galéria megtekintése

Kint tüntettek, de a Fidesz erős emberei megvédték Ákost

60 komment


Boda András

Jókora vihart kavart Kovács Ákos énekes azzal, hogy egy interjúban egyebek mellett arról beszélt: egy nőnek az a dolga, hogy szüljön. A kijelentései miatt tartott szerda esti abszurd tüntetésnél nagyobbat szólt, hogy a nyilatkozat „szellemisége” miatt szerződést bontott a zenésszel a Magyar Telekom. Az előadóművészt ugyanakkor rajongók százai mellett a Fidesz erős emberei is védelmükbe vették.

„Nem a tömeg nagysága, hanem a téma fontossága számít." Így vigasztalta társait Kohut Mihály, miután konstatálta, még húszan sem mentek el a Papp László Budapest Sportaréna közelébe meghirdetett demonstrációjukra szerda este, hogy nem sokkal az Ákos-koncert kezdete előtt világgá kürtöljék, felháborította őket, hogy a zenész szerint a nők dolga mindenekelőtt a szülés.

Fotó: Földi Imre / Balassi Intézet

A férfi – aki egyébként az Antifasiszta hálózat egyik tagjaként ismert alakja a kormányellenes demonstrációknak – nehezen követhető beszédében szót ejtett a szerinte fasiszta kormányról, Simicska Lajos igazmondásáról, és végül azért arról is: a szülés nem köz-, hanem magánügy. A másik szervező, Eszes Beáta úgy vélekedett: nem szabad szó nélkül hagyni Kovács Ákos kijelentéseit, különösen azért nem, mert ismert, tízezrek által rajongott közszereplőként nagy súlya van annak, miket beszél.

 

Kérdésünkre hozzátette: különösen azok után fontos felemelni hangjukat, hogy a fideszes házelnök, Kövér László arról beszélt, „szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének tartanák, ha unokákat szülnének nekünk".

A tüntetőket az Echo TV-nek adott interjúban tett több kijelentésével haragította magára Kovács Ákos. A riporter felvetésére, miszerint évekkel ezelőtt kijelentette, hogy nem hisz az emancipációban, a nő és férfi közötti egyenjogúságban, azt felelte: „Egyetértek magammal. Annak ellenére, hogy ezt ma tilos kimondani." Egy újabb kérdésre, hangsúlyozva, hogy kifejezetten sarkít, azt mondta az emancipációról: „Körülbelül azt látom a legnagyobb eredményének, hogy van női súlyemelés." Beszélt aztán arról is: „A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak. Én így érzem." Elmondta végül azt is, mi lenne szerinte a dolguk.

„Hát, mondjuk a női princípiumot beteljesíteni. Nem? Hogy mondjuk valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni. (...) Anyának lenni."

Később leszögezte, „ez nem azt jelenti, hogy nő és férfi nem egyformán fontosak". Még akkor is így van ez szerinte, ha – mutatott rá – fiziológiailag nem vagyunk egyformák: „Ideális esetben a nőknek a csípeje szélesebb, a férfinak meg a válla, vajon miért van ez? (...) A férfinak azért szélesebb a válla, hogy ő vigye a gerendát, a nőnek azért szélesebb a csípője, hogy ő szülje a gyereket."

Fotó: Földi Imre / Balassi Intézet

Az interjúnak a Facebookon kirobbant kommentháborúnál és a szerda esti kis tüntetésnél akadt súlyosabb következménye is. A Magyar Telekom, amely három éve főtámogatója Kovács Ákos előadói pályafutásának, tegnap bejelentette: felbontotta a zenésszel kötött szerződést. A lapunkhoz eljuttatott közleményben azzal indokolták a döntést:

„Cégünk nem tartja összeegyeztethetőnek az előadóművész egy televíziós csatornán adott interjújában elhangzottak szellemiségét csoportunk hitvallásával és értékrendjével."

Mint írták, a cégcsoport elkötelezett abban, hogy nőknek és férfiaknak egyaránt azonos munkafeltételeket és karrierlehetőséget biztosítson és fenntartsa a vállalaton belüli nemi egyenjogúságot. Emellett – jelezték – támogatnak olyan programokat, amelyek segítenek lebontani a meglévő társadalmi és nemi akadályokat a munkaerőpiacon.

Mindeközben rajongók százai vették védelmükbe Kovács Ákost, s többen úgy érveltek, bárki, így a zenész is elmondhatja a véleményét,

nem kötelező egyetérteni vele.

A vitába beszállt a Fidesz is. Lázár János után Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója is kiállt az előadóművész mellett. Azt írta a Facebookon: „Undorító, amit Kovács Ákossal művelnek. Meghazudtolják, lejáratják, megbélyegzik. Régi módszer ez azokkal szemben, akik nem azt mondják, amit a liberálfasiszták hallani akarnak. Azt is ők akarják megmondani, meddig tart a vélemény szabadsága és az kit illet meg. Szerintük Ákost nem. Pedig de. Az lehet a véleménye, amit csak akar, még akkor is, ha ez néhány tehetségtelen és teljesítmény nélküli bódult libbancsnak nem tetszik."

Fotó: Földi Imre / Balassi Intézet

Posztjában Kocsis Máté jelezte azt is: „A koncertre elmegyünk a feleségemmel, aki sikeres nő, de emellett büszke rá, hogy tartozhat valakihez, és büszke rá, hogy gyereket szült."

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.