– És mi következik ebből?
– A jogállam teljes leépülése, ami drámai módon változtatja meg a korábbi politikai egyensúlyt. A társadalom azonban a változások valóságos pusztító hatásait nem érzi igazán, mert a mindennapok teljes átpolitizálásának csak a kísérleti szakaszában vagyunk. Mindennek a veszélyeit az értelmiségi rétegek – például az orvosok, a pedagógusok, általában a közalkalmazotti rétegek, valamint a művészek, a jogászok, a szabadfoglalkozású alkotók, a köz dolgai iránt fokozottan érdeklődő polgárok – megfelelő szervezeti háttér és mobilizáló erő hiányában még nem képesek artikulálni.
– Április 6-án mégiscsak a szavazófülkékben dől el, melyik politikai erő alakíthat kormányt Magyarországon.
– Csakhogy a közelgő parlamenti választást az új, manipulált jogi-szervezeti környezetben rendezik meg. A választási rendszer teljes átalakítása – csakúgy mint a korábbi konszenzuson alapuló alkotmányos keretek felrúgása – egy jól végiggondolt, előre eltervezett hatalomkoncepció terméke. A reformnak tűnő változások sora arra a törekvésre épült, hogy miként lehet a „centrális erőtérhez” tartozó jobboldal vélelmezett relatív többségét abszolút többséggé, szerencsés esetben az egyszerű többséget újra kétharmados teljhatalommá transzformálni. Ennek eszköze a politikatörténetből jól ismert angolszász többségi rendszer bevezetése lehetett volna, amelynek lényege, hogy csak egyéni jelöltek indulnak, és aki a választáson az egyes körzetekben relatív többséget szerez – tehát akár csak egyetlen szavazatnyi különbséggel győz –, az mindent visz. Ám ezt a rendszert nem modellezték, reális veszély lehet ugyanis a sajátos hazai politikai környezetben az egypárti – fideszes – parlament kialakulása, ami nemzetközileg is elfogadhatatlan. Ha pedig a közhangulat hirtelen megváltozik, a másik oldal jutna kizárólagos hatalomhoz. Ezt a rendszert tehát, hogy az ellenzék ne maradjon parlamenti képviselet nélkül, kiegészítették a listás szavazás lehetőségével. A 106 egyéni kerületben – miután a választás eredménye egyetlen fordulóban dől el – a relatív többség is elég a győzelemhez, további 93 mandátumot azonban alapesetben a pártok országos listáira leadott szavazatok alapján osztanak ki. De a helyzet nem ilyen egyszerű, mert itt a listás szavazatok mellett figyelembe kell venni azokat a voksokat is, amelyeket a mandátumot nem szerző – vesztes – egyéni jelöltekre adtak le, s azokat is, amelyekre a befutónak már nem volt szüksége a győzelemhez. Vagyis: ha valaki a saját kerületében negyvenezer szavazattal nyert és a második helyezettre csak húszezren voksoltak, a győztes pártja a listán 19.999 töredékszavazatot könyvelhet el. Ez a megoldás a nyertesek után is biztosít elszámolható töredékszavazatokat, ami az országos listás helyek elosztásánál átbillentheti a mandátumszámot akár a kormánytöbbség, akár a kétharmad irányába. Ebben mutatkozik igazán meg, hogy a Fidesz a rendszert a saját pozícióinak megerősítése érdekében kívánta átalakítani, hiszen korábban a kompenzációs mandátumok kizárólag az arányosítást szolgálták, ha csak korlátozott mértékben is
– Csak ismételni tudom: a rendszer nem fosztja meg a polgárokat attól a lehetőségtől, hogy általános és titkos választáson maguk döntsenek arról, kinek szavaznak bizalmat.
– Persze, de nem lehet megfeledkezni arról, hogy az 1989-ben született választójogi törvény az akkori hatalom és az ellenzék alkujának eredményeként született meg. A Fidesz azonban minden téren szakított a konszenzuspolitikával, és a választási szabályok kapcsán különösen nem állt érdekében az egyeztetés, mivel prekoncepciója kompakt egész volt, s egy zárt feltételrendszerből indult ki, amelynek akár egy komponensét megváltoztatva borulhatna az egész elképzelés. A korábbi rendszer kifinomult, a politikai alkukat lehetővé tevő kétfordulós szisztéma volt, amely megengedi mind az elsődleges, mind a másodlagos pártpreferenciák megjelenítését. Vagyis: lehetővé tette a rugalmas taktikai szövetségkeresést, amit korábban az egymást váltó ellenzéki erők 2002-ben és 2006-ban a baloldalon, 1998-ban a jobboldalon sikeresen alkalmaztak. Ez a lehetőség döntő módon befolyásolta például az 1998-as választások kimenetelét, amikor kisgazda egyéni jelöltek a második forduló előtt tömegesen és váratlanul visszaléptek a Fidesz javára. Az egy fordulóra való áttérés tehát döntő változás, és annak a politikai szervezetnek kedvez, amelynek erős homogén ideológiai kötődésű hívei vannak.
