Kadhafi Nigéria kettéosztását javasolja

Nigéria keresztény és muszlim részre osztását javasolta Moammer Kadhafi líbiai vezető, aki már korábban is számos radikális ötlettel lepte meg a világot.

A líbiai fővárosban, egy afrikai diákvezetőkkel tartott találkozón Kadhafi hétfőn este azt mondta, hogy "délen keresztény államot kellene alapítani, amelynek Lagos lehetne a fővárosa (...) északon pedig iszlám államot a jelenlegi fővárossal, Abujával".

Március elején egy muzulmán vallású nomád törzs tagjai tömegmészárlást követtek el a nyugat-afrikai ország több keresztény falujában. Az előre kitervelt öldöklésnek mintegy ötszáz halálos áldozata volt. Januárban is volt egy hasonló vérengzés, akkor keresztények támadtak meg muzulmánokat, és szintén mintegy ötszáz embert öltek meg.

Nigéria lakossága két, létszámában közel egyforma szunnita muzulmán, illetve keresztény népességből tevődik össze.

A líbiai vezetőnek nem ez az első képtelennek tűnő nemzetközi politikai ötlete. Évek óta hangoztatja például, hogy a közel-keleti konfliktust egy közös zsidó-arab államalakulat létrehozásával lehetne megoldani. Az ENSZ-ben tavaly Svájcnak a világtérképről való letörlését, s az alpesi ország területének Németország, Franciaország és Olaszország közötti felosztását szorgalmazta.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.