Világjárás Budapesten

A paprikás csirkét is meg lehet unni, még ha tejfellel bolondítják is. A hazánkba látogató külföldiek néhány nap magyar konyházását követően többnyire sóhajtozni, vágyakozni kezdenek az általuk megszokott ízek után.

Szerencsére egyre nagyobb a választék olyan éttermekből, s főleg olyan konyhákból, amelyek megfelelnek ezeknek az elvárásoknak. Ami nemcsak a külföldiek igényeit elégíti ki, hanem bővülő jelenlétük azoknak a magyar ínyenceknek is előnyös, akik érdeklődnek a távolabbi tájak ételkülönlegességei iránt, ám ezek megtapasztalása érdeké ben azért nem szándékoznak rögtön oda is utazni.

Vidéken egyre bővül az idegen fogásokat (is) ajánló vendéglátó-ipari egységek száma, de az igazi, nemzetközi viszonylatban is komoly kínálat Budapesten lelhető fel. Erre már közvetítő cég is ráépült: a TableFree szervező iroda többnyelvű internetes szolgáltatással hozza össze bejelentkező ügyfeleit a konkrét igényeiknek megfelelő éttermekkel, vendéglőkkel. Az iroda a minap a gasztronómiai szaksajtó képviselőinek sétát is szervezett, demonstrálva, hogy milyen sokféle ajánlat felett diszponál már, s csak egyetlen kerületben –a Belvárosban – mennyire sokrétűen lehet kielégíteni az ilyen típusú elvárásokat.

A fél kilométeres vándorút a Szabadság téren kezdődött, ahol olasz ételkülönlegességek várják a betérőket. Az Osteria Italiana l’Aranceto négy éve nyílt meg, az összes alapanyagot Olaszországból szerzik be, a szakács is tőrőlmetszett talián. A házigazdák hangsúlyozták, hogy bár Ronald Reagan új szobra hátat fordít nekik, a vendégekről ennek az ellenkezőjét lehet elmondani. A betérők között nagyjából fele-fele arányban vannak magyarok és külföldiek – utóbbiak nagyobb hányada természetesen olasz, s ha az erre elhaladó erről nem tudna, az étteremből kiszűrődő, majd idővel kiáramló hamisítatlan zsivaj őket is meggyőzi.

AzOktóberhatodikautcábanHummus Bar cégtábla függ egy bejárat felett, ami nem bár, hanem étterem, és Izrael ízeit kínálja az ezekre áhítozóknak. Valóban kóser elkészítésű fogások is szerepelnek az étlapon, amely nemcsak hosszú, de rendkívül változatos is. Ha a vendég jobban beleolvas, megállapíthatja, hogy az V. kerület eme szögletében már megvalósult a közel-keleti béke, mert az előbb említettek mellett a jemeni csirkelevestől a marokkói kolbásszal (?) gazdagított paradicsomszószig számos arab étel szerepel a kínálatban. Hasonlóan kevert a vendégkör is.

A bazilika tőszomszédságában Budd ha képe tekint ránk titokzatos pillantásával a Mokka étterem faláról. Az egzotikus faálarcokkal és bambuszrudakból összeállított csillárral ékesített helyen az ázsiai, ezen belül is a távol-keleti étkek barátai élvezhetik régi kedvenceik ízét, zamatát, vagy fedezhetnek fel újdonságokat, hiszen a japán, a thaiföldi vagy az indonéz konyha kimeríthetetlen ötletforrás. AMokka már nyolc éve működik, s – mint azt magukról állítják – a külföldi tapasztalatok birtokában s azok alkotó felhasználásával a hazai ételek elkészítésénél is elérték a világszínvonalat.

Magyarországon valóban nagy a gasztronómiai fejlődés, eztmár kétMichelin-csillagos étterem is bizonyítja –hallottuk a Paris Budapest francia (elzászi) üzletvezetőjétől, aki ezúttal nem a saját étterméről beszélt. A kétnevűség megfelel a valóságnak: a terem egyik felében a magyar konyha szerelmesei foglalhatnak helyet,míg átellenben a Rajna és a Pireneusok között elterülő gasztrobirodalom meglepetései várják a vendéget.Maga az elkészítés is az ügyfél előtt zajlik, a szakácsok egymás után varázsolják a tányérokra az olyan különlegességeket, mint a libamájérmék karamellizált hagymalekvárral és tokaji zselével, vagy a Szent Jakab-kagyló parajos és paradicsomos galuskával, zsályahabbal.

Sétánk itt véget ért, de a lehetőségek immár szinte korlátlanok – legalábbis a gasztronómiai világjárás vonatkozásában. Növekvő számú in diai étterem a külső kerületekben, török kínálat sokfelé a Nagykörúton, és persze a kínaiak – mindenütt. Utazni jó, de addig is: jó étvágyat itthon, a világkonyhához!

Top cikkek