Szegény skandinávok

Nagy a skandináv jólét. A svédek és a norvégok sokkal jobban élnek, mint az amerikaiak. Vagy mégsem? Biztos, hogy északon jobb az élet, mint Amerikában? - Részletek a Metazinban

Az olajon és a fjordokon túl

Este van. Fél tizenegy. A ragyogó napsütésben százak sétálgatnak a városka szépséges, ódon utcáin, fürdetik arcukat a fényben, élvezik a közel húszfokos meleget. Egy csoport német érkezik a Koncertek Háza felől, ahol éppen norvég népzenei hangverseny volt. Az ingyenes koncertek sorában három nap alatt már a hetedik.

Ausztráliába vágyunk

A magyarok többsége Ausztráliát találja a legvonzóbb Európán kívüli úti célnak, sokaknak első tengerentúli útja azonban New Yorkba vezetett - derült ki British Airways interneten végzett kutatásából.

Katari csodamúzeum sztárépítésztől

Katar ma már hivatalosan is a világ leggazdagabb országa az egy főre jutó nemzeti jövedelem tekintetében.

Légiparádés főpróba Budaörsön

A Magyar Repülős Szövetség és a Vörös Meteor Ejtőernyős Sport Klub vasárnap kora délután tartotta az augusztus 20-i Ünnepi Légibemutató főpróbáját a Budaörsi repülőtéren. Az augusztus 20-i programban a többi között szerepel majd a világ egyetlen LI-2-ese, ami most ünnepli 60-ik születésnapját és amelyhez az Air France segítségének köszönhetően kötelékben csatlakozik egy DC-3-as is.

 

Újabb járat Stockholmból Budapestre

Az új év első jó híre Észak-Európából: a Norwegian norvég fapados légitársaság január 5-én reggel bejelentette, hogy a Sterling csődje nyomán kibővített stockholmi bázisáról március végétől újabb vonalakat nyit, köztük Budapestre is. A magyar fővárosba heti négy alkalommal repülnek majd a piros-fehér norvég gépek. A jegyek értékesítése január 6-án kezdődik a www.norwegian.se honlapon.

A Norwegian a nyári időszakban Stockholmból elsősorban a Földközi-tenger üdülőhelyeire kínál útvonalakat, Horvátországba például hármat is. A Norwegian jelenleg 40 darab Boeing 737-es géppel, nyolc norvég, svéd, dán és lengyel bázisreptérről, 167 útvonalon repül. Az oslói tőzsdén 2003 óta jegyzett cég 2008-ban nyereségesen üzemelt.

(turizmuspanorama.com)

Top cikkek