A Január folyó, más néven Rio

Hogy miként kapta a földkerekség egyik leghíresebb városa e nevet, nagyon prózai történet. Amikor az ideérkező első portugál tengerészek 1502. január elsején megpillantották egyik öblét, folyótorkolatnak vélték, s mivel január volt, elnevezték Január folyónak. Egyébként nemhogy folyó, de még patak sincs a környéken. Bő fél évszázaddal a felfedezése után már koloniális település állt a mai Botafogo-öböl partvidékén, amit már addig is laktak indián törzsek.

Az 1700-as években a portugálok tömegével kezdték kiaknázni óriási gyarmatuk természeti kincseit; beindult a cukornádtermesztés, az arany- és drágakőbányászat, s mindez Riót a legfontosabb kikötővé, majd 1808-tól a portugál birodalom fővárosává emelte. Az történt ugyanis, hogy a napóleoni invázió elől Lisszabonból ide menekült a portugál királyi család, teljes sleppjével együtt. Főváros maradt még a függetlenség elnyerése után is, egészen 1960-ig, amikor felépült a köztársaság új székhelye, Brasília.

A mai Rio a látogatók körében karneváljáról, a szambáról, és persze a páratlan fekvéséről híres. Biztonsági okokból fényképezőgép nélkül, pár reallal a zsebemben teszem meg első, bátortalan sétámat a legendás, bő 4 kilométer hosszú strandon, a Copacabanán, a világ legparányibb bikinijeinek és állítólag legizgalmasabb női hátsóinak földjén. Ehhez képest tömeg sehol, pár tucat srác röplabdázik, lábtengózik a homokon (igaz, kemény tél volt, július eleje, 26 foknál nem lehetett több), legföljebb a sétáltatott kutyák fürödtek, és a parányi tangák sem kizárólag makulátlan formájú fenekeken feszülnek.

Hogy aztán tud tömeg is lenni a strandon, pár nap múlva a szomszédos Ipanemán megtapasztaltam. Vasárnap délelőtt, immár 30 fokban, akkora nyüzsgés támadt, mintha az egész város leköltözött volna a fövenyre. Az igazi carioca (vagyis riói lakos) fő ismertetőjele, hogy igyekszik a legjobb formáját hozni. Futnak, kocognak, aztán kidőlnek a homokra, enni, inni, napozni, flörtölni.

Copacabana egy városnegyed neve is, itt épültek hajdan az első luxusszállodák, aki azonban Riótól építészeti csodákat vár, csalatkozni fog. A koloniális városrész éppúgy nem mutat sokat, mint a felhőkarcolós üzleti negyed. A riói csoda maga a természet, gránitkúpjaival, öbleivel. A betondzsungeltől negyedórányira igazi őserdőbe is eljuthatunk, a Tijuca Nemzeti Parkba, de ha erre nincs egy napunk, elég, ha kábelvasúton vagy taxival felmegyünk a Corcovado-hegyre és a Megváltó Krisztus szobrának tövéből körbetekintünk. Előttünk a Botafogo-öböl és a nemkülönben híres Cukorsüveg-hegy (oda drótkötélpályán juthatunk fel), kissé jobbra Copacabana és Leme, még jobbra Ipanema és az éttermeiről, bárjairól híres Leblon.

Mögöttünk a világ legnagyobb futballstadionja, a Maracana, ahol 40 dollárért egy meccset is megtekinthetünk. A csoda az, ha e látványokat tökéletes időben élvezhetjük. Amikor esőre hajló borúban vitt fel ismerősöm a Corcovadóra, tiltakozni akartam, de azt mondta, ilyenkor legalább látni valamit. Igaza volt. A Cukorsüvegre verőfényben mentem fel, a párás levegőben viszont szinte semmit sem láttam. Ja igen! Egész ottlétem alatt ki sem raboltak!

Info

A központi negyedek középkategóriás hoteljeiben számoljunk 70-80 dolláros szobaárakkal.

A tömegközlekedés jó, s bár két metróvonal is van, inkább a buszt ajánlom (olcsóbb, mint a BKV, de a viteldíjat készítsük elő, pénzbedobással engednek fel az első ajtónál). A sárga taxik sem drágák és megbízhatóak, a többi nem annyira.

Átlagos étteremben nagyjából a budapestihez hasonló árszínvonalon étkezhetünk. Aki szambatanfolyamra készül, érdeklődjön a helyi utazási irodáknál.