Betonpiramis?

Eddigi ismereteink szerint az egyiptomi piramisokat mészkőtömbökből készítették.

Szfinxsmink

.

A Vörös-tenger Titanicjánál

A Vörös-tenger éppolyan nyugtalan, hullámzó, mint tizennyolc éve a végzetes éjszakán. Merülés az 1991 december közepén elsüllyedt Salem Express roncsaihoz.

Kevesebben utaznak Egyiptomba a válság miatt

A vártnál kisebb mértekben ugyan, de a gazdasági válság miatt a tavalyi évben csökkent Egyiptom idegenforgalmi bevétele. Az észak-afrikai országba látogatók száma 2,3 százalékkal, 12,5 millióra csökkent.

Jól cseng a 'magari' Egyiptomban

Népes üzletember-delegáció kíséretében Kairóba érkezett Bajnai Gordon, aki előbb Hoszni Mubarak elnökkel, majd Ahmed Nazif miniszterelnökkel tárgyalt. Kiküldött munkatársunk, Dési András jelenti Kairóból

 

Víz fenyegeti az egyiptomi sírkamrákat

Az ókori egyiptomi építészek trükkje, hogy a sziklákban lévő hasadékok révén könnyítsék meg a sírkamrák kialakítását, később visszaütött: a természetes repedéseken keresztül öntötte el ugyanis a víz a ritka, ám annál hevesebb esőzések idején a temetkezéseket a Királyok Völgyében - állítják amerikai kutatók.

Katarin A. Parizek, a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatója figyelt fel arra, hogy a Királyok Völgyében némely sziklába vájt sírkamra fölött a felszínen hasadékok futnak.

Ezek szélessége másfél és 12 méter között ingadozott, némelyik hossza pedig meghaladta az egy kilométert. A tudós arra a következtetésre jutott, hogy a hasadékok miatt meggyengült sziklában könynyebb volt kialakítani a sírkamrákat. A feltételezés beigazolódni látszik: a térségben megvizsgált 63 temetkezés közül 30 a törésvonalak mentén fekszik. - Ám ha egy sírkamrát egy hasadék alatt alakítanak ki, a víz befolyhat és tönkreteheti a falfestményeket - magyarázta Parizek.

Ugyanakkor előfordulhat az is, hogy ha a tudósok elvezetik a vizet az ismert síroktól, egy még fel nem fedezett temetkezést károsítanak meg. A kőzettani adatok, amelyeket összegyűjtöttek, mindazonáltal segítenek majd a régészeknek, hogy hatékonyabban védjék meg az áradásoktól az ismert és még fel nem fedezett temetkezéseket. (MTI)

Top cikkek