MR. Balaton

Nemrég egy rendezvényen, amikor a pulpitusra szólították beszédet mondani, a mellettem ülő újságíró kolléga fennhangon megjegyezte: "Halljuk, Miszter Balatont!"

Becsekkolunk az erdőbe

Matracszálláson 600, szállodában 3000-4000 forintért kínálják az idén az erdei iskolákat.

Burgasz, a Napos-part kapuja

A legtöbb turista csak leszáll a repülőgépről, és átutazik Burgaszon a kedvelt üdülőhelyek, Napos-part, Neszebar vagy Szozopol felé.

Reformkori séta Balatonfüreden

Szeptember 25. és 27. között reformkori hangulat várja a látogatókat Balatonfüreden: zenei és irodalmi műsorok, bemutatók idézik a történelmi időket.

Túrázzunk a geoparkban!

Izgalmas lehet a húszmillió éve kihűlt vulkánok földjén kirándulni: a közös magyar-szlovák együttműködésben létrejött Novohrad- Nógrád Geopark kiváló úti cél.

 

Tavaszi szünet

Ha minden jól megy és marad a napsütés, a húsvét valódi tavaszünnep lesz. A gyerekeknek úgy is, ők már napok óta nyuszikat fabrikálnak, festenek. És persze készülnek a tavaszi szünetre. A szülők is persze. Akárki akármit is mond, ez príma alkalom, hogy kiszakadjunk a hosszúra nyúlt tél rosszkedvéből.

Ön, kedves olvasó tudja, ilyenkor a szerkesztő mindig azt ajánlja: utazzunk, használjuk ki a szabadság rövid napjait, hogy megszabaduljunk a feszültségektől. Nincs jobb módszer erre, mint a közös élménygyűjtés. Mi is erre készülünk. Nem véletlenül, hiszen - másokhoz hasonlóan - ezekre az ünnep körüli napokra találtunk egy Balaton melletti szálloda meglepően olcsó ajánlatára. És ugyan a tó még csak mint látvány kecsegtet, de a múzeumok már kinyitottak, s a tavaszi időben a természet különösen szép. Biztos elmegyünk Tihanyba is, ahová e számunk szerzője (elkalauzol a 3. oldalon) és talán a veszprémi állatkertbe is. Tartsanak velünk!

Top cikkek