A bobók Párizsa

Manapság a Canal Saint-Martin partján laknak ők, a bohém burzsoák, a középosztály nem hivalkodóan gazdag, jellemzően fiatal képviselői.

Hajóval a Notre Dame-hoz

RastaNunu videosorozatának újabb része, még mindig Párizsból.

Haldoklik Párizs éjszakai élete?

Petíciót kezdeményezett az éjszakában dolgozók Technopol nevű egyesülete Párizs éjszakai életének megmentésére. A hatóságok "represszív és moralizáló" eljárásai elleni tiltakozást eddig 13 ezren írtak alá.

Jelentős fennakadások a párizsi repülőtereken

A havazás miatt pénteken is jelentősek voltak a fennakadások a párizsi repülőtereken. Az előző nap törölt járatok utasainak egy része a terminálokban várakozva töltötte az éjszakát.

Párizsban együnk úgy, mint a párizsiak!

Ha Párizsban járunk, semmiképpen ne mulasszuk el kipróbálni a valódi francia konyhát, és persze mindezt tegyük lehetőleg elérhető árakon. A választási lehetőségek végtelensége ugyan némileg sokkoló, miközben két csapdát kell elkerülnünk: a túlzottan turistahelyeket és a szemérmetlenül drágákat.

 

Sztrájkolnak a legismertebb párizsi múzeumok

A múlt héten a francia fővarosba utazó turisták nem mondhatták magukat túl szerencsésnek. Lényegében a kulturális minisztérium alá tartozó dolgozokat tömöritő összes szakszervezet sztrájkba lépett. Múlt héten zárva volt a Louvre, Versailles, de a Musée d’Orsay is : vasárnap úgy tűnt, hogy a sztrájk véget ér, most azonban inkább úgy látszik, hogy új lendületet kap.

Készüljenek fel hát az esetleges kellemetlen meglepetésre a Párizsban kulturális élményekre vágyó turisták. A legrosszabb a helyzet a Centre Pompidou-ban (a Modern művészetek múzeumában), amely két hete van zárva, a dolgozók eltökéltségét látva igen kicsi az esély, hogy hamarosan újra megnyíljon.

A Diadalív es a Louvre - emberhiány miatt - csökkentett kapacitáson es csökkentett nyitvatartással működik. Ellenben, hogy jó hírt is mondjuk, éppen ezért féláron látogatható.

Egyelőre Versailles és a Musée d'Orsay rendesen üzemel, azonban korántsem biztos, hogy ez sokáig így lesz. A szakszervezetek - akik a kormány létszámcsökkentő tervei ellen tiltakoznak - igen harcosnak tűnnek, míg a kulturális miniszter, Frédéric Mitterrand kijelentette, hogy nem hajlandó engedni a tervekből.

Ha véletlenül ilyen rosszul járunk Párizsban, akkor se keseredjünk el: ott van még a nem a miniszter alá tartozó Carnavalet-múzeum vagy a Dali-múzeum is.

A tárgyalások kedden folytatódnak.

Top cikkek