mint kétharmadunk van" - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén, a budapesti Bálna előtt felállított színpadon. „Fáradtak vagyunk, az értékeléseket holnapra hagyjuk. A ma este legyen a jól végzett munka öröméé - mondta Orbán, aki első helyen gratulált Tarlós Istvánnak. A huszonhárom kerületből 17-ben győztek, győzött az egység - mondta a miniszterelnök, hozzátéve: az egység győzött, az elmúlt években bebizonyosodott, hogy „Budapest a nemzet fővárosa".

Orbán és Tarlós az eredményvárón vasárnap. Győzött az egység
Orbán és Tarlós az eredményvárón vasárnap. Győzött az egység
Koszticsák Szilárd / MTI

Úgy néz ki, hogy sikerült, megint sikerült, együtt sikerült - hangoztatta a színpadon a győztes főpolgármester Tarlós István, megköszönve a választóknak, a Jóistennek, a feleségének és Orbán Viktor miniszterelnöknek is a győzelmet. Erősen számítok a kormányra, a kormány is számíthat ránk. Egy irányba nézünk - mondta a frissen megválasztott főpolgármester. Úgy látszik, mégsem annyira liberális ez a város, lehet úgy magyar ez a város, hogy úgy illeszkedik egy nemzetközi közösséghez, hogy megtartja identitását, ahogy a miniszterelnök is teszi. Ez a győztesek éjszakája, imádkozzanak értünk, folytatjuk, amit elkezdtünk - mondta Tarlós, azzal búcsúzva, „Hajrá, Magyarország, hajrá, Budapest!”.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.