A rizsteraszok mesterei: az ifugaók

Aligha akad olyan, a Fülöp-szigetekre látogató utazó, aki ne keresné föl Banaue és környéke rizsteraszait. A fősziget, Luzon északi részén, a helyi Kordillerák mély völgyekkel tagolt vonulatai között soktucatnyi falu népe műveli teraszos rendszerben zöldségféléit, de leginkább a rizsföldjeit. Ifugaóknak, a föld népének nevezik magukat. Őseik 3-4 ezer éve vándoroltak ide Délkelet-Ázsiából és hozták magukkal a teraszos rizsművelést.

Hogy a teraszozást mint művelési módot eredetileg hol fejlesztették ki, pontosan nem tudni, de aligha tévedünk nagyot, ha Dél-Kínára tippelünk. Elterjedt Ázsia valamennyi trópusi-szubtrópusi vidékén, Indiától az indonéz szigetekig (bár tőlük függetlenül Dél-Amerikában, az Andokban is feltalálták). Ha igaz, az ifugaók rizsteraszai legalább 2000 évesek, ám a technika nem sokat változott.

A völgyoldalak annyira meredekek, hogy szinte minden műveletet kézi erővel, egyszerű szerszámokkal végeznek. Nemhogy gépet, de még a kevésbé tagolt tájakon szántáshoz alkalmazott bivalyt sem tudják használni. A falvak és a legfelső teraszok közötti szintkülönbség néhol 800-1000 méter, és ezt igen gyakran kell oda-vissza megmászni. Egy-egy terasz nemigen szélesebb 4-5 méternél, a támfalak zöme puszta földből, néhol kőből készült. A rizstermesztéshez szükséges vizet a hegyvidék magasabb régióiból vezetik a földekre (manapság már jórészt gumicsövekkel), és a tulajdonosok gondosan elosztják egymás között. Mindezt immár két évezrede képesek megoldani. A gondos talaj-előkészítés (ez férfimunka) után decemberben vetnek, majd február elejétől március végéig ültetik ki a palántákat. Ezt a pokolian kemény, derekat próbáló műveletet zömmel nők végzik. Állnak fél lábszárig az elárasztott parcellákban, és minden egyes szálat kézzel dugdosnak az iszapba. A júliusi aratásig gyomtalanítanak. A munkálatokat mindig a legalsó teraszokon kezdik, úgy haladnak fölfelé, így kívánja a magassággal egyre hűvösebbé váló klíma is. A rizs ezen a vidéken 1500 méter magasságig érzi jól magát, fölötte zöldségféléket termesztenek.

A vidéknek két regionális központja van. Az egyik Bontoc, melynek egyik fele város, a másik falu, ahol itt-ott még aránylag sík területen is tudnak földet művelni. Minden talpalatnyi helyet kihasználnak, a környékbeli falvakban még a sírokat is a rizsteraszok falában alakítják ki. Több faluba egyáltalán nem vezet út, csak gyalogösvényen érhetők el, esetenként egy-két órás, keserves caplatással. Képzeljük el, hogy ezt az utat a helybelieknek nem egy apró hátizsákkal, hanem komoly málhával kell megtenniük. Még öszvért vagy szamarat sem láttam, acélizmú, apró emberkék hurcolták a súlyos rizzsel teli zsákokat. Magába Bontocba is irgalmatlanul rossz út vezet a Fülöp-szigetek "nyári fővárosából", az 1500 méter magasan fekvő, ezért kellemes klímájú Baguióból. A 130 kilométeres, 1931-ben készült utat 8 óra alatt teszi meg a busz (ha ugyan eljut odáig), néhol 2000 méter fölé kapaszkodva.

A rizsteraszok igazi fővárosa a Bontocnál jóval kisebb, tőle úgy két-három órás buszozásra fekvő Banaue, ahonnan nem kell sokat gyalogolni a rizsteraszokhoz, hiszen azok veszik körül a városkát. Állítólag az itteni rizsteraszok hossza eléri a 20 ezer kilométert is, ezzel valószínűleg a legősibb és legnagyobb, ember alkotta mezőgazdasági rendszer a világon. Nem véletlenül lett 1995-ben az UNESCO-világörökség része. A település tele van hátizsákos turistával, no meg szuvenírárussal és népviseletbe öltözött ifugaókkal, akik részint fafaragványaikat próbálják eladni, részint önmagukat mint fotótémát. A faragványok motívumai között vezető téma Bulul, egy helyi isten, akinek feladata a rizs védelme, esetenként némi szaporítása is. Az igazság az, hogy már itt is mindenki Nyugatról idehozott, bálás ruhát hord, a hagyományokat kevesen tartják. A jellegzetes kis ifugaofaházakat csak eldugott falvakban láthatjuk; lábakon álló, ablaktalan, egyetlen többfunkciós helyiség az egész, ma már bádogtetővel.

Mind többen hagyják el a falvakat és költöznek be valami nagyvárosba. Amikor mi, külföldiek eltöltünk itt egy-két napot, és végigfuttatjuk a szemünket e varázslatos tájon, jusson eszünkbe, hogy a helybelieknek aligha okoz esztétikai élményt; ez a mindennapok kőkemény valósága.

Banaue buszjárattal elérhető Manilából (jó esetben 12 óra). Szállást találni nem nehéz, 10-15 dollárnyi Fülöp-szigeteki pesóért kaphatunk szerény, tiszta szobát. A falvak között, ha van út, motoros riksákon közlekedhetünk, egyébként gyalogosan. A rizsteraszok látogatásáért nem kell fizetni (lehet vezetőt fogadni, annak természetesen ára van), szabadon bóklászhatunk a teraszok peremét alkotó, nagyon keskeny földsávokon.

Rizsteraszok tömege Banaue környékén
Rizsteraszok tömege Banaue környékén
Top cikkek