galéria megtekintése

Így változik a hazai autógyártás

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 14. számában
jelent meg.


Boros Jenő
Népszabadság

Májustól három műszakban termel a kecskeméti Mercedes és évi 120 ezer autóra pörög fel a győri Audi, miközben gyorsít az esztergomi Suzuki is, a nagyobb tempó az új modellek piaci sikerének köszönhető. Annak ellenére, hogy nem kifutó darabok gyártását telepítették Magyarországra, a fiatalnak számító két-három éves típusok is átesnek kisebb plasztikai műtéten: elöl és hátul is divatosabb lámpákat kap a Kecskeméten készülő Mercedes B, melynek fényszórója alatt a köténylemez fazonja is más lesz. Nyáron állnak rá a CLA kombira, és már tesztelik a Shooting Brake modell CLA45 AMG változatát is.

Gyártó

Igazán attraktív termékek kerülhetnek a győri gyártósorra: az A3-as Limousine és Cabriolet után már beindult a harmadik generációs TT sorozatgyártása, a Coupét követi a kétüléses Roadtser, de az anyakonszern technológiája szinte korlátlan lehetőséget biztosít a választék bővítésére, mellyel gyorsan és rugalmasan lehet kiszolgálni a különböző vásárlói igényeket. A piacon leginkább a sportos-terepjárós-kombis „koktélokat”, vagyis a crossover modelleket keresik.

 
falseGyártó

Az MQB moduláris építési rendszer több variációt kínál a győri szalagra, így a kompakt vagy B szegmensű modellpaletta a divatnak és a piaci igényeknek megfelelően bővülhet. Tanulmányautóként az Audi már Detroitban bemutatta az Allroad Shooting Brake sportos crossovert, majd Pekingben az off-road, vagyis terepes fazonú koncepciót, mindkettő az A3-as és a TT műszaki alapjaira épül, természetesen győri motorokkal. A kocsi oldalára helyezett e-tron felirat pedig alternatív változatokat, vagyis elektromos hajtást is ígér.

A győri Audi TT elemeire épül az Allroad Shooting Brake és az off-road változat, elektromos hajtással is
A győri Audi TT elemeire épül az Allroad Shooting Brake és az off-road változat, elektromos hajtással is
Gyártó

Beszállítói arányát tekintve továbbra is messze a legmagyarabb autó az esztergomi Suzuki, melynél hetven százaléknál magasabb az itthon gyártott alkatrészek aránya. Bejött a váltás: miközben csökkent a legkisebb autók gyártása, nőtt az S-Cross aránya az esztergomi szalagon. Az új termékkínálatra vevő a piac is: az EU- és EFTA-országokban, vagyis harminc piacon az átlagot meghaladó mértékben – pontosan 21,5 százalékkal – nőtt a Suzukik iránti kereslet az első negyedévben. A 47 ezer darab azt is jelenti, hogy a teljes Magyarországon gyártott mennyiség folyamatosan elkel.

A Suzukinak egyébként Európa-szerte jól megy, és ha továbbra is így fut a szekér, hamarosan növelni kell a termelést, amihez újabb munkatársakat kell felvenni, mert a gyár kapacitása újabb beruházás nélkül akár évi 300 ezer darabra növelhető. Volt már olyan év, amikor majdnem ennyi autó készült Esztergomban, ahol a dolgozói létszám is majdnem kétszerese volt a jelenlegi 3100-nak. És még jön több újdonság, hogy ne legyen szomorú a búcsú a kifutó modellektől, merthogy jövőre már nem készül több Splash, valamint Opel és Vauxhall Agila a Magyar Suzukinál, ezzel befejeződik a legkisebb és legolcsóbb autók gyártása Esztergomban. A piacon pótolják a hiányt: az utód Indiából és Thaiföldről jön, a neve Celerio, ezt a modellt kapják az európai vásárlók az Alto és a Splash helyett.

Nyáron indul a Vitara utódjának sorozatgyártása a Magyar Suzukinál
Nyáron indul a Vitara utódjának sorozatgyártása a Magyar Suzukinál
Gyártó

Idén leállítják Esztergomban a SX4-es és a FIAT Sedici gyártását is, mert a Magyar Suzuki az igényesebb sportterepjárók piacára koncentrál Európában, ezért növeli az S-Cross darabszámát a szalagon, ahol jövőre egy nagyobb SUV is készül majd. Az iV-4-es kódjelzésű modell nullszériás darabjait a nyári szünetben szerelik össze: a Vitara utódjának szánt és az S-Cross műszaki alapjaira épülő 4,2 méteres autóval gyakorlatilag kettőre csökkentik a platformok számát, de nem a termékkínálatot, melyben továbbra is fontos szerepet kap a Swift. A FIAT-tal történő szakítás másik jele, hogy hosszabb távon az olasz dízelmotorokat is japán fejlesztésűekre cserélik.

Az már csak a piaci igényektől függ, hogy egyetlen európai autógyárában szalagra kerül-e egy újabb kisautó, és hogy telepít-e saját motorgyártó kapacitást is Magyarországra a Suzuki. Esztergomban a tavalyihoz hasonló (161 ezer autó) mennyiséggel számolnak idén is: a 2008-as rekordévben 282 ezer Suzuki készült, és a 220 ezres magyar személyautó-piacon húszszázalékos részesedésük volt az esztergomi modelleknek. A 2013-ban forgalomba helyezett 3933 Suzuki 19 százalékos növekedést és 7,1 százalékos piaci részt jelentett. Globálisan 1,548 millió Suzuki kelt el, ebből Indiában egymillió, Indonéziában 160 ezer, Kínában 235 ezer, Oroszországban 28 ezer.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.