galéria megtekintése

„A Fidesz elárulta a közös hazát”

74 komment

NOL

Urizáló, fennhéjazó, korrupt módon gazdagodó kevesek az egyik, gürcölő, reményt vesztett sokaság a másik oldalon – így jellemezte évértékelő beszédében Magyarországot Gyurcsány Ferenc volt kormányfő. Szerinte politikus jelmezbe öltözött bűnszövetkezet áll az ország élén.

Pusztul az ország, árulást, lopást, szétesést látok, ha körülnézek – mondta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke szombati évértékelő beszédében a Népszava tudósítása szerint. „Urizáló, fennhéjazó, korrupt módon gazdagodó kevesek az egyik, gürcölő, reményt vesztett sokaság a másik oldalon" –, szerinte ez a Fidesz és Orbán Viktor Magyarországa.

A Fidesz elárulta a közös hazát, lopás lett a kormány politikája – folytatta Gyurcsány. Úgy látja, itt a suttogás megszokott, a félelem természetes, a tisztesség a balekok luxusa. József Attilát idézte: „miért legyek én tisztességes, kiterítenek úgyis miért ne legyek tisztességes, kiterítenek úgyis."

Szitokszó volt a privatizáció régen a Fidesznél – idézte fel Gyurcsány. Most meg talán az egyik legfontosabb nemzeti vagyont kótyavetyélik el, a legnagyobb és legkorruptabb privatizációt szervezték meg a rendszerváltás óta. A gondolatmenetet tovább folytatva meglehetősen erősen fogalmazott: „Magyarországnak ma nem kormánya van, hanem politikus jelmezbe öltözött bűnszövetkezet vezeti az országot, melynek élén a miniszterelnök áll".

 

Gyurcsány szerint a miniszterelnök álláspontja szélsőséges, mert a biztonság garantálása mellett, ellenőrzött módon Magyarország nemcsak hogy képes befogadni messziről jött embereket, hanem jól is járna sokakkal. A menekültválság és kezelése azt mutatta meg a DK elnöke szerint, hogy milyen sok fajankó kormányozza Európa több országát, Magyarországét is.

Lehet, hogy nem tessékelnek ki minket az EU-ból, de majd több ország megcsinálja a kemény EU-t, mi pedig itt leszünk szélén – figyelmeztetett Gyurcsány. Szerinte lehet, hogy a miniszterelnök rövidtávon megnyer egy politikai játszmát, de elvesztheti a magyar sorsot. Túl nagy ár azért, hogy „egy kis nagy ember hadakozzon helyenként skizofrén meggyőződésével a világ ellen" – mondta ki a volt kormányfő.

falseMarjai János / MTI

Minden ok megvan rá, hogy Magyarországot megpróbáljuk új útra vezetni. Tönkremegy a jelenünk és jövőnk, tönkremegy gyerekeink és unokáink jövője – jelentette ki Gyurcsány, majd közölte: három hét múlva a kongresszuson bemutatja a DK programját,

A vs.hu tudósítása ebből adott kis előzetest is. Vissza kell adni az iskolát a gyerekeknek, pedagógusoknak szülőknek, és azoknak a településeknek, amelyek azt akarják, hogy legyen iskolájuk – mondta.

Iskolák esetében tíz évről kellene megállapodni – fogalmazott –, nem évente-kétévente belepiszkálni a rendszerbe. De itt még az érettségi feltételei is változnak menet közben, és ezzel kapcsolatban Gyurcsány kijelentette: „meg vannak ezek húzatva". Ha Orbán ezzel egyetért, szerinte akkor rossz apa, ezért felszólította: legalább apának legyen, ha ilyen pocsék miniszterelnöknek.

Gyalázatosan kevés a pénz az egészségügyben és oktatásban – folytatja. Az MSZP által javasolt ötven százalékos béremelést azért vitatja, mert látja, annak mi lett a vége 2002-ben. „Nem lehet olyan fontos hatalomra kerülni, hogy olyat ígérjünk az országnak, ami tönkreteszi. Időnként a jó szándék, ami gyümölcsözhet rövidtávon, középtávon iszonyatos bajt okozhat" – fogalmazott a politikus.

A DK szerinte a mértékletesség pártján áll, s álláspontja, hogy 10 esztendő alatt évente 15 illetve, 10 százalékos béremelés kell, így megháromszorozódik a bér. Aki egyszerre ötvenet akar – mondta Gyurcsány –, tönkreteszi az országot.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.