A voodoo őshazája – Benin
Ahogy Togo felől átlépjük a határt, mindkét oldalon teherautók végeláthatatlan sora álldogál az út szélén. Ez itt Nyugat-Afrika fő útja, itt szállítják az árut Ghánától Ni gériáig. Amelyik sofőr többet tejel a vámosoknak, az jut át előbb. Rövidesen elérjük Cotonou-t, Benin legnagyobb városát, gazdasági központját, ahol szinte moccanni sem lehet a rengeteg járműtől. Porto Novo, a meglehetősen szerény küllemű főváros egy jókora tó közelében fekszik, onnan kétórás csónakút után érjük el Ganviét, melynek kb. 27 ezer lakosa cölöpökre épült bambuszházakban él. E különös, helyenként mocsaras lakhelyet még a XVII. században választották a környékbeliek, akik a rabszolgasors elől menekültek ide.
Utunk során amúgy minden idegenvezető elmesélte, ne higgyük, hogy annak idején a fehérek szaladgáltak a dzsungelben vagy a szavannán, hogy a bennszülötteket összefogdossák. Erre ott voltak a helyi kiskirályok és törzsfők, akik némi ajándék fejében katonáikkal szedették össze saját népük legjavát. Abomey-ben, Benin ma is jelentős városában székeltek egykor Dahomey királyai, akiket alattvalóik istenként tiszteltek. Halálukkor feleségeik egymással versengtek, hogy uruk mellé önmagukat is feláldozhassák. A királyok amúgy sem vetették meg a borzalmakat. Ma is álló palotáikban (ezt ne európai értelemben értsék) akadt épület, melyhez szolgáik százainak vérét használták fel kötőanyagul.
Királlyal mi is találkoztunk Ketou városkában. „Palotájában” fogadott bennünket a jorubák uralkodója. E népcsoport zöme Nigériában él, de a király itt székel, pontosabban trónol díszes ruhában, papucsban, kezében a légykergető és a kegyosztó szerepét egyaránt betöltő legyezőfélével. Kezeket a földhöz érintve meg kell hajolni előtte, aztán lehet kérdezni. Engem például az érdekelt, miféle szerepet tölt be köztársaságban egy király. A választ persze elmismásolta, a lényeg, hogy népe körében ő az első számú tekintély.
Volt szerencsénk megtekinteni több voodoo szertartást is. E vallás innen ered, több ezer éves, a hajdani rabszolgák vitték magukkal Amerikába, Brazíliába. Több istent is tisztelnek, de amúgy animisták, vagyis minden élőnek és élettelennek vallási jelentőséget tulajdonítanak. A szertartások némelyike dobszóval kísért tánc, esetleg egy kis transzba esés. Ebbe alighanem erősen besegít a régióban bőséggel fogyasztott kölesből készült alkohol is.
Megálltunk az út mentén egy szemétdombnál, amelyről kiderült, hogy Nyugat-Afrika egyik szent voodoo helye, messze földről is jönnek ide, még városiak is jobbfajta autókkal – áldozatot bemutatni. A szemétdomb valójában töméntelen csirketollból, állati csontokból, megszáradt vérből álló kupac, beleszúrt rudakon véres fehér rongyok, körös-körül literszámra égetik a pálmaolajat, és éppen állatáldozatra készülnek. Iszonyatos a bűz, egy férfi kezében tyúk, a másikéban kecskegida, aztán amikor a kés is előkerül, már nem bírnám gyomorral, menekülök. A voodoo fontos kelléke a fétis, vagyis isteni erővel felruházottnak tartott tárgyak sokasága, amiket érdemes otthon tartani.
Míg a partvidéken tűrhető a klíma, ahogy észak felé haladunk, úgy lesz egyre melegebb, alig elviselhető 35 fok a lehető legmagasabb páratartalommal, amely nem enyhül éjszaka sem. Reggel gyülekeznek a nebulók, akinek telik rá, egyenruhában.
Beninben tömérdek törzsi nyelvet használnak, ezeknek nincs írott formájuk, úgyhogy franciául, a korábbi gyarmattartó nyelvén tanulnak írni, olvasni, beszélni. Tanítót nem mindenütt tud fizetni az állam, ezért sokszor önkéntes felnőttek ismertetik meg a gyerekekkel a betűvetés tudományát. Tankönyvről nem is hallottak, munkafüzetre is ritkán telik, marad az irka, a legkisebbeknek meg egy-egy kis fekete fatábla körömnyi krétával.
Újabb nap, újabb népcsoportok, mindegyik más nyelvű, másként építkezik, más a hagyományos viselete. Helyenként kis falvakba tömörülnek, sárkunyhókban laknak, másutt egy-egy nagycsalád lakik erődítményszerű vá lyoghá zakban. A 7,5 milliós lakosság zömét a fon népcsoport teszi ki, de vannak jorubák, baribák, metabaribék és nomád, állattenyésztő fulanik is, akiknek asszonyai tarka ruházatot hordanak. Már aki persze, hiszen errefelé gyakori látvány, hogy a nők deréktól fölfelé semmit sem viselnek.
A vidék lakói főleg yamgyökeret, hasonlóan gumós kaszszavát, kölest, kukoricát, zöldségfélét termelnek, elsősorban önellátásra, de ha jó a termés, a közeli települések piacaira is jut. Jószerével egyetlen mezőgazdasági szerszámuk a kb. 30 centis nyelű kapa. A nők derékszakadtukig hajlongnak a földeken, hátukon szinte kivétel nélkül csecsemő. Hadd szokják, pár év múltán ők is ugyanezt teszik. Nem mondanám, hogy szegények, hiszen szegények ott vannak, ahol jelen van a gazdagság is, csak elmaradottak. Úgy élnek, mint eleik ezer éve, legföljebb a tökhéjkorsót váltotta föl a műanyag.
Az embernek itt járva az az érzése, Fekete-Afrika csakugyan reménytelen, és ez az igazi dráma, nem pedig az, hogy a végén maláriás lettem. Engem itthon pár nap alatt kigyógyítottak, őket ott orvos sosem látja.
Infó
Vízum Budapesten Benin tiszteletbeli konzuljától megkaphatjuk, de a határátkelőknél is kiadják. A hajdani nyugat-afrikai gyarmatokra Európából csak az Air France repül, és körülbelül 350 ezer forint a jegy Budapestről. Utazáshoz az októbertől februárig terjedő időszak a legmegfelelőbb, meleg van ugyan, de nem esős. Egyéni útra csak a legelvetemültebbek vállalkozzanak, inkább a szervezett utakat ajánlom. Ne feledjék a malária elleni tablettát (ettől eltekintve is megfertőződhetnek, de a betegség enyhébb lefolyású).