– Ebben kétségkívül igaza van. De ettől a jelenlegi kormány tényleg leválthatatlanná válik?
– Ismétlem: egy egész rendszerről van szó, ami a nagy, egységes ideológiájú, vezérelvű pártoknak kedvez, mert a kisebb szerveződések az egyéni kerületekben önmagukban esélytelenek. Nekik ezért már jóval a választások előtt – a korábbi első forduló jelentette tényleges megmérettetés nélkül – politikai alkut kell kötniük. Ráadásul az arányosságot az új rendszer tovább csorbítja. Egyfelől fenntartja az ötszázalékos bekerülési küszöböt a listás ágon, másrészt az országos listás mandátumok elosztásánál jutalmazza az egyéni kerületekben győztes pártokat, vagyis túlkompenzál, a nyerteseknek többletmandátumot juttat, tehát kifejezetten a relatív többségnek, jelen esetben a kormánykoalíciónak kedvez.
– Ha már a kisebb pártokat említi, az új szabályok kedveznek nekik, hiszen mindössze ötszáz ajánló aláírásának birtokában indulhatnak az egyéni körzetekben.
– A jelöltállítás valóban könnyebbé vált, ez azonban az erősen tagolt baloldali – liberális –, illetve mérsékelt konzervatív oldal számára meglehetősen hátrányos, mert a jelöltek számának mesterséges felduzzasztása a relatív többségű csoportosulásnak előnyös.
– Annak sem örül, hogy a választókerületek közötti aránytalanságot sikerült megszüntetni? Korábban az egyes körzetek lakosságszáma között majdnem háromszoros különbség is volt, és most ez legfeljebb húsz százalék lehet.
– Súlyos torzítás az új rendszerben az egyéni kerületek kialakításának módja, bár a kétharmados törvénybe foglalt, vagyis voltaképpen befagyasztott megoldás formálisan megfelel annak a követelménynek, hogy az egyes egyéni kerületekben a választójogosultak száma egy középértékhez igazodjék, és ezáltal megszűnjenek a korábban tapasztalt kirívó különbségek. A valós igénynek való megfelelés ürügyén azonban olyan egyéni kerületi beosztás született, amely egyértelműen a keresztény-konzervatív jobboldalnak kedvez azáltal, hogy történelmileg baloldali körzetekhez jobboldali többséget rendel, a hagyományosan konzervatív körzetekhez pedig kisebbségi baloldali szavazókat csoportosít át. Alaposan megtervezett egyéni kerületi rendszer alakult ki, amelyben a centrumtól balra álló nagyjából kétmilliós szavazótábor a korábbiakhoz képest jelentős hátránnyal indul a választási versenyben. A legkirívóbb a budapesti V. kerület és a kifejezetten jobboldali várkerület Dunán átívelő egybeboronálása. De a hagyományosan inkább jobboldali nagyobb megyei jogú városi körzeteket is más elv alapján rajzolták meg, mint a tradicionálisan baloldali városok egyéni kerületeinek határait például Kazincbarcika, Várpalota, Ajka, Miskolc, Szeged, Pécs és Székesfehérvár esetében. A fővárosban megmaradtak a hagyományosan jobboldali körzetek, a változás kivétel nélkül a billegő körzeteket érintette. Készült egy olyan szigorú módszertani elvekre épülő elemzés, ami megállapította, hogy a 106-ból kéttucatnyi egyéni választókerületet egyértelműen manipulált határokkal, politikai érdekektől vezérelve, elfogadhatatlanul egyoldalúan alakítottak ki. Minden ezzel kapcsolatos szakmai kritika süket fülekre talált, visszhangtalan maradt.
– Elvileg tulajdonképpen minden rendben van, nem így gondolja?
