Öldöklő gyertyafutásra készül Gubbio
Nem is szólva arról a különös tényről, hogy az öldöklő versenynek semmi értelme, hiszen a sorrend nyolcszáz éve változatlan: elsők a fehér ingesek (kőművesek és kőfaragók), azaz Szent Ubaldo püspök hívei, másodikak a kék ingesek (kereskedők és fuvarosok), tehát sárkányölő Szent György "szolgái", harmadikak pedig a fekete ingesek (parasztok és diákok), vagyis Szent Antal követői. Lehet persze, hogy a vágta egy XII. századi háborús győzelemnek, s így a város legendás védőszentjének, a harcias Ubaldo Baldassini püspöknek állít emléket, de az sem kizárt, hogy pogány termékenységi ünnep volt, s több köze van Bacchushoz vagy Ceresz istennőhöz, mint a Vatikánhoz.
Ami biztos, az a következő. Amikor Gubbióban megszületik egy fiúgyermek, választania kell. Fehér inges lesz-e, kék inges vagy fekete inges. Ha az apa kék kendőt köt a csecsemő nyakába, akkor egész életében Szent György híve lesz. S ha valami, ez szentség Gubbióban. Változtatni, áttérni nem lehet, ez nem párt, nem felekezet, ez lelkiismereti kérdés.
Miként életre szóló döntés az is, hogy ceraioli (gyertyavivő), sterzaroli (kanyarodó), capodieci (gyertyaállító), esetleg capitani (csapatkapitány) leszel-e. Bármelyiket is választod, bizonyos, hogy a többi olasz szemében "i matti" is leszel, gubbiói bolond. Mert hol akad még száz eszement, aki a festői középkori városka meredek és szűk sikátoraiban (itt keresi önmagát és gyerekkori szerelmét Szerb Antal regényének, az Utas és holdvilágnak a hőse) föl-alá vágtázik féltonnás bálvánnyal a vállán, miközben tízezer torok üvölti a fülébe, hogy "corsa", "corsa", azaz futás, futás. Mintha az életük függne a dologtól. A vállak véresre dörzsölődnek, csigolyák roppannak, a segítők utat vágnak a tömegben, a szűk, meredek callékban egymás mögött lohol a három csapat, s fenn két emelet magasban ott billeg a mitrás Ubaldo püspök, a sisakos Szent György lovag, s a lángpallosú Szent Antal. Forognak, billegnek a levegőben, mintha bábjátékot látnánk. Lent recseg-ropog minden, be kell kanyarodni az ezeréves hepehupás utcácskákba, meg kell mászni a meredek kőlépcsőket, tartani kell az ütemet, nehogy valamelyik bálvány meglóduljon, mert az emberhalál, s ekkora szégyen nem történt soha, már az is életre szóló megaláztatás, ha valamelyik ceri nekicsapódik a házfalnak.
Ám ekkor, a legvadabb őrjöngés közepette egyszer csak átsuhan az angyal a város fölött. Az egész esztelen száguldás értelmet nyer, a tömeg kapkodó mozgása hullámzássá szelídül, a csapatok már nem hörögve cipelik irdatlan terhüket, hanem úsznak a levegőben, szinte lebegnek. Megszületik az ünnep szakrális egysége, megszűnik tér és idő, létre jön a nyolcszáz éve megkomponált balett, amelynek egyetlen célja: álomszerű ritmusban megmászni a kolostorhoz vezető utolsó meredek kaptatót, a dóm előtt pontosan tíz méterrel előre dönteni a gyertyákat, aztán berohanni a hatalmasra tárt kapuszárnyakon, amik döngve azonnal becsapódnak a csapatok után.
Aki átéli a Corsa dei cerit, az megérti a gubbiói farkas legendáját is. Mert nem az a lényeg, hogy Assisi Szent Ferenc megszelídíti a vérengző fenevadat, az a titok, ahogy a kezessé vált farkas megszelídíti a vasvillával, kaszákkal felfegyverkezett városlakókat. Mire eljön a pillanat, hogy bosszút álljanak, már nem akarják megölni.
Az ünnep időpontja: május 15.
Egész napos ünnep hajnaltól napestig. A gyertyák felállítása a Piazza Grandén történik délután hatkor, s egyből indul is a vágta, amit több ezer gubbiói és több ezer turista követ szorosan a csapatok előtt vagy mögött haladva.
