galéria megtekintése

Amikor még Zsigulit cseréltek Audira

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 09. számában
jelent meg.

0 komment


Boros Jenő
Népszabadság

Szocialista modellek cseréje mozgatta egykor a régió legnagyobb használtautó-telepét. A Tangóként is elhíresült bolhapiac szomszédságában, az M5-ös mellett negyedszázada nyitották meg a helyet, ahol napjainkban is megy a kocsik adásvétele.

Változnak az idők, változnak a trendek: volt korszak, amikor az újak domináltak, volt, amikor a használtak. A merkuros időkben, vagyis a tartós fogyasztási javak elosztásos rendszerében mindenki új autóra vágyott, ám olykor négy-öt évet is várni kellett egy nulla kilométeres Trabantra vagy Ladára. Aki türelmetlen és persze az átlagosnál tehetősebb volt, az húsz-huszonöt százalékos felárért vehetett majdnem új kocsit, így a hetvenes évek végén százezerért már gyorsan hozzá lehetett jutni a 80 ezres listaárú Ladához.

Fontos forráshelyek voltak az ugyancsak államilag szervezett használtautó-piacok, ám a kereslet gyorsan kinőtte a budapesti Röppentyű utcában és a kőbányai vásárváros parkolójában működtetett állandó és alkalmi kereskedéseket. Nagy lépés volt az M5-ös bevezető szakasza mellett, a Nagykőrösi úton éppen negyedszázada megnyitott használtautó-piac, amely a régióban ma is a legnagyobb.

Negyedszázada használt abroncsok és kelet-európai modellek domináltak a használtpiacon
Negyedszázada használt abroncsok és kelet-európai modellek domináltak a használtpiacon
A szerző felvétele

 

A tízezer autó befogadására alkalmas területen induláskor még a kétütemű Trabantok és Wartburgok, a farmotoros Skodák és természetesen a Ladák domináltak, többnyire ezeket kínálták eladásra vagy csereként nagyobb és kényelmesebb nyugati kocsiért, természetesen ráfizetéssel. Ilyen cserekereskedelem jellemezte az indulás éveit, aztán kikoptak az egykori szocialista gyártmányok a kínálatból, és hódítottak a nyugatiak.

Megnyitása óta irányítja a Fővárosi Autópiac Kft.-t Földes Tamás ügyvezető igazgató, aki lapunknak elmondta, hogy 2009-ig még várólistára is nehéz volt felkerülnie a kereskedőknek, akikből ma száz bérel területet. Alaposan megváltozott az összkép, mert a háromezer autós kínálatban alig találni egykori szocialista favoritokat, már rég a nyugat-európai, japán és koreai modellek dominálnak. Az elmaradt vagy több évre elhúzódó autócserék miatt hiány van a 3-5 éves használt kocsikból, amit nem pótol az egyre erősebb használtautó-import sem, pedig a nyári hónapokban ezekből már havi tízezernél több érkezett. A gondot az jelenti, hogy többségük tízévesnél öregebb.

Az 1993-ban még százezres használtkocsi-import tíz év alatt hetvenezerre, 2007-ben pedig már negyvenezerre esett, ami a regisztrációs adóval és a szigorúbb nyilvántartással is magyarázható. 2008-ban harmincezernél kevesebb használt kocsit hoztak Magyarországra magánimport keretében, ezek között a legtöbb négyéves volt, minden negyedik pedig kétéves. Leginkább nagyobb modelleket, felső kategóriás autókat, terepjárókat és sportkocsikat hoztak be, mert gyors értékvesztésük miatt olcsóbbak voltak a fő forrásnak számító német, olasz és svájci piacokon, ahol egyébként is fiatalon cserélik a cégek a flottákat, legyen az ügynök által használt vagy bérkocsi.

A kisautókkal nemcsak a kisebb haszon miatt nem foglalkoztak a kereskedők, hanem azért sem, mert itthon szinte annyiért lehetett újakat kapni a szalonokban, mint külföldön egyéveseket, igaz, gazdagabb felszereltséggel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.