Egy kihaló mesterség emlékezete

Az összeomlástól megmentett, részben faragott oszlopokon álló faszerkezetű istállóban elsőként egy néhai csíkász-pákász dolgos hétköznapjai tárulnak a látogató elé. A lápvidéki nádkunyhónak támaszkodó eszközök közül e sorok íróját leginkább egy teknősbékafogó apparát lepte meg. A cég elnök-vezérigazgatója, egyszersmind a kiállítás kurátora, az ifjúkorában dunai halászként ténykedő Lévai Ferenc élénk érdeklődésemre elárulta: a XIX. század egy szakaszában a franciás módikat lihegve követő arisztokrácia köreiben igen kedvelt volt a teknősbékaleves, annyira, hogy például a Károlyi grófék pontosan ezer mocsári teknőst kértek Debrecen városától az ún. Nagy Legelő éves bérletéért. Az installáció mellett egy halbolt rekonstrukciója látható, egyebek mellett egy remek mérőszákkal, archaikus kínzóeszközöket idéző vasmacskákkal, pompás kancsókkal és egy pazar haltartó bárkával (Paks, XX. sz. eleje).

Arrébb a téli halászat attribútumaival ismerkedhet a néző, még arrébb a dobóhálózás mibenlétével. A vonatkozó Kunkovács-képen megfigyelhetjük, amint éppen „Készül a dobás. A halász szájába veszi az ólmot, és meglendítve eldobja a hálót” Megrázó fogsorral szembesülhettünk. A következő blokk a fenékhorgos halászatot tárgyalja, majd egy klassz diorámát csodálhatunk meg, törzsökös folyami halmakettekkel; a sarokban óriásharcsa les zsákmányára, baljósan.

A tárlat leglátványosabb attrakciója a hajdani nagy vizafogások atmoszféráját idézi. Dezső Ákos, a Mezőgazdasági Múzeum munkatársa dunai tájat festett a jelenet mögé, ­elöl vidra sunnyog a susnyásban, az üveglapból készült vízfelület alatt süllő suhan, a bal sarokban, hatalmas faállványról kétméteres műviza lóg alá. Lenyűgöző a lépték, habár a maga korában ekkora viza aligha fért volna fel a rekordlistára: állítólag kilencméteres példányokat is fogtak a Dunán, igaz, egy olyan most hová férne be.

Megkapóak a halszárítás mikéntjét mutató fotográfiák, amiként a következő horgászmódszer, a varsázás tálalása is. A bajai és karapancsai felvételek alatt dioráma figyelhető meg, ebben egy pisztrángvarsát helyeztek el; két pisztráng úszik bele éppen, hogy aztán sose tudjon kiúszni belőle. Az élet szigorú. Ahogy az ún. táplival (csörlős emelőrendszerrel működtetett emelőháló) való foglalatoskodás is az lehetett a sok súlyos vasból következőleg; itt egy nagytétényi felvételen mutatkozik be a nagyvárosi folyószakaszokon legelterjedtebb eljárás. Vetettünk egy hosszú pillantást a kukucskának nevezett nyeles eszközre, megnéztünk két ún. nyargalóbárkát (a hajó mögé kötve vontatott fedett haltartó csónakocskákat), majd búcsúzóul alaposan szemügyre vettük az ugyancsak szépen csengő nevű vasvázú, kávával hasított, reginás tapogatót, amelyet Kunkovács László 1983-ban örökített meg Tiszaalpáron a hálátlan utókor számára. Mint ismeretes, a kormány közelmúltbeli döntése nyomán 2016-tól megszűnik az élővízi kereskedelmi célú halászat, s ezzel vélhetőleg örökre eltűnik a magyar világból egy ezeréves mesterség.

A cikk a Népszabadság TOP Titkok 2015 c., 100 különleges belföldi úti célt bemutató kiadványában jelent meg. A magazin  megvásárolható digitális formában a Dimag vagy Lapcentrum oldalakon vagy keresd az újságárusoknál!