A borásznő és a harmónia

Egyetemi szerelem volt Gál Csabáé és Dignisz Éváé. Együtt kaptak állást a szigetcsépi tangazdaságban, és amikor 1993-ban felszámolták a munkahelyüket, együtt döntötték el, hogy szőlőtermesztésből próbálnak megélni.

Fél hektár bérelt szőlővel kezdték, de már 2002-re 60 hektár fiatal szőlőjük fordult termőre. Éppen akkorra vált bizonyossá, hogy önmagában a szőlőtermelés nem nyújt többé biztos megélhetést. 2002-ben megvásároltak egy romos épületet. Felújították, berendezték – ez lett a Gál Pincészet . 2004 őszén szűrtek először saját bort a legszebb szőlőikből.

– Szigetcsép a kunsági termőtájlegészakibb része, a Nagy-Duna és a Ráckevei-Duna között. Kiváló öntéstalaj van felénk, amelytől nagyon szép savak képződnek a borban. A saját pincénkben csak a legszebb termésből és kizárólag minőségi bort készítünk, évente 1200 hektolitert. A többit szőlőként adjuk el alföldi borászatoknak – mondja Gálné Dignisz Éva.

Reduktív borászati technológiát alkalmaznak, könnyű, gyümölcsös borokat állítanak elő. Leghíresebb fajtájuk a Kékfrankos rozé, de nagyon jó a kékfrankosból készült testesebb vörösboruk is. Fontosnak tartják, hogy megméressék magukat a hazai és a nemzetközi borversenyeken: a Kékfrankos rozéval Cannes-ban a világbajnokságon aranyérmet nyertek, a Vinagora nemzetközi borversenyen Champion-díjat. A Kékfrankos rozé a 18. Budapesti Nemzetközi Borfesztivál Bora címet is elnyerte – szívet melengető érzés, hogy ezt a díjat a közönség szavazatai alapján ítélik oda.

A Kertészeti Egyetemen már a kilencvenes évek elején is több női borász végzett, mint férfi – a borászat azonban máig inkább a férfiak szakmája. Pedig a nők is nagyon jól tudnak kóstolni, és általában precízebbek a férfiaknál. Ahogyan az emberi kapcsolatokban, úgy a borkészítésben is a harmóniára törekszenek – magyarázza Gálné Dignisz Éva. Úgy szokták mondani, kettejük közül a férj a szőlész, a feleség a borász – alapvetően azonban mindent megbeszélnek egymással. Gál Csaba hozza a vállalkozásba a merész terveket, a szárnyaló fantáziát, Dignisz Éva a kételkedő realitásérzéket és a pontosságot, nemcsak a borok kezelésében, hanem az adminisztrációban is. Fiuk negyedéves szőlészhallgató a Corvinus egyetemen, a lányuk végzős francia szakos az ELTE-n. A szülők nagy örömére már mindketten besegítenek a családi vállalkozásba.

Szerencsés helyen van a Gál Szőlőbirtok és Pincészet: közel a főváros és a Duna-parti üdülőtelepek. Az igényes borkedvelők szívesen keresik fel a pincéjüket. Úgy kezdődött, hogy eljött hozzájuk néhány személyes ismerős, megkóstolták, esküvőre vásárolták a borukat – és jó hírét keltették. Aztán felbukkantak az ismerősök ismerősei, kóstoltak, vásároltak. A kulturált borfogyasztók szeretik megnézni milyen a szőlő, hogyan dolgozik a borász, mennyire tiszta a pince. Nagyobb a bizalom, ha személyesen ismerik, aki a bort készíti – Gálék pedig igyekeznek megtanítani vevőiket a jó bor tiszteletére.

A személyes kapcsolat piaci esélyt is jelent a családi borászatok számára. Magyarországon hatalmas a választék, a legtöbb üzletben azonban élesen elválik a nagyon olcsó meg a nagyon drága borok kínálata. Ehhez képest Gálék az igényes középréteg számára készítenek kiváló, de megfizethető borokat. Nem szándékoznak az üzletláncokban árulni a boraikat: a hipermarketek árrését inkább odaadják azoknak a vásárlóknak, akik hajlandóak keresni és megtalálni őket. Minden alkalmat megragadnak, hogy megmutassák magukat: részt vesznek a borversenyeken, fesztiválokon, tagjai a Duna Borrégió Borút Egyesületnek.

Gálné Dignisz Éva a megfontolt fejlődés híve: semmit nem akar engedni a már befutott fajták minőségéből, de újabb és újabb kiváló borokkal bővítené a választékot. Próbálják újra divatba hozni a hungarikumokat – most telepítettek például Ezerjót. Terméskorlátozással testesebb vörösbort készítenek, és megpróbálkoznak a kései szüretelésű szőlőből készült desszertborral is.

– Melyik a kedvenc bora? – tet -tem fel végül azt a kérdést, amit a vevői is gyakran megkérdeznek tőle.

– Természetesen a rozé – vála -szolta Gálné Dignisz Éva. – Vagy a fehérborok közül a Rajnai rizling. A férjem nagyon szereti a 2004-es telepítésű Ezerjót. Az igazi borbarátnak nem csak egy kedvence van. Függ a napszaktól, a hangulattól és a társaságtól, hogy mikor melyik ízlik legjobban.

Dignisz Éva és Gál Csaba először a Kertészeti Egyetemen szűrte össze a levet
Dignisz Éva és Gál Csaba először a Kertészeti Egyetemen szűrte össze a levet
Top cikkek