galéria megtekintése

Magyar csoda: világpremier Dubajban

5 komment


Boros Jenő

Extrémsport-expón mutatják be a világnak a magyar fejlesztésű „repülő motorbiciklit”, ám a jármű számos fontos feladat ellátására is alkalmas lehet. Ha minden az alkotók szerint alakul, a jövő közlekedési eszközét prezentálják Dubajban.

Műszakilag a drónok közé sorolható a Flike, ám a legtöbbnél nagyobb és nem pusztán távirányítással képes a levegőbe emelkedni, de akár embert is tud szállítani a fedélzetén. A magyar találmány természetesen villanyhajtással repül. Az ötlet már évekkel ezelőtt megfogalmazódott az alkotókban, de csak tavaly nyáron kezdtek a jármű építésébe. 2014 végén emelkedett először a levegőbe a gép, és pár hónappal később már embert is szállított. Idén számos további magassági és távolsági tesztrepülésnek vetették alá.

Mentési célokra és extrém sportolásra is alkalmas a magyar fejlesztésű Flike Forrás: ByEGravity
Mentési célokra és extrém sportolásra is alkalmas a magyar fejlesztésű Flike
Forrás: ByEGravity

Eddig mindössze Budapesten, a nemzetközi e-mobility ­konferencián és csak burkolat nélkül láthatták a szakemberek a magyar fejlesztést, mely futurisztikusnak tűnik, pedig valóság. A miskolci Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. csapata saját forrásból készítette a villamos hajtású égi robogót vagy villanybringát, amely akár a jövő közlekedési eszköze is lehet. A fly és bike szavakból kreálták a háromszáz kilogrammos tömegű Flike nevét.

 

A lítiumakkumulátoros és elektromos hajtású szerkezet három karbon rotorpárja egymással ellentétes irányban forog.

A Flike hatvan percig százkilónyi terheléssel képes harmincméteres magasságban repülni, és 100 km/órás tempót ér el közben. Lehetne gyorsabb is, de biztonsági okokból elektronikusan korlátozták a teljesítményét.

Flike légsikló, repülő motor
Így néz ki a Dubajban bemutatandó prototípus. Forrás. Flike / Facebook

Vezetése nem kíván különösebb képesítést: az ultralight repülőkhöz ha­sonlóan Fly by wire rendszerrel, vagyis

joystickkal működik.


Klesitz Krisztina, a ByEGravity marketingigazgatója lapunknak elmondta, hogy a Flike világpremier­jét az ígéretes piacnak számító Emírségekben tartják, Dubajban, a csütörtökön nyíló extrémsport-expón.

Azt még nem tudni, hogy mennyibe fog kerülni, de információink szerint nagyjából egy sportkocsi árának megfelelő összegről lesz szó.

Az USA és Panama mellett a legnagyobb érdeklődés a gazdag arab államokból érezhető, ezért is tartják Dubajban a Flike premierjét.

Ebben az évben a szokásosnál több látogatóra számítanak az expón, mert ekkor kerül megrendezésre a FAI World Air Games is, ami csak minden negyedik évben esik egybe az expó időpontjával.

A háromnapos kiállításon a látogatók szimulátoron próbálhatják ki, milyen érzés a Flike-kal repülni.

Kötelesség lesz a villanyautó

Tesla, BMW, Nissan, Renault: a világ legnagyobb villanyautó-gyártóinak szakembereivel, valamint a magyar államelnök és szakminiszter részvételével tartottak konferenciát a budapesti Millenárison, ahol a legújabb modelleket is felvonultatták. Boros Jenő cikke: >>>

A gépet egyébként sokoldalú felhasználásra tervezte a mérnökcsapat: hasznos lehet mentési, árvízvédelmi felderítésre, határőrizeti és rendészeti feladatokra, de lehet hobbi- és extrémsport-eszköz, akár nemzetközi bajnoksággal.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.