– Kétségtelen, hogy a választópolgár ma is politikai mérlegelése alapján dönthet abban az alapvető kérdésben, voksol-e, s melyik politikai aspiránst támogatja. A formális jogilag szabad politikai akaratnyilvánítás azonban nem független tértől és időtől. A kormánypártok ugyan nem buzdítanak a távolmaradásra, de nem érdekeltek a nagyon magas részvételben sem, mert minél nagyobb a választói aktivitás, annál kisebb az esély a kétharmad megtartására. Reális veszély tehát a szavazók demobilizálása, megfélemlítése, durva manipulálása, de akár a tömeges szavazatvásárlás is. Például egyes helyeken a munkáltatók akár azt is igényelhetik az alkalmazottaiktól, hogy telefonjukkal fényképezzék le a beikszelt szavazólapot, különben búcsúzhatnak a munkahelyüktől. Negatív példák sokaságával szolgált a bajai helyi időközi választás, és bár még alig kezdődött meg a kampány, erőszakos támadásokra máris akadt példa. A rendezvények résztvevőinek radikális erők által történő megfélemlítése, közmunkások kirendelése, a kampányesemények fizetett aktivistákkal való megzavarása hovatovább tömeges jelenséggé válik. A legutóbbi időben meg a kampányeszközök korlátozásának lehettünk tanúi, még az utolsó hetekben is futotta az egyoldalú szabályozásokra: előbb kormányrendelettel szűkítették a közterületi kampányt, majd a főváros kontrázott, és korlátozta a szabad hirdetési felületet, miközben egy, a Fideszhez közel álló szervezet gőzerővel terjeszti a kormánypropagandát, nem kímélve a nyilvánosság elől eltitkolt forrásokból fedezett költségeket sem.
– Sokan vitatják a határon túliak szavazójogát. Erről miként vélekedik?
– Ez is egy neuralgikus pont, ami azért lényeges, mert a határon túliak szavazatai által befolyásolt egy-két listás mandátum kiélezett helyzetben döntő befolyással bírhat a parlamenti többség alakulására. Ezen a téren is manipulációk egész sorával találkozhatunk, amelyek már a szélesebb nyilvánosság előtt is ismertek. A leglényegesebbnek az ellenőrizhetőség hiányát tartom. Míg itthon a választási eljárás nyilvános ellenőrizhetősége a névjegyzéktől a szavazatok országos összesítésig biztosított, és az esetleges csalásokra hamar fény derülhet, a külhoni szavazás esetén viszont már a névjegyzék is titkos, nem beszélve arról a folyamatról, ami a regisztrációtól a szavazatok leadásán át azok összesítéséig tart. Mégis a legdurvább, és véleményem szerint az alkotmányosságot is sértő szabályozás – és ez racionálisan is nehezen indokolható –, hogy különbséget tesznek az állandó hazai lakóhellyel rendelkező, de külföldön tartózkodó, valamint a más állam polgáraként élő külhoni magyar állampolgárok között a szavazati jog gyakorlásában. Ez utóbbiak levélben is szavazhatnak, míg a magyarországi lakcímmel rendelkezők csak a külképviseleteken adhatják le a voksukat, ami jelentős és önkényes megkülönböztetés e két csoport tagjai között. A magyarországi lakóhellyel rendelkezők ráadásul az egyéni jelöltekre és a listákra is voksolhatnak, míg a külhoniak – magyarországi lakóhely hiányában – csak a pártlistára tudnak szavazni.
– A politológus mire számít idén tavasszal?
– Minden egy irányba mutat, minden egy összefüggő rendszerbe szerveződik. Az elmúlt négy év folyamán a keresztény-konzervatív kurzus valamennyi lehetséges alkotmányos és számos azon kívüli eszközt is felhasznált arra, hogy a hatalmát megszilárdítsa, széles társadalmi rétegeket vásároljon meg. Azt sem tartotta nagy árnak, hogy ennek érdekében sokakat létbizonytalanságba taszítson egy meghaladott és káros ideológia nevében, a népboldogítás üres és megtévesztő jelszavaival. Olyan szisztéma jött létre, amely jórészt a rejtőzködő szavazók tömeges jelenléte miatt teljesen kiszámíthatatlanná teszi a helyzetet. A hajó arra dől, amerre az emberek mozognak, de ha túl sokan futnak az egyik oldalra, fel is borulhat. Ezért nincs sok értelme a jósláson alapuló esélylatolgatásnak, az eredmény 106 egyéni körzetben dől el, az országos felmérések erre a tagoltságra keveset mondanak. Az azonban látható, hogy a közvélemény-kutatások két hónappal a választás előtt a jobboldal masszív előnyét mutatják, ami arra enged következtetni, hogy az abszolút többséget a Fidesz meg tudja szerezni, hacsak a kampány a helyzeten nem tud fordítani. Ilyen feltételek mellett az igazi tét tehát az lehet, hogy a kormányoldal a kétharmadot meg tudja-e őrizni, amely nélkül a társadalom átalakításának nagy terve nem folytatható. A pesszimista forgatókönyv szerint a soron következő választás igazi tétje az, hogy a keresztény-konzervatív jobboldal egyedül – vagy a szélsőjobbal kiegészülve – képes-e megőrizni a kétharmados többséget.
„Nincs sok értelme a jósláson alapuló esélylatolgatásnak”
