Az olcsó légitársaságok titka
A kifejezés soha nem jellemezte pontosan az olcsó légitársaságok működési elvét, ráadásul a „műfajok” keveredése miatt félrevezető.
A „fapados” olyan légitársaság, amely működése minden egyes területén az alacsony költségeket tartja szem előtt, ezért nevezik a „low-cost” légitársaságoknak, egyszerre utalva az alacsony költségekre és az esetenként olcsó jegyárakra. Az alacsony költségeket azonban már nem ugyanúgy érik el az egyes cégek. Néhány például fizet a nagy foglalási rendszereknek, hogy járatai abban is foglalhatók legyenek, mások csak internetes értékesítést nyújtanak. Van olyan fapados (Air Berlin), amelyen adnak enni és inni, s Budapestre is jár olyan légitársaság, amely nem az egyes „fapados” terminált használja, ilyen például a spanyol Vueling. Ez utóbbi azért is érdekes, mert az Iberia hagyományos társaság Budapest–Barcelona járatára jegyet véve ez a lowcost társaság fuvarozza az utast.
A fapadosok azért járnak új repülőgépekkel, mert azok garanciális időtartama alatt olcsóbb a karbantartás, s e szempont miatt általában csak egyféle repülőt használnak. Semmilyen extraszolgáltatásért nem fizetnek egy repülőtéren, többnyire ezért nem nyújtanak ülőhelykiosztást. A repülők folyamatosan a levegőben vannak és árbevételt termelnek, soha nem éjszakáznak idegen repülőtéren.
A költségek miatt nincs ételosztás sem: a büfé üzemeltethető a minimális utaskísérő-létszámmal, s bevételt is termel. Egyes olcsó légitársaságok egészen odáig mennek, hogy mindent kifizettetnek az ügyféllel, ami nekik költség: az utasfelvételt, a foglalást, a hitelkártyás fizetést és a poggyász szállítását is. Utóbbi terén viszont újra keveredés van a műfajok között: Amerikában a belföldi járatokon már minden feladott poggyászért fizetnek az utasok, függetlenül attól, hogy fapadossal repülnek-e vagy sem. Igaz, ott a belföldi közlekedés teljesen fapados elveken működik. Tehát, hogy mi a fapados? Nem más, mint egy üzleti modell.
Az irodaválasztás négy pillére
Kereken 1100 turisztikai vállalkozás tülekedik értünk a hazai piacon, nagyjából ennyi közül választhatjuk ki azt, amelyikkel utazni fogunk.
1. Bizalmunk elemi feltétele, hogy legyen a vállalkozásnak működési engedélye a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól. Ezt az okmányt az irodák rendszerint kifüggesztik a falra, az engedélyük számát kiadványaikon feltüntetik. Az engedély nélküliekkel – elég sokan vannak! – veszélyes üzletelni. (Nem véletlenül emelték fel szavukat a szakmabeliek. Az engedély nélkül működő utazási vállalkozók nemcsak nekik konkurencia, de az utasok kö rében a szakma hitelét is veszélyeztetik. Nem is olyan régen írt a sajtó például egy budapesti férfiról, aki éveken át csapolta meg az utasok zsebét, s sokan a repülőtéren vették észre, hogy utazásukból nem lesz semmi. Pedig ennek a „vállalkozónak” még belvárosi irodája is volt.)
2. Az irodaválasztás kövekező szempontja ne az alacsony ár legyen! Ellenkezőleg: az irreálisan olcsó ajánlat erősen kérdésessé teszi a cég megbízhatóságát. Lehet, hogy a „bomba árak” valóban robbannak: a végén kiderül, hogy a reklámár hátterében eladósodott vállalkozás áll, amely csak a pénzünkhöz akart hozzájutni. A last minute akciók szintén rejthetnek hasonló szándékot, főleg ha olyankor hirdetik, amikor még sok idő, 4-5 hét van hátra az indulásig.
3. Minél nagyobb és minél régebbi a vállalkozás, annál több az esélye annak, hogy megbízható, patinás utazásszervezővel állunk szemben. Az ilyenek vigyáznak a hírnevükre és rendszerint anyagilag is stabilabbak, mint a kezdők.
4. Aki már tudja, hova akar utazni, fordulhat specialistához. Olyan vállalkozáshoz, amely a világnak arra a régiójára vagy országára szakosodott, ahova készülünk. Az ilyen túraszervezőknek több ismeretük van a helyről és a helybeli turisztikai szolgáltatókról, az utóbbiaktól esetleg jobb kondí ciókat is kapnak. (G.Zs)
