Pisztrángosok vasi borutakon

Újabb pisztrángos élőhelyek létrehozását határozták el a vasi horgászok, miközben a vízitúrázók örömére Szentgotthárdnál elkészült az első komfortos kajak-kenu kikötő.

Mit láthatnánk a pásztor kalapjáról?

Sokféle kilátó létezik. Van például természetes és épített. Van olyan, amelyet eleve kilátónak emeltek, s van, ami csak mellékesen az. Összeállításunk a hazai kilátókínálatra nyit rálátást.

Az országos kék

Az út hossza 1128 kilométer és 200 méter. Ritkán járt szakaszait időről időre visszaveszi az erdő... - Romhányi Tamás a nagy kékségről

Az érintetlen természetet őrzik Csongrádban

Csongrád megyében a Tisza holtágain erdei iskolások és a nyaralást őszre hagyók csónakon ismerkedhetnek meg a sulyommal, a rucaörömmel, a békalencsével, a békatutajjal és a vízidarával, amely a víz színén zölden úszik, és hozzá tartozik a holtág képéhez.

Boszorkánykonyha Buda mélyén

Ha hozzáérünk egy cseppkőhöz, száz évig nem nő tovább – figyelmeztet a Pál-völgyi-barlang túravezetője, Bohár Attila. Ám erős a vágy, hogy megérintsük a több száz éves természet alkotta műremek valamelyikét. Megállíthatnánk az időt. Száz évre.

 

Túrázzunk a geoparkban!

Ha nem is annyira izgalmas, mint az éppen működő, de legalább biztonságos a húszmillió éve kihűlt vulkánok földjén kirándulni. A természet itt is gondoskodik arról, hogy élményekben ne szűkölködjünk. Aki beéri ezzel, annak a közös magyar-szlovák együttműködésben létrejött Novohrad- Nógrád Geopark kiváló úti cél. Jelenleg tizenkilenc ország több mint hatvan területét tartják számon a nemzetközi geoparkhálózatban.

A világ első, határon átnyúló geoparkjára pályázó terület hatvanhárom magyarországi és huszonnyolc szlovákiai település értékeit öleli fel. Füleken már információs irodát alakítottak a terület menedzselésére a vár szomszédságában, a hazai bázis pedig az ősvilági Pompeiként is emlegetett Ipolytarnóc, ahol az ősmaradványos terület látnivalói új filmmel bővültek a napokban. A négydimenziós, mozgószékes moziban az Ősvilági időutazáson kívül Rexy, a kis dinó kalandjait is megtekinthetik a látogatók.

A hosszú őszben bízva idén a miocén kori lenyomatokat őrző park meghosszabbított nyitva tartással november 15-ig várja az érdeklődőket. Csoportokat pedig előzetes bejelentkezés esetén akár azt követően is fogadnak. Sőt céges rendezvényeknek, konferenciáknak is helyet adnak a látogatóközpontban. A december 13-14-i hétvégén pedig mindenki előtt nyitva lesz a geológiai érdekességek sora, ugyanis az idén is megrendezik itt a Luca-napi kézművesvásárt.

A geopark felvidéki állomáshelyei közül kihagyhatatlan a hatvan méter magas bazaltkúpra épült füleki vár, Ajnácskő vagy Ragály vulkáni kúpja, illetve a somoskői bazaltömlés, bár ez utóbbit magyar oldalról egyszerűbb felkeresni. S ha már az országhatár innenső oldalán vagyunk, a Salgótarjánt ölelő hegyekben, akkor irány Salgó vára és a Boszorkánykő, amelyek remek panorámát kínálnak a Börzsöny, a Cserhát, a Mátra és a Bükk, sőt az Alacsony-Tátra vonulataira is. S innen már csak tíz kilométer Kazár, ahol egyedülálló, védett természeti érték a 20 millió éves riolittufa-erózió.

A falusi tájházban pedig a népi életmód tárgyi emlékeit tárják elénk. Megismerhetjük itt a kenderfeldolgozás menetét és a híres kazári viseletet. A Bányászházban a település bányászmúltját tekinthetik meg. No de van itt egyebek közt Kézművesház, ahol a szövés, a kosárfonás, korongozás, hímzés és csuhézás fogásait tanítják, Mackó kuckó, ahol meg ezernyi játék mackó és baba várja a gyerekeket, vagy vasalógyűjtemény, ahol a faszenes vasalóktól a villanyvasalókig, az öntöttvas képkeretektől a régi szódásüvegekig számtalan kincs vár ránk.

A nógrádiak geoparkja sokféle látnivalót kínál. Például a szécsényi ferde tűztornyot, kolostort, a tari Békesztupát, ahol október 24-25-én, illetve november 8-9-én meditációs napokat tartanak. Vagy a nemzeti kegyhelyet, Mátraverebély-Szentkutat, ahol búcsúk sora várja a zarándokokat és az érdeklődő turistákat az év hátralévő részében. Miként a béri Nagy-hegy bazaltorgonájának, Sámsonháza várhegyének kőfejtője, vagy a Nógrádszakál határában lévő Páris-patak völgye és a szurdok közelében nemrég felfedezett fatörzs barlangok.

Riolittufa Kazáron
Riolittufa Kazáron
Top cikkek